Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949-1956) V/1075
1096 NAGY JÓZSEF zási rendszer a kukoricatermelésnél maradt meg leghosszabb ideig. Állami gazdaságokban még az 1960-as években is „kukorica-címerezésre" szerveztek diákoknak nyári építőtáborokat. Szovjet tapasztalatok alapján akarták elterjeszteni a füves-herés vetésforgót, ami végeredményben az ugarolás visszaállítását jelentette volna. Ez azt jelentette, hogy a termőterületet egy év múlva alászántva zöldtrágyaként alkalmazták. Ennek bevezetése viszont a termőterület jelentős részét kivonta volna a hasznosításból. Ugyancsak szovjet példaként telepítették az 1950-es évek elején a mezővédő erdősávokat, anélkül, hogy a magyarországi sajátosságokat figyelembe vették volna. Az egykori Szovjetunió hatalmas oroszországi és ukrajnai sztyeppéin gyakran kilométereken át nem lehet fát látni, tehát mind a hóviharok, mind a nyári szélviharok pusztíthatták, erodálhatták ezt a területet. A kései sztálini korszak egyik utolsó természetátalakító találmánya volt a növényvédő erdősávok kialakítása. Ezt mennyire valósították meg, nehéz megállapítani, mert a vasutak mentén mindenhol kiépítették az erdősávokat, csak az a kérdés, hogy ezt a vasutak védelmében tették-e, vagy azért, hogy az utasok ne lássanak ki a környező tájra. Magyarországon azonban alapvetően más volt a helyezet. Az Alföldön, amely leginkább ki volt téve a természet negatív hatásainak, már Tessedik Sámuel elkezdte a fásítást, a Duna-Tisza közének futóhomokját akácosokkal már a 19. század végén megkötötték, majd a 20. század elején virágzó gyümölcs és szőlőkultúrát alakítottak ki ezen a területen. A magyar falvak ligetekkel voltak körülvéve, az országutakat akácfák (vagy gyakran eper és gyümölcsfák) szegélyezték, de még a tanyák is fákkal voltak körül véve, mert különösen a nagy nyári melegben embernek, állatnak kellett a hűvös hely. A fásítási program volt az, amely a legkisebb ellenállást váltotta ki a mezőgazdasági lakosság körében, legfeljebb azt kifogásolták, hogy ezt a kampányt gyors növekedésű, de gazdasági szempontból meglehetősen értéktelen fafajtákkal hajtották végre. Az „élenjáró szovjet mezőgazdaság" termelési módszerei nem sokáig hatottak Magyarországon. Ezek az eljárások egy világtól elzárt, ellentmondásosan fejlődő nagyüzemi mezőgazdaság eredményei voltak, amelyek a szovjet mezőgazdaság akkori állapotát tükrözték vissza. A magyar mezőgazdasági kultúra azonban háborús veszteségei és a bekövetkezett forradalmi változások ellenére is ezeket az eredményeket már alkalmazásuk bevezetésekor túlnőtte. A magyar mezőgazdasági kutatóközpontok néhány év alatt kikísérletezték azokat a nemesített növényféleségeket, amelyek magasabb termésátlagot adtak és megfeleltek mind a gépi művelésnek, mind a nagyüzemi gazdálkodás feltételeinek. c) Betakarítás Az állami termelésirányítási folyamatnak tulajdonképpen ez volt a legjelentősebb része, a megelőző kettő végrehajtásának eredményei lényegében itt mutatkoztak meg. Éppen ezért a bürokratikus irányítás a szervezésben, végrehajtásban, ellenőrzésben a betakarítási munkákkal kapcsolatban még túlszervezettebb és kioktatóbb volt. Az aratással és csépléssel foglalkozó első rendelet 1950 májusában jelent meg.4 4 A bevezető rész a szokásos osztályharcos, ideologikus szöveg, 44 2011/1950. (V 28.) MT. Rendeletek Tára 1950. 461.
