Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Balázs Mihály: Teológia és irodalom. Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei (Ism.: J. Újváry Zsuzsanna) IV/1044
TÖRTÉNETI IRODALOM 1045 előbbi nem jelent lényeges változást a fejedelem toleráns valláspolitikájában, hanem „csak a káromlások megakadályozására irányuló törekvésről van szó". (31. o.) Balázs Mihály a következő fejezetekben részletesen taglalja a vallási küzdelmek, hitviták mikéntjét a partiumi, hódoltságbeli és a dunántúli gyülekezetekben (ld. a belényesi, simándi, nagyharsányi és a budai disputát), valamint azt a tényt, hogy a Tiszántúlon szentháromságtagadó püspökség felállításának a gondolata is felmerülhetett. A nagyharsányi és a budai hitvita máig homályos részleteiről újabb izgalmas adalékokat, feltételezéseket tudhatunk meg ismeretlen források előkerülésével és az ismertek új értelmezésével. Balázs a Nagyváradi komédiá-nak az eddig ismertnél terjedelmesebb szövegét közli a Függelék-ben, s ugyan szerzőjét annak alapos elemzése után sem lehet meghatározni, markáns nonadorantizmusa a korai eszmei útkeresést bizonyítja. A dunántúli antitrinitarizmusban 1573-ig az Erdélyben bevetthez igazodó krisztológiát, azután azonban Alvinczi György prédikátor és az őt támogató gazdag nagymarosi polgár, Trombitás János személyében, illetve az őket követőknél az annál radikálisabb irányzatot, Palaeologus gondolatait lehet felismerni. Az antitrinitarizmus megjelenését követően — ahogyan a kortársak leírták — Erdély utcái és terei a szentháromságtani vitáktól voltak hangosak. Ahogy a polémia szélesedett, úgy jelent meg a népszerűségre törekvő beszédmód, az anyanyelvi gúnyirodalom és az ellenfelek nevének elvétele, eltorzítása vagy állandó gúnynevek és metaforák kialakulása, exemplumok használata — ezekből a szerző szép csokorra valót gyűjtött össze —, s különös hangsúlyt kap Heltai Háfó-jának mintateremtő szerepe. A hatásos, érzékletes beszédmód és a leegyszerűsítő szemlélet képes volt nyelvi paneleket is teremteni a népszerű propaganda számára. Celio Secundo Curione paszkvillusgyűjteményét a szerző a humanista szatirikus irodalom egyik fő közvetítőjének aposztrofálja, és azt újszerűen is értelmezi. A hallatlanul sokszínű, különféle retorikai és poétikai hagyományba ágyazott szövegeket úgy válogatták, hogy nem tértek el a hagyományos humanista szövegtisztelettől; így az nem csupán a középkorias elemeket, hanem a reformáció purifikáló hatásától még kevéssé megérintett humanista latin irodalom eszközeit is megőrizte. További két, Pasquillus jegyében összeállított nyomtatvány elemzését is nyomon követhetjük, a fentebbinél nem kevésbé meggyőző módon előadva. A szerző nem esetlegesen emeli ki és teszi nagyítólencse alá hosszan és alaposan az európai szatirikus irodalom eme műveit, hiszen így a Válaszúti komédiá-nak a szakirodalomban máig vitatott értelmezésére, mintáira és keletkezésére vonatkozó elképzelésekre tud részben új, részben a korábbi eredményeket módosító vagy azt megerősítő adatokat, megoldásokat hozni; a dráma inkább az 1570 táján Erdélyben és a Partiumban lefolytatott disputációk jellemző vonásait magába sűrítő, unitárius szempontból torzított kép, görbe tükör a nem „egyistenhívők"-ről, mint puszta történelmi illusztráció. A komédiát nem Sztáraiéval, hanem inkább Szkhárosi Horvát András műveivel lehet rokonítani, amelyek azáltal emelkednek ki az átlagdarabok közül, „hogy a direkt hitsulykolást egy időre felfüggesztve a vágáns szatíra eszközeivel élnek, s a legyőzendő ellenfelet nagyon elevenen ábrázolják." (160-161. o.) Balázs Válaszúti szerzőségét csak nagyon halványan kérdőjelezi meg Basilius javára, mindenesetre a dráma teológiai nézetei egyértelműen rá vallanak - azok a Palaeologus fellépte, a nonadorantizmus előtti krisztológia keretei közt maradnak. A másik nagy, eszmetörténeti szempontból jelentős alkotást, a Nagyváradi komédiá-1 — amely nagyon korán fogalmazza meg magyar nyelven a nonadorantista krisztológia néhány alaptételét — a szerző a már említett, egy újabban előkerült, teljesebb szövegváltozat alapján faggatja; eszmetörténeti újszerűsége párosul-e irodalmi jelentőséggel, milyen a viszonya más antitrinitárius munkákhoz, s a Válaszúti komédia esetében megfigyelt irodalmi tradíció vagy más hagyomány áll-e a háttérben. Az olvasó Balázs Mihály nagyszabású rekonstrukciós kísérletének lehet a tanúja, még akkor is, ha nem mindenben ért vele egyet; az elemzett olasz, illetőleg neolatin szövegek sem tartalmilag, sem szerkezetileg nem lehetnek a Nagyváradi komédia mintadarabjai, annál inkább a németországi dialógusok (Flugschriftek), azok közül is Hans Sachs Disputation zwischen einem Chorherren und Schumacher-é. Balázs egyszerre aprólékos gonddal, kitűnő filológiai elemzésekkel és merész hipotézisekkel megírt könyvét a legújabban előkerült dokumentumok pontos közlésével és részletes irodalomjegyzékkel teszi még inkább hasznos, alapvető munkává a korszak kutatói előtt. J. Újváry Zsuzsanna
