Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
VI. JAKAB SKÓT KIRÁLY POLITIKAELMÉLETE 1015 ságos bodini szuverenitást tulajdonít az uralkodónak, az ő akarata valóban törvény, hiszen a Parlamentben „az alattvalók csupán kérik a törvényeket és csak ő (ti. a király) hozza azokat az alattvalók kérésére és tanácsával".18 1 Majd talán még jellemzőbben így folytatja: „Mert ugyan a király naponta hoz törvényeket (statutes) és rendeleteket, az általa megfelelőnek tartott büntetés megnevezésével együtt, a Parlament vagy a rendek bármiféle tanácsa nélkül; de egyetlen Parlamentnek sem áll jogában, hogy bármilyen Törvényt vagy Statutumot („any kinde of Lawe or Statue") hozzon a király jogara nélkül, hogy elnyerje az a Törvény erejét".182 Idézhetjük itt Jean Bodin véleményét is, aki a szuverenitás legfontosabb kritériumának, mondhatni sine qua non-jának a törvényhozást tartotta: „a szuverén uralkodó első ismertetőjegye, hogy törvényt szab mindenkinek általában, és kinek-kinek egyenként".183 A fent elmondottaknak megfelelően semmi meglepőt nem találhatunk tehát abban, hogy Jakab király nemcsak a szuverenitás-koncepciót vallotta írásában, hanem előszeretettel alkalmazta az alattvaló-vazallus párhuzamot is. Csupán azt a tényt kell mindenképpen szem előtt tartanunk, hogy a hűbériség klasszikus koncepciójával ellentétben Jakab esetében egyáltalán nincs szó tényleges szerződésről, egyenrangúságról, a legkevésbé pedig arról, hogy az egyik „szerződő fél" „szerződésszegése" esetén, a másik automatikusan felmondhatja a megállapodást, annak érvényét önmagára nézve semmisnek tekintheti. A Trew Law szövegében egy kicsit előre merészkedve világosan megérthetjük, miként is vélekedett VI. Jakab valójában az általa több ízben emlegetett „szerződés" mibenlétéről: „Ezzel a Király koronázásakor állítólag megkötött szerződéssel kapcsolatban, bár tagadva, hogy bármilyen ilyesfajta szerződést kötnének akkor, főleg pedig ilyen bosszantó záradékkal, amilyent ők állítanak; mégis elismerem, hogy egy király a koronázásakor vagy királyságának elfogadásakor szabad akaratából megígéri népének, hogy méltó és igaz módon gyakorolja felettük Istentől kapott hivatalát Azt gondolom, senki sem vonja kétségbe, akinek csak a legkisebb rálátása is van a Törvényre, általános vagy helyi törvénye értelmében sem lehet az egyik fél által megsértettnek tekinteni a szerződést és így felmenteni a másikat ez alól, hacsak előbb törvényes tárgyalást és helyzetelemzést nem folytat a szerződés megszegőinek rended Bírója: Máskülönben mindenki egyszerre lehet szerződő fél és Bíró saját ügyében; amit elgondolni is abszurd. Nos, (azt mondom), ebben a király és népe közötti szerződésben kétségtelenül Isten az egyedüli Bíró, egyrészt azért, mert egyedül neki tartozik elszámolni a király a szolgálatáról (ahogy azt már többször mondtam), másrészt azért, mert a koronázási eskü révén Isten az esküszegők bírájává és büntetőjévé lesz: Mert őelőtte mint az eskük egyedüli bírója előtt kell tenni minden esküt. így mivel Isten a két szerződő fél egyedüli Bírója, az ítélet és bosszú egyedül őt illeti meg: Ebből szükségszerűen következik, hogy Istennek előbb ítéletet kell mondania az esküszegő király felett, és csak azután gondolhatja magát a nép esküje alól felmentettnek."184 Indokolt-181 Uo. 18. 182 Uo. 18. 183 Jean Bodin: Az állam. Bp., 1987; 117. 184 Abszolutizmus 1997; 23.
