Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Boulet; Francois: A vesztes államok delegációi és a francia közvélemény a Párizs környéki békeszerződések tükrében (1919-1920) 503

A VESZTES ÁLLAMOK ÉS A PÁRIZS KÖRNYÉKI BÉKÉK 511 tást. Fájdalommal bár, de elismeri annak szükségességét, hogy alávessék magukat a szövetségesek követeléseinek. Egyedüli olyan személy, aki a Scheidemann kormányban a régi német politika letéteményese, és képtelen egy hirtelen pálfordulásra; egyébként is olyan keményen harcolt az antant javaslatok ellen, hogy nem tehetné névaláírását a szerződésre anélkül, hogy fel ne keltené ellenfelei gyanüját." Látván az üj kormány aláíráshoz való hozzáállását, a delegáció pénzügyi és gazdasági szakemberei is követik őt június 25-i lemondásukkal. Az új Bauer kabinet Daniel Heimhausent nevezi ki Versaillesba a német delegáció vezetőjének. Június 23-án este bejelenti, hogy a németek elfogadják a békefeltételeket, de ugyanakkor nem akarja, hogy a kormány őt jelölje ki a szerződés aláírására. Végül Herman Müller külügyminiszterre és Bell gyarmatügyi miniszterre esik a választás. A két miniszter június 28-án hajnali 3 óra 10 perckor érkezik Versaillesba tizenöt titkár kíséretében, s aláírás után, még aznap este visszautaznak Németországba. Mivel majdnem minden német elhagyja Versaillest, június 30-ával feloldják az „egészségügyi zárlatot". Egyesek visszatérnek Németországba, mások pedig a Rue de Lille-ben található német követségen rendezkednek be; mindemellett egy 40 tagból álló német csoport — akik az időközben megalakult bizottságokkal a Trianon-Palace hotelben dolgoznak — két versaillesi szállodát foglal el még néhány hónapig.24 Példátlan németellenesség 1918 október-novemberében, a Quai d'Orsay kormoly történelmi érveket sorakoztat fel annak érdekében, hogy Versailles váljék a béketárgyalások központjává. Clemenceau különösen ragaszkodik ehhez a történelmileg oly híres városhoz. Végül is André Tardieu az, akinek sikerül meggyőznie Wilson amerikai elnököt. Ez utóbbi szívesebben hajlott volna egy semleges város kijelölésére.25 24

Pierre Renouvin, Le traité de Versailles (A versaillesi szerződés), Párizs, Question d'histoire-Flammarion, 1969, 84-100. AMAE, A-Paix 26, 207-208. A-Paix 74, R. Massigli jelentései május 31., június 3., június 5.; 230-231, „Brockdorff-Rantzau missziója...", op. cit. ADY, 1F20, BR n°49-50, 53, 54, 1919. június 26-27., június 30., július 1. Lemondásukat benyújtó szakértők: Wilhelm Beukenberg, Wilhelm Cuno, Louis Hagen, Philip Heineken, Ewald Hilger, Georg Luebsen, Karl Melchior, Emil Georg von Strauss, Frans Urbig, Max Warburg, Otto Wiedfeldt, F H. Witthoeft. Ugyanitt megjegyezzük, hogy a szerződésaláírás napjára Versaillesban maradt német delegátusok nem csinálnak nagy ügyet Hermann Müller, de főként Bell küldöttek megbízásából. 25

AMAE, A-Paix 22, „Határozati javaslatok..." n°5370, 1918-as ülésszak. AMAE, A-Paix 22, 61, A külügyminiszter távirata az Egyesült Államok nagykövetének, 1918. október 31., 67, a washingtoni nagykövet távirata a külügyminiszternek, 1918. november 5.; 73, André Tardieu személyes távirata George Clemenceaunak, New York, 1911. november 8. Arhives communales, Versailles, D3, 1314, Honnorat javaslata, melyben megkísérli Versaillest a nemzetközi kapcsolatok központjává tenni, 1919. 1918 októberében, még a harcok befejezése előtt, a kancellári hivatalokban az eljövendő békekonferencia helyszínét firtatják. Úgy túnik, hogy elsőként Franciaország washingtoni nagykövete, Jusserand javasolja Versaillest (vagy Fontainebleaut). A későbbiek során több, semleges állam is javaslatot tesz, így Svájc Bernt vagy Laussanne-t javasolja. Hollandia Hágát, Belgium pedig Bruxellest. Stephen Pichon külügyminiszter állhatatosan küzd Versaillesért, különösen a Lausanne-t vagy Genfet előnyben részesítő amerikai elnökkel szemben. Érveit kitartóan többször elismétli: először, a semleges államok nem nyerték el a békekonferencia megrendezésének jogát, hiszen nem