Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

962 HOFFMANN TAMÁS bővíthető, másrészt azért, mert a majorokban az egész középkoron át kevesen dolgoztak, és nemigen volt munkaerő utánpótlásuk. A Nyugat- és Közép-Európát határoló sávban, továbbá még inkább Kelet-Közép-Európában szinte még háborítatlan ősvadonban éltek, ahol alacsony volt a népsűrűség. Ezért telepítették ide a parasztokat, akik túlnépesedett körzetekből költöztek el, és miként remélték tőlük: új hazájukban lassan megváltoztatták a táj arculatát. A telepesek számára a földesurak új gazdálkodási módszereket vezettek be, a parasztok pedig magukkal hozott építkezési tapasztalataikat felhasználva alakították ki új lakókörnyezetüket, majd anyagi gyarapodásuk mértéke szerint, néhány nemzedék múltán változtattak lakásaik berendezésein is. A telepítések révén egészen új faluformációkat teremtettek. A szórványok és a rendezetlen halmazok helyett új alaprajzokat építettek a térképre (erdőtelkes-, láptelkes-, kör-, és orsósfalvakat). Ezek mind teleksoros falvak. A paraszt és földesúr közötti megállapodás értelmében ugyanis kimérték a paraszt telkét (házának udvarát és a hozzá tartozó földeket, szabályozták a közhasznú birtoktesteken a munkát és a javadalmakat stb). Ez korszakalkotó tett volt. Teljesítményük elsősorban a természet átalakítását megbecsülve mérhető meg. Ok a pionírok, a középkori civilizáció terjeszkedésének névtelen hősei. Mindamellett a vállalkozások értelmi szerzői nem a parasztok, hanem a földesurak voltak, főként a szerzetesrendek apáturai, akik körültekintő és rátermett gazdálkodóknak bizonyultak. Persze az új agrárcivilizációt ők is csak az erdőállomány pusztítása révén teremthették meg. A tanyák, tanyacsoportok vagy a rendezetlen halmazok tartományaiban épült falvak lakói egy eddig ismeretlen munkakultúrát honosítottak meg. A teleksoros falvak határaiban bevezették a kollektív szolgalmakat (például a nyomáskényszert és vele együtt a munkatársulások korábban szükségtelen, de most már nélkülözhetetlen rendszerét). Ok hozták létre és ők működtették évszázadokon át a vidék legfontosabb intézményét, a faluközösséget. Egyszóval átalakították a parasztok társadalmi kapcsolatait, mert új gazdálkodási módszereket alkalmaztak. Ennek következtében megváltozott a határ képe. Még az irtásfalvak szántóterületét is hamarosan módosították, néhány évtized múlva újabb dűlőkkel egészítették ki szántóföldjeik tömbjeit, végeredményben lassanlassan itt is megvalósították a nyomásos gazdálkodást. Nyugatról keleti irányban terjeszkedett tehát a feudális falusi gazdálkodás. A folyamat egészében véve kitöltötte a 4-14. század között eltelt évezredet. A terjeszkedésre mindenesetre a növekvő népesség, az erdőtakaró irtása, a termőföld szűke egyaránt kényszerítette őket. Ezt a teljesítményt azonban elsősorban a faállomány pusztítása, az erdők tarvágása árán érték el. A középkor végére Kelet-Közép-Európában az agrárium helyzete az Elba és Loire közötti övezethez kezdett hasonlítani. Holott az itt élők mindössze a mondott kezdetleges módszerekkel megemelve a munkakultúra színvonalát — szélesítették élelmiszerbázisukat. Az ellátás színvonal-emelkedésében megmutatkozó következmények itt sem maradtak el, bár az itteni városhálózat összehasonlíthatatlanul ritkább volt és ipara, illetve élelmiszerpiaca gyengébben működött. Kevesebb volt a transzkontinentális útvonal, a forgalom elenyésző, a fogyasztási szokásokat az emberek sem a tájak, sem a társadalmi csoportok közötti különb-