Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 971 denütt erdők zöldelltek. A Fuldai apátság alapításakor is (szokásos módon) gyéren lakott erdővidékre telepítették a kolostort, a papok pedig gondoskodtak a munkaerőről, parasztokat toboroztak és telepítettek. A 8-9. századi oklevelekben Silva Buchonia, tehát „bükkös" a vidék neve. (A pollenanalízis megerősíti a népetimológiát.) A Harz hegység is csaknem öszszefüggő vadon volt. Karfungerwald, Reinherdwald, Sollingerwald, Habitschwald egytől-egyig középkori tájfogalmak. Másrészt Waldeck — fával benőtt — dombjain ekkor már csökkent a vadon. Az ellenkezőjére is van példa. A Schwarzwald nem is olyan régen még áthatolhatatlan rengeteg volt. Értéktelen birtok. Éppen ezért a Kinsig völgyének peremén egész sor monostort telepítettek az ezredforduló táján: Ettelheim, Schütten, Sankt Trudbert. Ezek a kolostorok is a civilizáció előőrsei voltak az őserdőben. A szerzetesrendek birtokszerveződésében stratégiai fontosságuk a lakatlan erdőrengetegek. Telepes parasztokkal kell kivágni először csak az erdőszélen a fákat, majd haladni egyre beljebb, gyarapítani a szántók, rétek értékes birtoktesteit. Hasonló módon alakult a sorsa a Vogézek vegetációjának (Silva Vosagus). A név tulajdonképpen egy nagy homokkő-fennsíkot borító rengeteg. Itt a Szent Lélek tiszteletére alapított apátságok (Annergray Luxeuil és Fontaines) papjai telepítettek parasztokat és ők tettek pontot az erdei történet végére. Nekik is szántóföldre volt szükségük. Valamikor (történetesen 632-670 táján) ez a nagy erdőség délen a Wisenburg apátságig ért. Később a (10. században) parasztokat telepítettek keleti részébe, a mai Spessart és Odenwald környékére. A Taunus hegységben (a helynevekből ítélve) ekkor még 300-400 méteres magasságban kezdődött az összefüggő erdőtakaró. Helynevek őrzik (-scheid összetételekben) a Westerwald és Sauerland irtásainak emlékeit. Ugyanakkor az Eifel erdei még érintetlenek maradtak. A mészkőhegység talaja gyengén terem, ez a táj egy darabig még nem vonzott senkit sem. A középső fennsík erdei egészen Sinzig értek. Az ezredfordulón lakatlan vidék a magas Eifel és Hunsrück. Ahol jó termést reméltek, ott — a mondottak előtt — telepesek irtották Hochwald kiteijedt erdeit. Kevesebb sikerrel jártak a parasztok a Sváb-Frankföld fennsíkján. Nem így a germán-retiai háromszögben, ahol fenyveseket ritkítottak, sőt sok helyütt egész erdőket vágtak ki. Valamennyi táj változatos, eltérőek térszíni formái, növénytakarója kényszerű alkalmazkodásra készteti a letelepedni szándékozókat. Innen a települési körzetek kultúrföldrajzi változatossága. Másként fest a Türingiai-medence, Hessen, a Majna és a Rajna közötti övezet, ahol csak hegyek magaslatain maradtak meg az erdők, alább azonban egyre nyitottabbá vált a táj. Persze voltak kivételek is: például a Rajna árterei (Lorsch vagy az elzászi Hart erdői), Ingelheim homoktalaja, a Rajna síkságának déli része, ahol tölgyesek díszlettek, ahogyan erre maradványaikból következtetni lehet — elsősorban a Vogézekben — Brumarth és Haguenau térségében. Mindent egybevetve, a nagy erdővidékeken (a Fekete-erdőben vagy Oedenwald, Spessart táján) mindössze a peremeken irtottak ki egy-egy foltot az erdőből. Itt vetették meg lábukat a parasztok a korai középkorban, de egyelőre beljebb senki sem merészkedett. A mesék ősvadonjában szellemek és vadállatok tanyáztak. A rengetegben rablók ijesztgették az embereket. IV Henrik király — Harz-