Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Cieger András: A bizalmatlanság kora - Lónyay Menyhért a kormány élén I/61
LÓNYAY MENYHÉRT KORMÁNYA 99 kiegyezéses rendszer alapstruktúráját, de kiterjedt a közjogi alapon szerveződött pártrendszerre és a kormányzati működésre. A belső törésvonalakkal szabdalt pártok mindegyike a bomlás, az átformálódás időszakát élte (ennek látható jelei voltak például a Deák-párti frakciók széthúzása, a balközépből kiváló reformpárt, a fúziós gondolat felvetése, a szélsőbal helykeresése). Részben ezzel összefüggésben, de számos más okból kifolyólag is, a kormányzati munka ugyancsak belső problémákkal küzdött, hatékonysága meglehetősen alacsony volt. Lényegében a modern polgári államrendszerre jellemző kormányzati struktúra kialakulásának a kezdeti időszaka volt ez. Az ország irányítóinak ráadásul meg kellett küzdeniük a társadalom részéről a központi kormányzással szemben megnyilvánuló általános ellenszenvvel is. Az átfogó reformok megvalósításához hiányzott az egységes koncepció és a megfelelő kormányzati erő. Hazai Ernő igen pontosan és tömören foglalta össze a válság legfontosabb okait: „a régi jelszók kimerültek s elkoptak, a megszokott közjogi terrenum korhadt és tarthatatlan lett, hat év óta az egész nemzet a kormány mellett vagy ellene van, anélkül, hogy tudná, mit is akar voltaképpen a kormány, lassanként minden politikai támaszpont elenyészik, államunk hajójának nincs szellemi kormányosa, a pártok eltörmelékesednek, a közvélemény megzavarodik, s a kevés jelentékeny férfiú, kivel bírunk, eredménytelen súrlódásokban elkopik, ez az út tervtelenségen át a pusztulásba visz. Azért végre rá kell szánnunk magunkat az elvek programjának kiadására, melynek szellemi hatalma a rokonszellemeket vonzza, a programnak világosságot kell a vezérlő férfiak szándékára vetnie és ha ezek az általános szükségletet tolmácsolják, végre helyreállítania azt a bizalmat, melynek ma nélküle vagyunk, mely nélkül pedig bármely kormány legüdvösebb tettei is észrevétlenül semmibe vesznek el."143 Nem sikerült ezen a tehetetlenségen változtatnia tulajdonképpen egyik Lónyayt követő Deák-párti kormányfőnek sem, a személyükbe és politikájukba vetett bizalom esetükben is igen hamar elfogyott. A kezdeti időszakban felmerülő kormányzati problémák megoldására sok esetben évtizedeket kellett várni, egyes reformkérdések pedig az egész dualista korszakban megválaszolatlanok maradtak. 1872 után a reformokat szorgalmazó politikai- és értelmiségi körök tagjain a csalódottság és a kiábrándultság lett úrrá, egyesek elfordultak a liberalizmustól, mások kivonultak a politika világából, megint mások illúzióikat feladva elfogadták a rendszer által felállított korlátokat, bár voltaképpen sohasem tagolódtak be teljesen a formálódó új politikai struktúrába.14 4 Természetesen ezt az alapproblémát átszőtte számos — Lónyaytól már egyáltalán nem független — olyan konfliktus, amely hozzájárult a miniszterelnök gyors bukásához. Tanulmányunkból minden bizonnyal a Lónyay és miniszterei 143 Hazai Ernő: Helyzetünk. Reform, 1872. szept. 8. 246. sz. Hasonló szellemben fogalmazott később a „Deák-párt" című cikk névtelen szerzője is. Lásd: Reform, 1872. nov. 26. 325. sz. 144 Ezt az elgondolást bővebben kifejtem egy korábbi tanulmányomban: Cieger András: Kormány a mérlegen - a múlt században, i. m. 100-106. Kondor Viktória Lónyay bukásának valódi okát belpolitikai téren a liberalizmus és a konzervativizmus, illetve az agrárius nagybirtokosok és az elszegényedő dzsentri érdekellentétében vélte megtalálni. Azaz a konzervatívokhoz közel álló „diktátori hatalomra törő" nagybirtokos Lónyay szembe került a Deák-párt liberális zömével, illetve a dzsentri réteget képviselő balközéppel. Kutatásaink során azonban erre nem találtunk bizonyítékot. A szerző álláspontját lásd: M. Kondor Viktória, i. m. 93-101.
