Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

952 HOFFMANN TAMÁS időktől a középkorig cölöpházakat építettek. A maradványokból arra kell következtetni, hogy a földbeásott cölöpök — falat alkotó — sora a legegyszerűbben megoldható feladat elé állította az építkezőket, mert bővében voltak az épületfának. Ekkor még mindannyian erdei irtásokon laktak. Házaikhoz építőanyagot biztosítva, kivágták a fákat. Ok tették meg az első (bizonyára a döntő) lépést: egy darab természet helyett létrehozták mesterséges környezetüket, a kultúrtájat. Északnyugat-Európában a koraközépkori templomokat is többnyire cölöpfalakkal építették. Az ezredforduló táján, amikor terjedt a kereszténység, sietni kellett az építkezéssel és olcsón kellett megoldani a feladatokat. A hittérítők, akik igét hirdettek és mindmegannyi József, a helyi mesterek segítségével gyarapították a templomok számát, maguk is értettek az ácsmesterséghez, nem is röstellték, ha az Isten házát kellett tető alá hozni. A helybeliekkel összefogva, alkalmazkodtak azok építkezési szokásaihoz. A magyar nyelvű szakirodalomban ezeknek a falaknak a neve (szláv jövevényszóval jelölve) paliszád. A legfontosabb templomok a kontinensen a korai középkorból megmaradottak közül Lund, Bergen, Oslo, Trondheim, Lüneburg stb. egy-egy fatemploma. Vannak profán emlékek is. Ezeket régészek tárták fel. A dániai Njore Fand falumaradványai, a Rajna-melléki Husterknupp épületkomplexusa a 10. századból (amely egy főrangú udvartartásának rommezője), minden egyes emlékben a vidék építészeti kultúráját lehet tanulmányozni. Basel óvárosában feltárt romokból kiindulva felidézhetők az Alpok városainak az ezredforduló után épült polgárházai is. A Schwarzwald régi parasztházai között pedig sok a cölöpház még napjainkban is (ezek a 17-19. században épültek) és a faépítészet mesterfogásait illetőleg még korunkban is értékes információkhoz segíthetik az építészettörténet kutatóit. Nyilvánvaló, hogy a kontinens nagyobb részén: Északnyugat- és Közép-Európában, továbbá Északon és Keleten a fa volt a leggyakrabban felhasznált építőanyag, továbbá, hogy még Dél- és Délkelet-Európában sem tudták nélkülözni födémek, tetőszerkezetek építésekor a gerendákat. A temperált Európában tölgyerdők zöldelltek, a házakat a kivágott fatörzsekből ácsolták. Cölöpöket ástak a földbe, vagy csak néhány cölöpöt, amelyekbe hornyokat vágtak és a hasadékba tölgyfa-pallókat zsilipeltek. A leggyakrabban gerendavázat építettek, amelynek a közeit vesszővel befonták és a fonatot sárral betapasztották. Ahol fenyvesek voltak, a házakat fenyők törzseiből rótták. A tetőszerkezet szintén gerendaácsolat mindenütt. Itt pontot is lehetne tenni a történet végére és azt mondani értékelvén elődeink építkezési szokásait (miként ezt a szakirodalomban úgyszólván mindenki megtette), hogy az építkezők alkalmazkodtak a környezeti adottságokhoz. Ahol nem volt fájuk, kőből raktak falat, ahol a tölgynek vagy a fenyőnek voltak bővében, ott különféle faházakat eszkábáltak össze. A megjegyzés azonban — maradéktalanul — mégsem igaz. A prehistóriában — alternatíva hiányában — kellett kitölteniük az építkezőknek a teret és csak olyan anyagot használhattak, amelyet környezetükben ismertek meg. Mihelyst növekedtek igényeik, el kellett távolodniuk a természet kínálatától. Tulajdonképpen átlépték a kényszer határát. Igényeiket keresztezte a kiábrándító való: a kontinentális erdőzónában fogyott a fa, mert