Századok – 2000

FOLYÓIRATSZEMLE - Proszkurjakova; N. A.: A paraszti földbank (1883-1916) 740

740 FOLYÓIRATSZEMLE Proszkurjakoua, N. A. A PARASZTI FÖLDBANK (1883-1916) A tanulmány szerzője az orosz agrárium átalakításának fontos kormányzati financiális politikai eszközét vizsgálja (,ami nélkül aligha lehetett polgári agrárfejlődés), ráadásul egy olyan területen, ahol mindössze A. P Zak 1911-es és V A. Vdovin 1959-ben írt monográfiái állnak rendelkezésünkre. A Paraszti Földbank tevékenységének - különösen a Sztolipin kori - értékelésére mindeddig rányomták bélyegüket Lenin nézetei pl. a banknak a nemesi földtulajdon elértéktelenedését akadályozó szerepéről. Proszkurjakova szerint itt az ideje, hogy egyes elavult megállapítások félretétele után a kutatók primér források alapján elemezzék a banki kölcsönműveleteknek a magánparaszti földbirtoklásban elfoglalt helyét és a többi jelzálog-hitelintézetekkel való kapcsolatát. A szerző valóban az említett forrásokat (a bank mérlegeit, a hoszszú lejáratú hitel statisztikáit, a központi földösszeírásokat és a földtulajdon adásvételéről szóló anyagokat) használja. Tudnunk kell, hogy az orosz kormányzat a múlt század utolsó évtizedeiben földhitel-politikájával az egyéb rétegekkel szemben a nemeseket és a parasztokat támogatta és a földtulajdonnak az állami érdekek szerinti újraelosztását próbálta előmozdítani. Amíg a Paraszti Földbanknak 1883-ban az ország európai részén csak 11 részlege működött, addig 1915-ben az európai és az ázsiai Oroszország 68 kormányságában és 5 kerületében már (részben az 1885-ben létrejött Nemesi Bankkal közös) 52 fiókja funkcionált. Az általa nyújtott kölcsönök lejárati ideje először huszonnégy és fél évtől 34 évig, 1894-től pedig 13-tól ötvenöt és fél évig terjedt. A folyósított hitel nem múlhatta felül a vásárolt föld értékének 80-90%-át. A bank 7,5-8,5%-os kamattal nyújtott kölcsönt, és a többi jelzálog-hitelintézettől eltérve kizárólag földvételre a faluközösségeknek, a paraszti társulásoknak és az egyes családfőknek. A hitel felső határát közösségi földhasználatnál 125, míg telkes birtoklás esetén (egy tulajdonosra számítva) 500 rubelben limitálták. Proszkurjakova a Paraszti Földbank tevékenységében három szakaszt (1883-1895, 1896-1905 és 1906-1916) különít el. Az első kettőben a kölcsönöket a legkedvezőbb feltételek mellett a faluközösségek és a paraszti társulások kapták, ui. a pénzügyi politika irányítói úgy gondolták, hogy így enyhítik leginkább a földínséget. Az előbbiekkel szemben a bank szabályzatába ugyanakkor még a gazdagparasztok földvásárlását nehezítő korlátozások is bekerültek. A szerző jogosan hívja fel a figyelmet arra, hogy a földesurak vagy egészben, vagy nagy tételben akarták földjüket értékesíteni, ami még a módos parasztok anyagi lehetőségeit is meghaladta. A bank a kölcsöneit igénybe vevők fizetőképessége biztosítására 1895. évi szabályzatában korlátozásokat vezetett be az elzálogosított földekkel kapcsolatos műveleteknél. Proszkurjakova óv attól, hogy az utóbbiakban „kizsákmányolást" lássunk (mint az a történetírásban elterjedt), hiszen hasonló limitálásokat figyelhetünk meg pl. a Nemesi Bank gyakorlatában is. A törlesztés elmulasztása esetén a bank késedelmi kamatot számított fel, a fizetést azonban igazolt „csapások" miatt elhalaszthatták, s ha ezt követően se javultíi helyzet, akkor került sor a föld nyilvános elárverezésére. A kölcsönöket 1906-ig készpénzben folyósították, aminek fedezetét és pénzügyi mechanizmusát a szerző részletesen elemzi. Proszkurjakova táblázatszerűén mutatja be a szakaszonkénti hitelezés számát, a folyósított összeget és a vásárolt földterület nagyságát (1. táblázat: 69. o). A jelzáloghitelek száma, öszszege és az elzálogosított terület %-os arányában 1895-re a Paraszti Földbank jelentősen elmaradt az akkor vezető magán részvénytársasági földbankok, sőt a Nemesi Bank mögött. Az 1880-90-es években a bank kölcsöneinek kétharmada a déli sztyeppei, az ukrán és a belorusz kormányzóságokra esett. Figyelemre méltó, hogy a paraszti családfők egy portára számítva a legnagyobb vevők és a legpontosabb fizetők voltak (2. tábl.: 69. o.). Az 1895. nov. 27-i új szabályzat bővítette a bank tevékenységi körét. Hitelezhetett földvásárlásra, a parasztok által már megvett területekre és földet vásárolhatott a saját számlájára a parasztságnak történő viszonteladás céljából. A pénzintézet saját tőkéjét olyan földesúri birtokok megszerzésére használta fel, amelyek pl. nagyságuk, a vásárlók körülményei és az ügyletek kemény feltételei miatt a parasztoknak túl nehéznek bizonyultak. A bank a nemesi földek között aszerint válogatott, hogy azok mennyire voltak alkalmasak a parasztságnak való eladásra és a magángazdaságok kialakítására. A Paraszti Földbank 1896 és 1905 között 904,6 ezer gyeszjatyina ilyen területet vett meg, aminek 74%-át 1906-ig továbbadta az orosz parasztoknak. A szakirodalomban továbbra is találkozhatunk olyan nézetekkel, hogy a bank fbldügyletei hozzájárultak a korabeli magas földárakhoz. A szerző rámutat, hogy a Paraszti Földbanktól alacsonyabb áron juthattak földhöz a földínséggel küzdő parasztok, mint a magánbirtokosoktól. A banknak a földmobilizációban játszott kezdeti szerény részesedése a 19. sz. végére meg-