Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos Mária: Hitler; Krausz Tamás: Sztálin (Ism.: Rozsnyai Jenő) 733

734 TÖRTÉNETI IRODALOM mezzék az okokat, és választ keressenek a miértekre. Nagy mértékben elősegítették a tisztánlátást a fokozatosan megnyíló levéltárak, annál is inkább szükség volt erre, mert a háború után megszilárdultak a győztesek diktálta hatalmi struktúrák. Jalta csak 1999-ben, Magyarország, Cseh- és Lengyelország NATO tagságával szűnt meg végérvényesen. Hitler és Sztálin egy kötetben való szerepeltetését ezek a világpolitikai összefüggések is indokolták. Ormos Mária 177 oldalas „része" nem az első publikációja ebben a témában. Hitler-életrajzának első kiadása 1994-ben, hat évvel ezelőtt jelent meg. A mostani kiadás egy induló sorozat első kötetének része. Az első világháborút összeomlás követte, és az 1929-33-as gazdasági világválság. Ez az időszak a „klasszikus" diktatúrának kora. A Benelux és a Skandináv országok, Svájc, Franciaország, Nagy-Britannia és Csehszlovákia kimaradt ezekből az államformákból. Magyarország nem hogy a fasizmus, de még a diktatúra fogalmát sem merítette ki 1944-ig. A polgári demokráciákban nem születtek meg a demokrácia gyakorlásához szükséges feltételek, mert a válság kezeléséhez nem voltak meg a módszerek és tapasztalatok. Hitler a hatalom megszerzésének ún. parlamentáris formáját gyakorolta, nem volt „menetelés Róma ellen" mint Mussolini esetében, vagy a háború adta szükségállapot kiaknázása más államoknál. Ugyanakkor a könyvből az is kiderül, mégis csak volt egy alternatíva Németországban, mégpedig a szociáldemokrata és kommunista párt hatalmas szavazói tábora. A Centrum Párt és más polgári pártok nem tudtak döntő befolyást gyakorolni, maradt a baloldal. A Weimari Köztársaságban az SDP és a KPD magatartását a szerző, „reakcióképtelen viselkedésnek" nevezi, mert a KPD vezetősége nem a fasisztákat tette meg ellenségnek, hanem a szociáldemokráciát. A „forradalom" lehetőségének dogmatikus felvetése nem tette lehetővé az események valódi elemzését. A KPD nem szervezett számottevő náciellenes megmozdulást, noha megtehette volna. Nagy felelősség terheli a polgári pártokat is, a politikusok naivitását, könnyelműségét nehéz megérteni. A színpadias fellépéséről hírhedt Hitlert nem vették elég komolyan. Azt hitték, a náci rendszer „magától összeomlik" egy rövid idő után. (Mindenesetre akkor is érthetetlen, hogy az egyébként monarchista Hindenburg miért egyezett bele a „fecsegő"-nek nevezett Hitler kinevezésébe.) Persze a náciknál is volt parlament (a Kroll operában) a többpártrendszer elvben nem szűnt meg, de csak az NSDAP volt képviselve a birodalmi gyűlésben. Nagymértékben csökkent a munkanélküliség a háborús készülődés következtében. A hatalom egyszemélyes, korlátozás nélküli formája is példa lett, amit a kisebb diktátorok az egyenruháktól, a demagóg beszédektől kezdve a köszönés formájáig szívesen utánoztak. Ormos Mária pontos, árnyalatokra is érzékeny elemzésének egyik sarkpontja a nácik ellenségképének taglalása. A történelemben voltak erőszakos hatalmi törekvések népcsoportok, társadalmi rétegek ellen, de még soha addig nem tettek meg bűnbaknak egyetlen népet egészében. A zsidóságot faji megkülönböztetéssel, üldözéssel sújtották, s a „végső megoldáshoz" a németeknek nagymértékben kezükre játszott az, hogy a zsidók Madagaszkárra telepítése kudarcba fulladt. A Világbank nem adott kölcsönt a lebonyolításra, Anglia nem tudta nélkülözni a hajóit... Valószínű ekkor döbbentek rá az európai zsidók, hogy sorsuk megpecsételődött; 1941 illetve 1942-től lépett főszereplővé az Endlösung, az ún. végső megoldás az ellenfelek, elsősorban a zsidók fizikai megsemmisítése. Hitler maga soha nem látogatott meg egyetlen tábort sem, de azért tudta mi folyik az országban... A náci politika alappillérei „a nemzeti igazságtalanságok jóvátétele és a béke fenntartása" volt a két nagy náci hazugság. Hitler politikájában a diplomáciai zsarolástól a fegyveres megszállásig minden eszköz előfordult. A Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékát elhallgatták, majd jó ideig tagadták. A mai olvasó számára sok más mellett figyelemre méltók a magyar vezetők, a magyarok, és az ország megítélése náci szempontból. Hitler gyűlölte a királyokat, a trónfosztott, Hollandiában élő II. Vilmost is beleértve, lesújtó véleménye volt Hohenzollern házból származó román királyi családról és a románokról, de szövetségeseit sem tartotta semmire. „Mussolini tekintélye Berlinben nem ért fel Horthy Miklóséval sem" - írja Ormos Mária. A mosolygó Hitler igazi arca 1944-ben a náci megszálláskor lepleződött le. A Vezér és Kancellár fizikai állapota fokozatosan romlott, a realitás-érzék korábban sem jellemezte különösebben, s ez a háború vége felé még inkább hiányzott belőle. Arra mindenesetre még futotta erejéből, hogy pontosan fel tudta mérni, milyen sors várna rá, ha a szövetségesek kezébe kerülne? Az öngyilkosság megmentette Hitlert attól, hogy szerepeljen Nünbergben — egykori