Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
964 HOFFMANN TAMÁS A közjátékban a parasztok jöhírét öregbítették az innovációk, miközben — akarva-akaratlan — fóldes-uraságok garantálták a megvalósulás feltételeit. Ezt az egész átalakulást munkájuk, valamint eredendően a rájuk nehezedő népesedési nyomás kényszerítette ki. Szerepe volt még a klíma romlásának is, mely Északnyugat- és Közép-Európában a 13. század elején érte el az ókorban elkezdődött jégkori lehűlés mélypontját. (Erre a gazdaság romló hozamokkal és ezeket ellensúlyozandó: a termelés kiterjesztésével, erdőirtásokkal válaszolt.) A legtöbb energiát persze a gazdaság szolgáltatta. Főként az értékek cseréjének intenzíválódása miatt váltak kötelező érvényűvé az új fogyasztási szokások. Az épületállomány további sorsának alakulását valamennyi itt említett tényező meghatározta. Ezenközben mind többen laktak kontinensünkön. A gyarapodás kiegyenlítetlen volt és aránylag lassú ütemű. Kelet-Közép-Európában a 13-16. század között a népesség kb. 7-8 millióról 20 millióra növekedett. Ugyanakkor a kontinens nyugati felén jelentős veszteségeket kellett elkönyvelni, mert a népességszám — a gazdaság 14. századi depressziójával és epidémiákkal társulva — visszaesett. Európa egészét tekintve a görbe alig emelkedett. Az ezredfordulón 44 millióan éltek földrészünkön, a 14. század derekára a lélekszám megkétszereződött, majd Amerika felfedezéséig ismét megkétszereződött, ekkor már 80 millió lakója volt Európának. A bajok ellenére a mérleg Nyugat felé billent. Az itt élők többen voltak. Ennyi embernek tizenötmillió lakásra volt szüksége. Optimálisan becsülve hozzávetőleg 180-260 millió m2 hasznos alapterületen rendezkedtek be. Kis teljesítmény mai lakásviszonyainkhoz képest. Még a sokat kárhoztatott börtönviszonyok is jobbak a középkori parasztok laksűrűségéhez mérten. 3. TÖLGYERDŐK TISZTÁSAIN Bár a kontinens nyugati felén az elemi szükségleteket kielégítő lakásoknál (amelyekben a házak többségének volt lakótere+kamrája vagy pitvara, tehát egy hármas épület-együttes alkotta valamennyit) nagyobbakat is építettek a középkorban. Sőt egészen bizonyos, hogy egyidejűleg más változásokra is sor került. Például a lombhullató fák nyugati övezetében szokásos gerendavázas építészet csaknem mindenütt uralkodóvá vált Közép-Európában is. A dombok lankáin, a folyamvölgyekben ekkor még tölgyesek díszlettek. A magashegységeket fenyvesek borították, az Alpokban tehát sudár fenyőfákból ácsolták az épületeket. így építkeztek a nyír és a fenyő hazájában, Északkelet-Európában is, sőt az egynegyedén fenyőgerendákból rótták házaikat a parasztácsok. Eddigelé beérték azzal, hogy a ház a minimális lakásigényeknek megfeleljen. Most valamelyest e téren is változott a helyzet. A Baltikumban — a tenger olcsó szállítási útvonalát kihasználva — az új földesurak és a Hanza-liga kereskedői a 15-16. században gabonaexportáló övezetté alakították a tengermelléket, sőt a Visztulán és más folyókon is úsztatták gabonával megrakott gályáikat a kikötővárosokba. Ezek a vállalkozások jóformán csak a majortulajdonosok hasznát növelték, a lakosságét alig, hatásuk mégis észrevehetően változtatott az építkezési szokásokon is. Itt még nem is olyan régen egészen más világ volt. Az ezredforduló előtt törzsi gazdaságukban tengődő parasztok vegetáltak. De már a transzkontinentális
