Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949-1956) V/1075
1092 NAGY JÓZSEF landóan emelkedik a vetésterület, a burgonyánál hasonló a helyzet, a napraforgó vetésterülete 1951-hez viszonyítva szinte állandóan csökken. Ennek a termelése az 1950-es években nem állt közel a gazdákhoz (láthattuk, 1938-ban vetésterülete nem érte el a 12 ezer holdat). Minden öt holdon felüli birtokosnak meghatározott területen kötelező volt napraforgót termelni, amit hatósági áron vettek át. Ez gyakran még a ráfordítási költséget sem fedezte, így, ha mód nyílt rá, csökkentették a termőterületét. Az őszi gabona vetésterület csökkenésének számos oka volt. Az őszi szántóvető munkák rendeleteknek megfelelő kampányszerű elvégzése, ugyanakkor az őszi kapásnövények betakarítása nehezen volt megoldható. Ráadásul év vége közeledvén erőteljesen szorgalmazták a terménybeszolgáltatást is és ősszel voltak a tagosítások is. Sok termelő október közepén még azt sem tudta, hol lesz az a földterület, amit a következő évben meg kellene művelnie, vagy éppen, mert látta annak minőségét, felhagyott a földműveléssel és elment az iparba dolgozni. Az így gazdátlanul hagyott területet rendeletileg a községi tanácsnak kellett volna megműveltetni, az esetek többségében azonban vetetlen maradt. Elvileg 195 l-re a magyar mezőgazdaságnak már mind gabonából, mind takarmányfélékből biztosítani kellett volna a hazai szükségleteket. Az 195 l-es termésátlagok az 1938-assal összehasonlítva azt mutatják, hogy a háború előtti szintet elérte, sőt bizonyos esetekben meghaladta, nem számítva az 1952-es nagyon gyenge és az 1954-es gyenge termésű éveket. A megtermelt éves terménymenynyiség azonban mégis messze lemaradt. Az 1951-es jó gazdasági évben a búzatermés 340.000 tonnával volt kevesebb, mint 1938-ban, 1952-ben és 1954-ben pedig egymillió tonnával. Hasonló volt a termelés csökkenése rozsból és árpából is. A termésátlagokat figyelembe véve teljesen egyértelmű, hogy a lakosság közellátását veszélyeztető terménycsökkenést az agrárellenes pártállami vezetés ostoba politikája idézte elő. Ha a csökkenő eredményeket látva felhagynak az iparban bevezetett tervutasításos rendszerrel, a tagosítással, a kényszerárfolyamon történő felvásárlással, s a mezőgazdaságot és annak termelőit nem csupán az ipari állam szükségszerűen megtűrt, de alacsonyabbrendű nyersanyagbázisának tekintik, akkor a mezőgazdaság még szocialista körülmények között is komoly eredményeket érhetett volna el. A rendkívül rossz kenyér és lisztellátás javítása érdekében 1954-ben minisztertanácsi határozat jelent meg a kenyérgabona termesztés növeléséről.3 4 Ez előírta, hogy a kenyérgabona vetésterületét már 1954-ben 3,5 millió holdra kell felemelni. A termelési kedv javítása érdekében 1955. január 1-től kezdődően minden beadásra átadott kenyérgabona mázsája után — beleértve az Α-B beadási kötelezettséget, valamint a gépi munka természetbeni díját is — térítés nélkül 10 kg korpát kell a termelőknek juttatni. Már 1954 őszétől lehetővé tették, hogy a termelők gabonabeadási kötelezettségük teljesítése után az árpa, zab, és kukorica beadási kötelezettségüket is részben, vagy egészben, kenyérgabonában róhassak le. A beadási kötelezettségen felül szabadfelvásárlási áron átadott minden mázsa gabona után 20 kg korpát juttattak állami áron a termelőknek. Úgy látszik, ez a kecsegtető ajánlat is kevés volt a termelési kedv növeléséhez. 1954 őszén a búza 34 1081/1954. (X. 5.) MT. Rendeletek Tára 1954. 359.
