Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

970 HOFFMANN TAMÁS A középkorban már fahiány lépett fel. Nehézségek mutatkoztak mindenekelőtt a hajóépítésben, mert elfogytak a sudár fatörzsek. Az árbocnak valót már akkor kivágták, amikor az Ibériai-félszigeten is hatalomhoz jutott muzulmánok révén a 7-10. században megújult a mediterrán hajóforgalom. Az erdőirtás visszafordíthatatlan változásokat eredményezett a mai Itália és Franciaország határövezetében. Valamikor (a korai középkorban szerkesztett oklevelek szerint) Chartreuse városától és a préalpin hegyektől a Rhone folyóig terült el a foresta Chambareana. Már a szaracénok terjeszkedését követően (972 után) Haut-Provence alpi hegyoldalain letarolták az erdőket. A 13. században már csak a magasabban fekvő övezetekben maradtak meg a fák. A Pireneusok keleti völgyeiben, másrészt a fennsíkon a 8-9. században pusztították el az eredeti növénytakarót. A történtek után csaknem minden tájfogalomból eltűnt a vidék jellemző növényzetének megnevezése. Néhol azonban fennmaradt a régi gyakorlat. Paalmody mellett az oklevelekben emlegetett pineta vagy a Sete hegységben a sylva Godesca nevű fenyves és néhány facsoport a középkori hírmondó. Sokhelyütt ezidőtájt mindöszze bozót nőtt ott, ahol az ezredfordulón még zöldellt az erdő. Bár letagadhatatlan, hogy a legsúlyosabb veszteségeket a mediterrán táj szenvedte el, néhol a Közép-európai lombhullató erdőkben is végzetesnek bizonyult a fapusztítás. Itt csaknem mindenütt azt tapasztaljuk a 4-14. században, tehát egy évezreden át, hogy a túlnépesedés és az alacsony hatékonyságú agrárprodukció feszültségeinek csapdájából nagyarányú népvándorlásokkal menekült a lakosság. Germánok — a jobb megélhetés reményében indított hadjárataik eredményeként — rátelepedtek az idegen törzsekre, sőt néhol még a germán-lakta területeken is kierőszakolták azt, hogy otthonra leljenek. Frankföldön vagy Weserberg-land területén — a helynevek vallomása szerint — a népesség feltöltődött északi hazájából messzire vándorolt jövevényekkel. Az őslakosság még itt élt a korai középkorban, de a népvándorláskort követően már csak mintegy 30-50%-a lehetett az itteni népességnek. A törzsek összekeveredtek. Még ennél is nagyobb arányú változásokat kell sejtenünk a vegetáció összetételében. A Duna felső szakaszán például ekkor több volt a tölgy- és bükkerdő, mint a fenyves. A betelepülők alapos munkát végeztek. A római idők elmúltával a Cseh-medencétől az Ardennekig csaknem összefüggő erdősáv fogadta a bevándorlókat. Caesar és Strabon valamikor azt gondolta erről a vidékről, hogy itt van Germánia közepe. Maga a Cseh-medence is csaknem összefüggő rengetegnek tűnik. A kelták, majd a szlávok irtásai csak apró szigetek az erdő óceánjában. Prága erdőben épült. (Cosamas de Praga azt írja a krónikában, hogy „continue itur in antiquam silvam et urbenedificant pragam.") A vezető fanem a tölgy. Erre emlékeztetnek a helynevek, köztük a sok ősi szláv helynév. Visegrád például tölgygerendákból ácsolt földvárat jelent. Prága környékén a középkorban silvae maximae et copiosae látványa fogadja az utast, északon viszont hvozd silva található, azaz provincia silvana, s folytatódik nyugati — délnyugati irányban a véget érni nem akaró nemus Boemicum tartományában. Ez már érintkezik a Bajor-erdővel. Itt a 12. században jelennek meg az első német telepesek. Eleddig a Thüringiai-erdő még csaknem lakatlan volt. A Werra völgyében, Fulda mellett a Rhön, a Vogelsberg hegyvonulatain a Karoling-korban még min-