Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

966 HOFFMANN TAMÁS szívóimban — Worchestertől északra — Wyre, Morfé és Ardane (Earden) úgyszólván áthatolhatatlan rengetege, valamennyiben tölgyek nőttek. A királyi javak öszszeírása, a Domesday Book — többek között — éppen azért íródott, mert a parasztok megtámadták az erdőt. „Silva ad x porcos", „x acrae sylvae pastilis" és más kitételek bizonyítják, hogy a makkoltatással újabb üzemkört vontak be a gazdálkodásba a falvak és a szántók határain kívül. Persze az irtások ellenére mindenütt maradtak még erdőfoltok és nagyobb összefüggő erdőségek. A múvelésnyomok azonban szaporodnak a helynevekben. A -leys, -dens, és -hurst mind egy évezreddel ezelőtt (ha nem korábban?) ejtett sebek az erdő testén. A Weald közepén — a helynevek szerint — már jókora darabot kiirtottak a 11-12. században. Fogyott a fa Fen környékén, Lincolnshireban. Még gyorsabb a táj változása Midland-ban, ahol (Severn és Worchestershire között, a gall border mellékén) eddig áthatolhatatlannak tűnő rengeteg terült el. Északon azonban — Cheshire keleti részén, Lanchashire-től délre, Yorkshire nyugati karéjában — még sok tölgyes maradt meg. Ezzel szemben a kelták földjén a caledon wald már kezdett ritkulni. A parasztokat — úgy látszik — semmi sem tartózhatta fel. Erdőt irtottak, mert sokasodtak. Angliában a népesség a 7-11. század között hatszáz-nyolcszáz ezer lélekről egymillió egyszázezerre növekedett. A csatorna másik oldalán is nőtt a laksűrűség és fogyott az erdő. A római időkben még Belgium nagy részén a gallok erdeje terült el. A táj a középkorra teljesen megváltozott. Noha Flandriában a 9. században még arról írnak, hogy az maga a vastus saltus, a középkorban ebből a vidékből füves pusztaság lett, ahol tanyák és falvak épültek, lakóik (miután kivágták a fákat) szántogatták, majd bevetették a keveset termő hantokat. (Csaknem így történt a Magyar Alföldön is!) A Térounanne egyházmegye a gall erdő helyén épült ki. Az Ypres és Poperinghe között zöldellt a sylva Thigabusca, (Lys mellett) a sylva Lisga, (Escot mellett) a silva Scadeholt folytatásában a silva Waes, továbbá a (Brügge mellett) silva Wawre. Másutt azonban már fahiány rontotta a parasztok életesélyeit. U-gyanakkor az erdő tulajdonképpen nem sokat ért, periféria volt számukra. A középkorban az erdőíveket mindenütt szegénynek tartották, densissimum nemus — mondták róla. Az Ardennek a kelta idők óta maga volt az ősvadon. Központja a Meuse és a Potées között volt, ez a rengeteg elborította Thiérache környékét (Theoracia sylva), tovább nyúlt és elfoglalta Picardia szélét, Arrosise vidékét (Arida gemantia sylva). Itt bükkösök árnyéka enyhítette a nyári forróságot. A táj arculata a 7. század után kezdett megváltozni. Ekkor alapították Stavelot-Malmédy kolostorát, ekkor új erőre kapott az erdőirtás. A 9. századi Quierzy capitulariumban már a terület déli és északi részén egyaránt említenek irtásokat: Attigny, Stenay és Herstal környékén. Délkeleten azonban (ahol Sarra érintkezik az Eifel-lel) még sűrűn nőttek a fák a Warndt fennsíkján. Metz egyházkerületének nagyrészén, főleg keleten összefüggő erdőtakaró borított mindent. Ez az erdő összekötötte a tájat a Vogézekkel. Voltak természetesen olyan körzetek, ahol eleve foltszerűen nőtt az erdő, másrészt olyanok, ahol valamikor árnyat adó lombok takartak mindent, az aljnö-