Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949-1956) V/1075

A SZÁNTÓFÖLDI MŰVELÉS AZ 1950-ES ÉVEKBEN 1079 és mindenért a tanácsi vezetőket tette felelőssé. Gondolkodni nem kellett, csak végrehajtani. 2) A mezőgazdaság helye az új rendszerben A háború utáni években a földműves lakosság helyzete lényegében súlyosabb volt, mint a városié. Igaz ugyan, hogy a mezőgazdasági termelőknek a búzafejadag biztosítva volt, tehát nem napi 20 dkg kenyér fej adagjuk volt, de ezen felül, különösen az 1945-47 közötti aszályos években jó, ha a vetőmagkészletet meghagyták, piacra vihető árú-gabonával pedig legfeljebb egy szűk réteg rendelkezett. Az államnak kellett átadni a természetbeni adót, a kényszerárfolyamon megállapított terménybeszolgáltatást, az időnként megismételt gazdaelszámoltatást, valamint a szovjet hadsereg ellátásának biztosítására a szükséges termény- és állat-beszolgáltatást. 1946. augusztus 1-én a forint bevezetése után pedig széjjelnyílt az agrárolló, s az 1938-as árakat figyelembe véve egyes áruféleségeknél akár több száz százalékos eltérés is volt az ipari árak javára. 1945-46-ban tehát az infláció tette lehetetlenné nemcsak a mezőgazdasági tőkefelhalmozást, hanem a legszükségesebb termelési eszközök megvásárlását is, a forint megjelenése után pedig az égbeszökő ipari árak. 1947-ben már progresszívvé vált a természetbeni adó és beszolgáltatás, 1948-ban pedig a 15 hold fölötti gazdálkodókra mezőgazdaság-fejlesztési hozzájárulás címen újabb adót vetettek ki. A Magyar Kommunista Párt 1947-ig behatóbban nem foglalkozott a mezőgazdaság kérdésével, figyelmét elsősorban az újjáépítés, és természetesen a hatalom megszerzéséért folytatott harc kötötte le. A parasztsággal kapcsolatban beérte a munkás-paraszt szövetség frázisának hangoztatásával, amely különösen az első években ráadásul még az egész parasztságra vonatkozott. A falusi lakosság felé csak a hároméves terv megindítása után fordult a figyelem. Világossá vált, hogy a szocialista töltetű tervet magánkézben lévő ipari üzemekkel nem lehet végre hajtani, államosították tehát az ipari üzemeket, de ezzel párhuzamosan már rájöttek, hogy a könnyűipar és élelmiszeripar alapanyagát a szétszórt kisparaszti mezőgazdaság adja. Több mint egymillió kisüzemet viszont összefogni és az állam által megkívánt termelést rákényszeríteni lehetetlenség. Nincs más választás, mint az, hogy növelni kell az állami gazdaságok területét és megindítani a termelőszövetkezeti mozgalmat. Az MKP KV Politikai Bizottságának 1948. április 22-én megtartott ülése maga is elismeri, hogy „pártunk késlekedett a magyar szövetkezeti kérdés elméleti és gyakorlati tisztázásával, annak ellenére, hogy a III. pártkongresszuson erre kifejezett utalás történt és emellett a közgazdaságunkban végbemenő változások, valamint az ország egész gazdasági fejlődésének perspektívája ezt múlhatatlanul szükségessé tették."4 Az ezen az ülésen elfogadott „szövetkezeti irányelvek" is a beszerző, értékesítő és fogyasztási szövetkezetek fontosságát hangoztatja, mint olyan alakulásokat, amelyek alkalmasak a parasztság termelőszövetkezeti csoportosulásának előkészítésére. „A népi demokratikus Magyarországon a mezőgazdaság szocialista fejlődése a termelőszövetkezeteken keresztül visz. Nálunk ma még nincsenek meg 4 MKP és SZDP határozatai 1944-1948. Bp., 1967. 567.