Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 965 kereskedelem szele is megcsapta őket és valamelyest átrendezte soraikat. A 13-14. század óta majorokkal vertek éket az urak az ősi paraszti masszívumba. Ezt elsősorban azzal érték el, hogy — mindenek előtt Kelet-Közép-Európába — parasztokat telepítettek. Persze a középkori agrárium nemcsak Kelet-Közép-Európában terjeszkedett, nemcsak a Drang nach Osten váltotta ki a hatékonyabb gazdálkodást és emelte meg — földet túró telepesek jóvoltából — a vidékiek életszínvonalát. Az expanziót Nyugat-Európában is kikényszerítette a rendszer. Itt a Kelet-Közép-Európáinál nagyobb tömegek hajtották végre a gazdaság átalakítását. Franciaország és Anglia erdeit irtva telepítőktől toborzott parasztnépség tágított a középkori agrárcivilizáció keretein. Normandiában, Aquitaniában, Gascogneban, Auvergneben és Burgundiában, másrészt Wessexben, sőt még Walesben is alaposan megritkították a vadont. Az Elba és a Loire között is sokat tettek annak érdekében, hogy minél többen térjenek át az intenzívebb gazdálkodásra. (A majorok mintájára nyomásrendszert alkalmaztak, nagyobb hozamú gabonákat termesztettek, a parasztok munkatársulásokkal javították a termelékenységet stb.) Észak és Kelet azonban ekkor még továbbra is késésben volt. Skandináviában csak a korszak végén indult meg a telepítési folyamat. Scania és Közép-Svédország területén ekkor tanyák, tanyacsoportok és falvak épültek a nagy lendülettel irtott őserdő tisztásain. Oroszországban a változások a 16. századig várattak magukra. Nem tudtak mindanynyian kibontakozni a természet szorításából. Ami az erdőket illeti, nyilvánvaló, hogy a középkort megelőzően a klíma is kedvezett a vadon növekedésének. Grönland ekkor még 'zöld föld' volt, Izlandon a ('jeges föld'-ön) a pollenrétegekből ítélve — 500-1200 között — nyírfák nőttek. A Közép-európai táj is jóval melegebb volt a "sötét középkorban". Például a Riesengebirge vagy a Bayerischer Wald határa 100-200 méterrel magasabban húzódott. Amikor 1200 táján visszatért egy hideghullám miatt a Pireneusokban a klímaromlás, a favágók és a juhnyájak már együttesen akadályozták az erdőállomány gyarapodását. A vidéki társadalom szegényei tehát a középkor derekán tagadhatatlanul jelentős károkat okoztak. Legalább is ezt lehet olvasni a történelemkönyvekben, mert az írók megismétlik mindazt, amit a középkori ügyvédek felhánytorgattak. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy a kisemberek újabb fejezetekkel egészítették ki az erdőpusztítás és az agrárcivilizáció működésének krónikáját. Mindamellett mindenütt kísértett a múlt. Bretagne-ban történetesen, ahol mostanában főleg a jégkori gleccserek maradványaiból épített falak adnak keretet a föld tulajdonlásának, 410-871 között a növényzet még mindenütt eltakarta az egykori jégfolyam koptatta köveket, csaknem összefüggő erdőtakaró borította a tájat. Délnyugat-Angliában is sűrű erdők nőttek. Az oklevelekben Andredeswald a táj neve. Tölgy és a nyír váltogatta egymást. Kent és Sussex területén terült el a Limenweara wald, nemkülönben a Weowera wald. Winchester püspökének ekkor még kiterjedt erdeje volt Bershire és Hampshire között. Úgyszólván összefüggő erdőség díszlett Essex, Suffolk és Norfolk tájain. Tehát csaknem bolygatatlan ősvadon zöldellt a Themzétől északra és Kelet-Angliában. Itt sötétlett Dean híres erdeje. A Fen mocsaráig terjedt a Bruneswald, nemkülönben a nagy masz-