Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 959 Iából épültek. Az itáliai folyamvölgyek síkságain a középkor folyamán téglafalú házakba költözött a föld népe. Az Alpoktól északra a váltás jóval később következett be, az itt lakók ráadásul különböző anyagokat kombinálva alakították épületállományukat. Például kő alapokra fektetett gerendákból faácsolatokat építettek, a favázak közeit téglával befalazták stb. Franciaország nagy részén az elmúlt négyszáz évben már csak kőből építkeztek, Angliában, Hollandiában pedig téglaházakat emeltek. Németországban kő- és téglakombinációjú gerendaszerkezetekkel húzták fel sokhelyütt a házfalakat. A vidék építkezési szokásainak átalakulása mindenütt együttjárt az erdők fogyásával és ennek ellensúlyozásaképpen a városokban szerzett építészeti tapasztalatok felhalmozásával. Amikor Európában 1050-1300 között kiterjesztették a gazdaságot, erdőket kellett irtaniuk, és minthogy javarészében az agráriumból éltek, szakadatlan növelniük kellett szántóföldjeiket, ezt viszont csak erdőt irtva vagy mocsarat lecsapolva tehették meg. Üj falvakat hoztak létre, mert szükségük volt a gazdaság prosperitásának tolóenergiájára. Az agrárgazdaság és a kereskedelem felvirágzása Dél-Európában kezdődött el, abban az időben, amikor Marseille, Genova, Velence, Nápoly kereskedői és hajóskapitányai összekötötték Délnyugat-Ázsiát Európával, másrészt — a szárazföldi szállításokkal — a Közel-Keletet Északnyugat-Európával. A rakományok ugyan luxusjavakra (fűszerekre, ötvöskészítményekre, kelmékre) korlátozódtak, de javították a pénz értékének hatékonyságát. A kontinentális Európa monetáris forgalma, mint valami hatalmas örvény, elnyelt mindent: Dél- és Északeurópai árukat, a helyi iparosok készítményeit, a vidék agrárproduktumait, az átalakuló gazdaság sodrától földjüktől elválasztott parasztok roppant tömegét. Már a 12-13. században Közép-Itáliában, majd az Alpok hágóin átjutva, Svájcban, továbbá a délnémet tájakon, végül Északnyugat-Európában emelkedett a javak forgalmának mutatója. Megélénkültek a cserefolyamatok. Ennek elkerülhetetlen következményeként a fogyasztási szokások szintje alább szállt a társadalom piramisában, a fogyasztási cikkek vásárlásának mámora pedig szép lassan átitatta a középrétegeket is. Növekedett tehát a kereslet. Ennek nyomán kiszélesedett a professzionalisták által űzött ipar bázisa: a 12-13. század óta hatása kiterjedt egyes — nagy laksűrűségü körzetekben talán minden egyes — városi és a falusi háztartásra. Az építkezések új korszakát kereskedők és iparosok nyitották meg. Addig ingyen — maguknak vagy szolgálatképpen az uraknak — építettek házat az emberek. Amióta pénzük volt, fizetni kellett érte, mert iparosokat alkalmaztak. Az építőipar városi képződmény, de nem az első, sem időrendjét, sem rangját tekintve. Az ipar sajátos városi foglalkozás, ágazat, mely kezdetben jószerével csak a textil és bőriparra korlátozódott, továbbá fát dolgozott fel, tehát a mesterek és alkalmazottaik olyan mezőgazdasági eredetű szerves anyagokat alakítottak át kis műhelyekben, ahol a késztermékek előállításához nem volt szükség jelentős beruházásokra és egyetlen mesterség sem volt különösebben energiaigényes. Firenzében (azidőtájt mintegy tízezer lakosű városban) például, a korszak tipikus ipari ,,metropolis"-ainak egyikében — a 15. század második felében — 270 posztószövő takács műhelye működött. Dolgozott itt még 84 asztalos és in-