Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Borián Elréd: Lippay érsek és Zrínyi Miklós politikai vitája a jezsuita történetíró Kazy Ferenc alapján 913
922 BORIÁN ELRÉD Ezután következik az oratio legfontosabb bekezdése: a rex domesticus, a nemzeti király kérdése. A Mohács utáni politikai gondolkodásban azóta lett ez komolyan veendő lehetőség, mióta Bocskai fejedelem a török szultántól megkapta az ország újraegyesítését jelképező koronát (1605), mégha csak ajándékként fogadta is el. Az MRH elég meglepően Mátyás királyt hozza fel rossz példának, akire történetíróink mint a virágzó ország utolsó nagy uralkodójára szoktak tekinteni. Az MRH a Mátyás idejében való nagy adókra, a szomszédos népekkel való küzdelmekre hívja fel a figyelmet, amelyek az országra várnának, ha nemzeti királya lenne. Az Ausztriai Háznak köszönhetjük Lengyelországgal való jó viszonyunkat, amely különösen fontos. A jó viszonyt a törökben való bizakodás tönkretenné. Ezt a bírálatot egyrészt úgy értelmezhetjük, mint olyan egyházi írók gondolatát, akik felevenítik Vitéz János esztergomi érsek és hívei, valamint Mátyás király ellentétét, amely részben az egyház megadóztatása miatt tört ki, illetve azért, mert Mátyás király a törökök visszaszorítása helyett a Nyugat ellen hadakozott. Zrínyi a Mátyás királyról való elmélkedésében mindezt visszájára fordítja, és nála Vitéz János és köre bizonyára Lippayval és a jezsuitákkal azonosítható. Az MRH Mátyás-bírálatának lehet más értelmezése. Allegorikusán is érthető, mert az oratio szerzőit, akárcsak Zrínyit, nem a történelem Mátyás királya érdekli, hanem a jelenkor párhuzama. Mátyásról beszél az oratio, de igazában II. Rákóczi Györgyre gondol. Azt sugallja, ha II. Rákóczi György nemzeti király lenne, a török hatalma növekedne, és a környező katolikus országokkal is megromlana a viszonyunk, illetve állandó belső-külső háború veszélyeztetné az országot. (Valószínűleg ismeri az író Bogáti Fazakas Miklósnak Mátyás királyról írt művét, amelyet Báthory István lengyel királlyá való koronázására írt 1576-ban.) Hogy mindenkinek világos legyen, mire gondol a beadvány szerzője, nyíltan is megemlíti a svédeket, s felteszi a kérdést: vajon reménykedhetünk-e bennük. Természetesen elutasító a válasz. Szilágyi Sándor a svéd-lengyel háború fő okának János Kázmér meggondolatlanságát tartja. „Több gyúanyag mellett az volt a fő, hogy János Kázmér, mint a Wasa-ház tagja, Krisztina lemondása után kijelenté, hogy Svédország trónjához igényt formál, nem számítva azzal, hogy a belviszályok és orosz háború által zaklatott Lengyelország erejével hogyan lesz képes igényeinek érvényt szerezni."29 Lengyelország pár hónap alatt összeomlott, az elmenekült lengyel király, János Kázmér küldöttei a katonai segítség fejében II. Rákóczi György fiának a lengyel koronát ígérték. A fejedelem azonban apja példájára a svédek mellett döntött, főként azért, mert a többségében katolikus lengyelek nem engedtek protestánst a trónjukra, az erdélyi fejedelem fiának is csak katolizálása után ígértek koronát. A röpirat szerint a következő lényeges kérdés, hogy a magyaroknak nincs megfelelő hadvezérük, nincs már meg Mátyás király fekete serege, nincs módjuk a magyaroknak várakat ostromolni, nagy hadseregeket vezetni. Montecuccoli érvelésére gyanakszunk, mert az oratio Buda és Esztergom várának költséges ostromát nevezi meg, s ez utóbbi volt az olasz hadvezér elsődleges célja. Az MRH végső következtetése: csak Habsburg uralkodó mentheti meg az országot. Ciceróra hivatkozva így érvel: „ez az egy hely van, ahová menekülhe-29 Szilágyi Sándor: Erdély és az északkeleti háború, I. köt., Bp., 1890, 368.
