Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos Mária: Hitler; Krausz Tamás: Sztálin (Ism.: Rozsnyai Jenő) 733

735 TÖRTÉNETI IRODALOM alárendeltjei előtt — mint vádlott. Halála körülményei máig sem tisztázottak; nem temették, hanem elhamvasztották. - Felmérhetetlen a kár és pusztulás, amit okozott. Ha már a népek életében okozott károkról beszélünk, a kötet másik „hőse" Joszif Viszárionovics Dzsugasvili (1878-1953) is meglehetősen problematikus egyéniség. A Szovjetunió vezetője országában egy időben hírek, tudósítások, tankönyvek, filmek, plakátok szinte egyedüli főszereplője volt. Maga is megírta az életrajzát, ez a „Rövid életrajz" alcímet viselte, 1952-ből származik. Nagyon sok mű született róla. A közelmúlt emlékezetes könyvsikerei: Edvard Radzinszkij: Sztálin (Európa Bp. 1997) és David Remnick: Lenin sírja (Európa Bp. 1998) című könyve volt. Az előbbiről Krausz Tamás, a jelen kötet Sztálinról szóló részének szerzője azt írja, hogy Radzinszkij moszkvai drámaíró terjedelmes könyvében mindent kész tényként kezel, amit Sztálinról valaha is összehordtak. Isaac Deutschernek 1973-ban, illetve 1990-ben megjelent munkái a különböző pártkongresszusok részletes elemzését tartalmazza, a Sztálin-kép háttérbe szorul. A politikus élete elválaszthatatlanul összenő a korral, egyéni tulajdonságai döntő súllyal esnek latba, — mert ezek esetleg milliók életét befolyásolják. Sztálin (a név acélost, acélembert jelent) — magánéletében szinte csak negatív tulajdonságokkal tűnt ki. „Sajátos lelki terrort alkalmazott munkatársai megnyerése érdekében" - írja Krausz Tamás, s a Szovjetunió szükségleteivel, a hatalmi harc addigi eseménytörténetével magyarázza a terrort. Sűrűn idézi a főtitkár Molotovhoz írott leveleit, ezekből kiderül, hogy Sztálint nem lehet önmagával magyarázni. Az erőviszonyok felmérése, az ellenségkép (újra) megalkotása soha nem látott egyéni hatalomra vezetett, s e vonatkozásban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy mi volt a történelmi háttér. Amikor Sztálin hatalomra került, a hatalom kérdése már eldőlt a bolsevikok javára. Demokratikus hagyományok nem voltak, parlament nem létezett. Sztálin a hatalmat hat év alatt szerezte meg és 1927-1953-ig gyakorolta. Ez a Szovjetunió történetének része. Egészen másként vetődik fel az egyszemélyi hatalom kérdése a második világháborúban és az azt követő időszakban. Itt már egyértelműen a nagyhatalmi, terjeszkedő politika dominált, amely lehetőséget adott népek érdekeit figyelmen kívül hagyó döntésekre. Lengyelország vagy Csehszlovákia például soha nem volt csatlós, ennek ellenére ugyanaz lett a sorsuk, mint a Hitler oldalán hadba lépő Magyarországnak vagy Romániának. A nácizmus Németország legyőzése után megszűnt. Európa másik felén a sztálinizmust mindenki a maga valóságában érezhette. A történelem kilépett a kongresszusok lapjairól és valósággá i változott. Sztálin, bár voltak tanácsadói, mégis egyszemélyi döntéseket hozott, ezt a jogot (is) fenntartotta magának. Döntései közül néhányat említünk: a mezőgazdaság fejlesztése, a kollektivizálás, az ipa-I rosítás iránya és üteme, a hadsereg reformja (vagy reformjai), az ország nemzetközi helyzetének megítélése; egyszóval ezek az egész társadalmi életet súlyosan befolyásoló döntések voltak. Krausz Tamás Sztálin-életrajzában zavaró tényező, hogy Robert Tucker amerikai újságíró 1973-ban megjelent könyvéből többször idéz, — mindig maximálisan pozitív hangnemben. Ugyanígy tesz Churchill-lel, sőt Dálnoki Miklós Bélával is, aki átállt a szövetségesekhez. Sztálin világpolitikai megítélése — korában, s egy ideig még halála után is — eléggé ellentmondásos volt. Sokan és sok esetben csak a nácikat leverő, nagyhatalom képviselőjét látták benne, a táborokról (GULAG-okról) akkor még nagyon keveset tudtak. Ormos Mária, amikor politikai pályájukat összehasonlítja és elemzi, egyúttal rövid lélektani rajzot is készít a két diktátorról. Az alig 16 oldalnyi, tömör, árnyalt, körültekintően elemző rész összefoglalja és értelmezi, elmélyíti a megállapítások igazságát. Rozsnyai Jenő