Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Cieger András: A bizalmatlanság kora - Lónyay Menyhért a kormány élén I/61
98 CIEGER ANDRÁS Nem számíthatott sokkal többre minisztereitől sem. A kormányon belüli kezdettől meglévő feszültségek november közepére a robbanásig fokozódtak. Lónyay már egy nappal a Csernatony-ügy előtt így írt naplójába: „érzem, hogy a mostani idő s a legközelebbi napok válságosak lehetnek egész politikai éltem jövőjére nézve... talán ideje is lenne a pihenésnek, azonban most minden igyekezetem oda kell irányozni, hogy legalább annak befejezése ne legyen dicsőségtelen. Azt elmondhatom, hogy az állásom nehéz, nem sikerült egy év alatt az átvett helyzetet jobbra változtatnom. Hiba volt az Andrássy minisztériumot minden változtatás nélkül átvennem... bizalommal nem fogadtak s bizalmukat megszerezni nem sikerült."140 Lónyay amikor felismerte, hogy a további kormányzás lehetetlen, legalább a látszatát szerette volna fenntartani annak, hogy kormánya egységes és távozása önkéntes. Minisztereivel 29-én este egy nyilatkozatot kívánt aláíratni, melyben kimondták volna, hogy „bármelyikünknek maradását a kormányon üdvtelennek tartjuk", erre azonban politikustársai nem voltak hajlandóak, sőt éppen ellenkezőleg, Lónyay háta mögött megkezdték a kormány újraformálását. Lónyaynak végül csak azt sikerült elérnie, hogy legalább testületileg mondjanak le, amelyre december l-jén sor is került.14 1 A lapok azonban még aznap közölték a Lónyay számára megalázó hírt: a kormány Szlávy József vezetésével szinte változatlan összetétellel fog kineveztetni, a régi kabinetből egyedül Lónyay marad ki. Ez a közvélemény szemében is egyértelmű sértés volt, amelyet nem tudott feledtetni a Deák-párt december 5-én tartott értekezlete sem, amely az új kormány bemutatása után a leköszönő miniszterelnök meglehetősen kétszínű ünneplésévé változott. Intő jel volt viszont, hogy délelőtt a Szlávy-kormány képviselőházi bevonulásakor a párt feltehetően Lónyay-barát része tiltakozásul ülve maradt.14 2 Arra a kérdésre, hogy mi okozta Lónyay bukását, egyszerre könnyű és nehéz is választ adni. Könnyű, mert maga Lónyay is kimondja naplójának egy nem sokkal korábban idézett mondatában: miniszterelnöki működését teljes bizalmatlanság övezte. Kezdettől fogva nem támogatták munkáját miniszterei, a kormánypárt meghatározó vezetői, valamint Andrássy Gyula és köre, illetve az ellenzék sem. Valójában egyedül az uralkodó bizalma volt mindvégig töretlen Lónyay személye iránt, még a kormányfő által toborzott képviselői tábor nagyobb része is tétlen maradt a politikai csatározások idején. Nehéz azonban a válaszadás akkor, ha azt vizsgáljuk, vajon miből is fakadt ez az általános bizalmatlanság. A kudarc fő okát egy Lónyay személyétől független tényezőben látjuk. Az 1867 után kialakult politikai intézményrendszer első komoly válságát élte, amelyet már a kortársak is (pártállástól függetlenül) jól érzékeltek. A válság ugyan nem érintette a egy 40 oldalas Deáknak készített levélvázlat, amelyben Lónyay válaszol az őt ért rágalmakra. Deák egy rokona pedig sok évtized távolából is élénken emlékezett Deák és Lónyay feszült beszélgetéseire. A visszaemlékezés szerint Deák Lónyayt tapintatlannak, kapkodónak és ígéreteit hamar felejtő politikusnak tartotta. Bővebben: Széli Kálmánné Vörömarty Ilnna: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből. Bp. é. n. [1926] 125-127. 140 Ms 5307/34. 1872. nov. 17. 141 Pauler-napló, 1872. nov. 29. és nov. 30. 142 Lásd a képviselőházi napló bejegyzését: KN 1872-75. 46. ülés, 1872. dec. 5. II. köt. 178-179.; a pártértekezletről pedig: Oláh, i. m. 93-101.
