Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 953 irtották az erdőket. Ezért építették előbb a paticsfalú, majd a téglaházakat. Komplikáltabb a magyarázat Skandináviában és az Alpokban, ahol a faházakban kőfalú helyiségeket építettek, noha egyáltalában nem szenvedtek hiányt fenyőgerendákban. Ezek az emberek azonban rájöttek mind a két anyag, a fa és a kő hasznos tulajdonságaira, s arra a következtetésre jutottak, hogy a kétféle építkezést kombinálhatják is egymással. Annak következtében, hogy a civilizáció délről észak felé haladva hódította meg kontinensünket, a reprezentatív épületek falát mindig kőből vagy téglából rakták még ott is, ahol egyébként a faépületekhez voltak hozzászokva mindanynyian. Imponálni akarván, emeleteket építettek, noha rendesen mindenki beérte egy földszintes házzal. Amilyen mértékben hatalmasodott el a civilizáció, úgy csökkentek a természetes nyersanyagkészletek. Mind jobban fogyott az épületfa, az új helyzet sokhelyütt ismételt értékválasztáshoz terelte az építkezőket. A fát téglával vagy kővel helyettesítették. Egy-egy településen belül sok építkezésnél változtattak az építőanyagokon. Közeli bányák vagy égetőkemencék hiányában jókora távolságokból kellett szállítaniuk az építőanyagot. Ebbe a döntésbe természetesen beleszóltak a házak leendő tulajdonosai is. A kőművesek új falu- vagy városképet kölcsönöztek működésük terepének. Az épületállomány értékhierarchiájából kiderült, hogy milyen az itt élő társadalom szerkezete. Aki gazdagabb volt, az drágább anyagból és időtállóbb módon építkezett. A kőház építésekor még növelték is az építmények tömegét, bővült a házak alaprajzi kiosztása. Két irányba terjedt tehát a ház tömege: horizontálisan és vertikálisan. Sok lakóépületet emeletesnek építettek, holott még nem is oly régen beérték azzal, hogy földszintes viskót tákoljanak össze. A lakóház mellett több gazdasági melléképületet emeltek. A parasztudvart benépesítették különféle rendeltetésű építményekkel. Itáliában a középkor végén a paraszti tanyavilágban sokhelyütt látható emeletes téglaház. A mellette meghúzódó — fából rótt — gazdasági melléképület már arról árulkodik, hogy a vidéki társadalomban megváltoztak az értékválasztási szokások. Az Alpoktól északra ebben az időben divat lett olyan lakóházakat építeni, melyeket közös tető alatt egyesítettek a gazdasági melléképületekkel. A recept bevált. A „minden egyetlen tető alatt" elvnek érvényt szerezve az utóbbi kétszáz évben már többszintes épületmonstrumokat emeltek, amelyekben — anyagtakarékossági szempontokat érvényesítve — remélték megvalósíthatni valamennyi eddig ismert épülettípus koncentrációját. A középkor elmúltával megváltozott a Közép- és Nyugat-európai vidéki települések látképe. Gomba-módra nőttek ki a földből az emeletes parasztházak, amelyeknek tömegét több eladdig különálló épületek összessége alkotta, volt tehát mindegyikben lakóház, csűr, több ól és istálló. Az építkezéseknél a városi többszintes házak statikai tapasztalatait kamatoztatták. Ezzel szemben Északnyugat-Európában voltak másfajta parasztházak is, amelyekben szintén a „minden egyetlen tető alatt" elv szerint éltek a vidékiek. Itt azonban eredetileg a természet, a szűnni nem akaró eső kényszerítette ki a mondott elv alkalmazását, de a létesítmény földszintes maradt. A Német Síkságon és Skandinávia déli részén a vaskor óta, majd az angolszász bevándorlás nyomán a szigetországban csarnokházakat építettek, amelyek-
