Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
1010 RADÓ BÁLINT - „elismerem, hogy egy király a koronázásakor vagy királyságának elfogadása-kor szabad akaratából megígéri népének, hogy méltó és igaz módon gyakorolja felettük Istentől kapott hivatalát"15 7 („I confesse, that a king at his coronation, or at the entry to his kingdome, willingly promiseth to his people, to discharge honorably and trewly the office given to him by God ouer them") - „igaz keresztyének"15 8 („trew Christians") Az 1598-as eredeti változatban még „true", Jakab király műveinek 1616-os kiadásában már „trew" alakban szereplő159 „igaz" jelzővel kapcsolatban feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy az egyértelműen a természetjogi felfogással áll összhangban. Ennek egyik alaptételeként tarthatjuk számon azt a felismerést, hogy a józan észnek megfelelő, a természet szerint való dolgok egyben helyesnek, helyénvalónak, igazságosnak, igaznak is tekinthetők illetve tekintendők. Α. Ε d'Entréves kiemeli, hogy ez a felismerés a római jognak is egyik sarkalatos pontja volt.160 A természet rendjébe illeszkedik az, hogy „az Istenség igazi leképezését" jelentő királyságnak „igaz törvénye", a monarchikus kormányzatnak eszerint „igaz alapjai" legyenek. Gondoljuk meg, az „igaz alapok" lefektetésében a döntő érv maga a természeti törvény Jakab számára! így van ez akkor is, ha érvelését a hagyományoknak megfelelően a Szentírással kezdi és a koronázási esküvel folytatja. Láthattuk viszont, hogy végső soron ezek is a természetjogi érveléshez kapcsolódnak, azt illusztrálják, abba torkollnak. A fentiek alapján az „igaz törvényt" és az „igaz alapokat" helyesnek, valódinak, igazságosnak, tulajdonképpen természetesnek is fordíthatnánk. Ezek után át kell térnünk a Trew Law második nagy szerkezeti egységére, amelyben Jakab király az alattvalók iránta való kötelességét elemzi. Ezt a részt ezekkel a szavakkal vezeti be: „Ami ennek a kölcsönös és viszonyos köteléknek a másik részét illeti, az az a kötelesség és hűség, mellyel a hűbéresek tartoznak Királyuknak: melynek alapját én Sámuelnek az Isten Lelke által sugalmazott szavaiból vettem, amidőn Isten megparancsolta neki, hogy hallgasson a nép szavára és válasszon és kenjen fel nekik egy királyt."161 Jakab tehát már elöljáróban világossá teszi, hogy nem egyebet ért az alattvalók kötelességén, mint a királyuk iránti kötelességet és hűséget („duety and alleageance"). Indokolt, hogy közelebbről megismerkedjünk azzal az Ószövetségből vett idézettel, melyre Jakab ehelyütt hivatkozik, sőt amelynek szövegét egy az egyben beiktatja. Ez a Sámuel I. könyvének 8. része a 9. verstől a 20. versig folyamatosan. Az első szerkezeti egységben Jakab egy alkalommal már hivatkozott erre az igére, mint arra már utaltunk. Sámuel első könyvének fent megnevezett részében arról olvashatunk, hogy miután Sámuel megöregedett és fiai, akiket bírákká tett meg a nép felett, nem követték az ő igaz útját, Izrael vénei elmentek Sámuelhez és királyt kértek tőle. Mivel „Sámuelnek nem tetszék a beszéd",16 2 imádkozva fordult az Úrhoz, aki 157 Uo. 23. 158 Uo. 24. 159 J. R Sommerville (ed.): King James VI and I, Political Writings, in: Cambridge Texts in the History of Political Thought. Cambridge, 1994; 282. 160 Α. Ρ d'Entréves: Natural Law. London, 1972; 24. lel Abszolutizmus 1997; 13. 162 1. Sám. 8, 6.
