Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
VI. JAKAB SKÓT KIRÁLY POLITIKAELMÉLETE 1017 és cselekedeteit ahhoz igazítja, hogy példát adjon alattvalóinak, mégpedig saját szabad akaratából, nem annak alávetettjeként vagy ahhoz kötöttként."18 8 Misem világosabb, hogy mindez a princeps legibus (ab)solutus elvet a legkevésbé sem csorbító klasszikus, ókori lex digna teljesen egyértelmű és önmagáért beszélő megfogalmazása Jakab király tollából! Ezen felül pontosan kitapintható Jakab gondolatmenetében a régről ismert arcana imperii elve is. A bodini szuverenitás-koncepcióval összhangban a király a törvények alkotója, a törvény (az írott, tételesen lefektetett törvény) felett áll, ugyanakkor a lex digna-nak megfelelően „még saját maga is azokhoz igazodik cselekedeteiben, mindig szem előtt tartva, hogy az állam („commonwealth") jóléte („health") legyen fő törvénye."189 Ez az utilitas publica elvének megfogalmazása. Az arcana imperii felismeréséhez azonban csak a királynak van meg a szükséges tudása, idoneitas-a, alkalmassága: „Ahol pedig a törvényt kétértelműnek vagy tűi szigorúnak találja, értelmezheti vagy enyhíthet rajta, nehogy máskülönben Summum ius summa iniuria legyen: így tehát a Király az általános törvényeket, melyeket nyilvánosan a parlamentben hoznak, hatalmánál fogva általa ismert szempontok szerint enyhítheti és felfüggesztheti csak előtte ismert okokból"190 („upon causes onely knowen to him"). A tradicionalitást megjelenítő hűbéri gondolat illetve az újszerűség irányába mutató szuverenitás-koncepció kettősségének, párhuzamának vizsgálata után érdemes még visszatérnünk ahhoz a részhez, melyben Jakab az alattvalóknak királyukkal szembeni kötelességeit Sámuel I. könyvének idézett részlete alapján tárgyalja. A skót király érvelése szerint mindaz, ami megtiltatott a zsidóknak, az ugyanúgy tilos „minden Keresztyén és jól megalapozott Monarchia számára"191 is, hiszen ez utóbbiaknak „a zsidók Királyságának és Monarchiájának"19 2 („Kingdome and Monarchie") mintájára kell felépülniük, mivel Izrael királyságát és annak törvényeit maga a Mindenható Isten alapította. Márpedig a lázadást egyértelműen megtiltotta Isten a zsidóknak, még az esetleges zsarnoki uralom ellenit is. Jakab szerint aligha képzelhető el nagyobb zsarnokság, mint az, amelyet Sámuel az Isten beszéde alapján Izrael népe előtt lefestett. Mégis, folytatja Jakab király, „Sosem olvassuk, hogy a Próféták, valaha is arra ösztökélték volna a népet, hogy lázadjon fel a Fejedelem ellen, bármennyire gonosz volt is."193 A királyi szerző egészen konkrét példákat is felsorol a Szentírásból arra vonatkozólag, hogy sem az Ο-, sem az Újszövetség nem ismeri az uralkodóval szembeni aktív ellenállás gondolatát. Jakab király Sámuelnek, Dávidnak és Illésnek sokkal nagyobb hitelt tulajdonít népük előtt, „mint napjainak bármelyik akármilyen vallású lázító prédikátorának."194 Ez esetben készséggel elismeri, hogy ironikus hangot üt meg: az Ótestamentum nagy alakjai sosem használták fel befolyásukat arra, hogy a 188 Uo. 19. 189 Uo. 19. 190 Uo. 19. 191 Uo. 16. 192 Uo. 15. 193 Uo. 16. 194 Uo. 16.
