Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Tomka Béla: A német tőke Magyarországon az első világháború előtti évtizedekben.V/1053

TANULMÁNYOK Tomka Béla A NÉMET TŐKE MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ELŐTTI ÉVTIZEDEKBEN A gazdaságtörténetírás hagyományosan jelentős szerepet tulajdonít a dua­lizmus korában a magyarországi tőkeimportnak — mindenekelőtt az Ausztriából származó tőkebehozatalnak —, olyannyira, hogy a széleskörűen elfogadott véle­mény szerint a dualizmus-kori magyar gazdasági fejlődés legfontosabb tényezője a külföldi tőke behozatala volt.1 A külföldi tőke magyarországi jelenléte tehát önmagában is figyelmet érde­mel, s figyelmet is kapott több szempontból. A francia és az angol tőke magya­rországi tevékenységéről már születtek tanulmányok.2 A német tőke magyaror­szági szerepe ellenben mindeddig nem indukált jelentősebb kutatásokat, annak ellenére, hogy ez az osztrák tőke mellett a dualizmus egyes periódusaiban nagy szerepet játszott, s különösen a századfordulótól mind jelentősebb volt. Tanulmá­nyunk sem vállalkozik e hiány teljes pótlására, de kísérletet tesz arra, hogy az újabb nemzetközi kutatási eredmények, s esetenként elsődleges források felhasz­nálásával mutassa be a kérdéskört. Különösen fontosnak tartjuk az idevonatkozó legújabb német kutatások felhasználását, hiszen ezek — mint látni fogjuk — helyenként a korábbinál pontosabb kép megrajzolását teszik lehetővé.3 Tanulmányunkban először a német tőkeexport és a magyarországi tőkeim­port általános jellemzőit ismertetjük, majd a tőketranzakciók meghatározóira té­rünk ki. Ennek során szó lesz a tőkepiac működéséről, így a tőzsdék és a bankok szerepéről, de a politikai környezet befolyásáról is. Természetesen kísérletet te­szünk a Németországból származó magyar tőkeimport volumenének és dinami­kájának meghatározására is. Elsősorban a portfolio-beruházásokat kísérjük majd figyelemmel az első vi­lágháborút megelőző mintegy két évtizedben. Ennek a forrásadottságok mellett az is oka, hogy ezek tették ki "a németországi tőkeimport túlnyomó részét. A krono­lógiai határokat pedig az indokolja, hogy ez volt a német tőkeimport fénykora a világháború jóidőre annak végét jelentette. 1 John Komlos: Az Osztrák-Magyar Monarchia mint közös piac. Bp., 1990.; Berend T. Iván és Ránki György nem csak a hazai, hanem általában a kelet-európai gazdasági modernizáció legfon­tosabb jegyének tartotta a nagyarányú tőkeimportot: Berend T. Iván-Ránki György: Közép-Kelet-Eu­rópa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Bp., 1969. 109. 2 Ránki György: A francia tőke Magyarországon 1914-ig. Magyar történeti tanulmányok. IX. Debrecen, 1976. 58-72.; Kövér György: A brit tőkepiac és Magyarország: az Angol-Magyar Bank, 1867-1879. Századok, 1984. 3. szám. 486-513. 3 Különösen Richard H. Tilly kéziratos és megjelenés alatt lévő tanulmányaira támaszkod­tunk, melyek a kor német tőkeexportjának legújabb német feldolgozásait jelentik. Richard H. Tilly: German Banks and Foreign Investment in Eastern and Central Europe before 1939. Manuscript. Uő: Some Comments on German Foreign Portfolio Investment, 1870-1914. Manuscript.

Next

/
Thumbnails
Contents