Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Gebei Sándor: II. Rákóczi György szerepe a Rzeczpospolita felosztási kísérletében 801
812 GEBEI SÁNDOR mozgósította, de időhúzása nyilvánvaló lett. Nyugtalanító híreket kapott mind Varsóból, mind Bahcsiszerájból, a lengyel-krími tatár kiegyezéssel létrejött katonai szövetség reális veszélyt jelentett Ukrajnára. Az új kán, Mehmed-Girej igen harciasan és fenyegetőleg nyilatkozott. „A zaporozsjei cserkaszok (kozákok - G.S.) 80 éven át a lengyel királyok alattvalói voltak, azután nálunk, a tatároknál voltak hét évig (utalás az 1648-1654 közötti együttműködésre - G.S.), mi krímiek... támogattuk őket, a lengyelek és litvánok ellenében hadakoztunk..., akkor a zaporozsjei cserkaszok csak 8 ezren voltak, de mi, a tatárok 20 ezressé tettük őket,... a zaporozsjei cserkaszok hazudtak nekünk, aljasul elhagytak bennünket, jóságunkat elfeledték..., ilyen sértés, hitszegés bosszúért és megtorlásért kiált" - jelentette ki a török támogatásában is reménykedő krími kán.3 0 A lengyel-krími ellentámadás egyre késett, viszont készülődésből nem volt hiány. 1654 késő őszén indult csak meg a St. Potocki és St. Lanckoronski hada Ukrajna ellen, éppen akkor, amikor Litvániában J. Radziwill és K. Gonsiewski (Gasiewski) hetmanok a nyáron elszenvedett vereségeket akarták helyrehozni. Ezeket az egyeztetett manővereket az orosz-kozák csapatok sikerrel elhárították, a legnagyobb erőfeszítések árán sem sikerült visszafoglalniuk a lengyel-litvántatár erőknek Mogiljovot. (Visszautalva a város fontosságára ismételjük, hogy ennek a helységnek bevétele után módosult a cári titulus, „Fehér-Oroszország ' egyeduralkodója" címre.) Ez a mogiljovi próbálkozás alaposan megnövelte a cári l ambíciókat. Tudniillik az 1654-es támadásának akciórádiuszát a Berezina folyón túlra nem terjesztette ki, második litván hadjárata alkalmával, 1655-ben viszont 1 a katonai fölényében biztos Alekszej Mihajlovics már a litván főváros, Vilno elfoglalását tekintette fő céljának az ukrán front változatlan feladata mellett (a podóliai Kamenyec bevétele). ! Ezúttal is személyesen állt a hadak élére, május 24-én indult útnak a „Berezinán túlra", hogy a lengyel királyt „vétkeinek és bűneinek a bevallására" kényszerítse.3 1 Egy hónap múlva az egyesült orosz — kozák seregek (Jakov Cserkasszkij és Iván Zolotarenko vezetésével) Boriszovot és Minszket vitték a cár uralma alá. Radziwill — Gonsiewski hetmanok összevont erői sem voltak elegendőek ahhoz, hogy a Vilnohoz vezető utat elvágják. A litván főváros rövid ostrom után elesett (1655. július 29., vagyis a gregorián naptár szerint, augusztus 8.), a győztesek „igazi" nyertesekként viselkedtek. Szinte teljesen felégették a várost, a gazdag zsákmányból mindenki részesedett. Oroszország uralkodója most sem mulasztotta el, hogy újabb kiegészítésekkel bővítse titulusát, vagyis legitimálja hódításait. A „Nagy-, Kis-, Fehér-Oroszország egyeduralkodója" mellett a hivatalos iratokon feltüntették a „Litván Nagyfejedelemség, Volhínia és Podólia egyeduralkodója" megnevezést is. Volhíniára és Podóliára való utalás a megelőlegezett sikereket szimbolizálta, hiszen Turov, Davidgorodok, Pinszk, Kowno (ma: Kaunasz - Litvánia), Grodno elfoglalása csak 30 Szolovjov Sz. M.: Szocsinyenyija. Isztorija Rossziji sz drevnyejsih vremjon knyiga V tom 10. Moszkva, 1961. 639. /Isztorija Rossziji/ 31 Ua. 642., Aktü, izdavajemüje Vilenszkoju Komisszijeju dija razbora drevnyih aktov t. XXXTV Vilna, 1909. /AVK/; Abecedarszkij L. Sz.: Belorusszija i Rosszija. Ocserki russzko-belorusszkih szvjazej vtoroj polovinü XVI-XVII w. Minszk, 1978.; Malcev A. N.: Rosszija i Belorusszija v szeregyinye XVII veka Moszkva, 1974.
