Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Fiatal egyháztörténészek kollokviuma (1998. november 3.) (Ism.: Dóka Klára) 468
470 TÖRTÉNETI IRODALOM 470 Ügyük végül a Dunamelléki Egyházkerület közgyűlése elé került, ahol kompromisszum született. Az 1848. évi 20. tc.-kel bevezetett vallásegyenlőség űj kihívások elé állította az evangélikus egyházat, és szeptemberben a szabadságharcban a tantestület és az ellene fellépő diákság már egy oldalon állt. Sarnyai Csaba Máté "Oktatás-laicizálási törekvések és a katolikus felsőklérus 1848-ban" című problémagazdag tanulmánya a törvényhozás és az egyházak kapcsolatába nyújt bepillantást. Az áprilisi törvények közül a 19. számú az ország egyetemét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium alá rendelte, és így felsőfokon az állam és egyház szétválasztása megvalósult. A kihirdetést követően Eötvös József hasonló szellemű törvényjavaslatot készített a népoktatásról is, mely az alsóházban kemény vitákat váltott ki. Főként az oktatás finanszírozása, a hitoktatás kérdése, a felekezetközi ún. közös iskolák ügyében csaptak össze_ az indulatok. A törvényjavaslat ellenállásba ütközött a felsőházban is, majd a szabadságharc miatt lekerült a napirendről. 1848. augusztus 24-én Eötvös József a középiskolák reformjáról adott ki rendeletet. Hogy a népképviseleti országgyűlésen az újabb vitát elkerülje, nem állt elő új törvényjavaslattal. Intézkedése szerint 10 gimnáziumot adtak volna állami kezelésbe, a valláskülönbség nélküli, szakszerű oktatás megvalósításának szándékával. Köztük a piaristák pesti és budai iskoláját is, melyeket a rend egyébként sem tudott fenntartani. így tárgyalások kezdődtek az átadásról, ezek azonban a püspöki kar tiltakozása miatt megszakadtak. A szerző kiemeli, hogy az egyház oktatási kérdésekben kezdetben hajlandó volt kompromisszumokra, majd a liberális állam ellen fordult. Ugyanakkor voltak saját reformtörekvéseik is, melyek a pécsi egyházmegyéből indultak ki. Ezekben az alsófokú iskolák felügyeletét, középfokon a tanárok pályáztatását és a püspöki főfelügyeletet tűzték ki célul. Szatmári Judit: „Török Pál űtja a püspökséghez 1850-1860" című dolgozata a szabadságharc utáni évtizeddel foglalkozik a püspök sorsán keresztül, aki 1839-től lelkész, 1847-től 1860-ig alesperes volt a dunamelléki egyházkerületben. Mint ismeretes, 1855-ben megszületett a konkordátum Bécs és Róma között, és ezt követően tanácskozások kezdődtek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban (Bécsben) a protestáns egyházak képviselőivel, melyekben részt vett Török Pál is. Alkotmánytervezetek készültek, majd 1859. szeptember l-jén megjelent a protestáns pátens. Ez előírta új egyházkerületek alakítását, melyek határai között lehetett csak a gyűléseket megtartani. 1860. május 15-én visszavonták a rendelkezést, és az érintett egyházak újra az 1848 előtti állapotba kerültek, Török Pál pedig a püspöki székbe. Hegedűs András: „Politikai motivációk a dualizmus-kori püspöki kinevezésekben" című dolgozata szintén a múlt század második felének egyházpolitikai kérdéseivel foglalkozik. Bevezetőben megemlíti, hogy az 1848. évi 3. tc. szerint érsek, püspök, prépost, apát kinevezéséhez a felelős magyar miniszter ellenjegyzése volt szükséges. Ezt a gyakorlatot követte az 1867 utáni vezetés is, vagyis a főkegyúri jog a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumon keresztül a magyar kormány kezében volt. Az egyes személyekről a prímás és a kormány, az uralkodó és a Szentszék olykor a színfalak mögött egyeztetett. Ez történt 1891-ben is, amikor Simor János halála után a hazai közvélemény és a király az egri érseket, Samassa Józsefet kívánta prímásnak. A Szentszék tiltakozása és többszöri levélváltás után végül Vaszary Kolos pannonhalmi főapátra esett a választás. 1887-ben a kassai püspök kinevezése kapcsán a politikai és egyházi szempontok összeegyeztetése okozott gondot. A jelölt Bubics Zsigmond volt szabadelvű országgyűlési képviselő ellen — akit a szabadkőművesség vádjával is illettek — a magyar egyház tiltakozott. Trefort Ágoston mégis őt terjesztette fel kinevezésre az uralkodónak, és a Szentszék hozzájárult személyéhez. 1911-ben az eperjesi püspöki székre jelölt Nóvák Istvánt illetően a kormány és Róma nem tudott sokáig megegyezni, de végül megtörtént a kinevezés. A szerző megállapítja, hogy az ilyen vitás esetekben a kormány feltétele az együttműködési készség volt, míg az egyház a felkészültséget, a nyelvismeretet és az egyházigazgatási gyakorlatot tekintette fontosnak. Szentgáli József „A keresztény községi párt felekezeti viszonyai és egyházi kapcsolatai" című adatgazdag dolgozata elsősorban társadalomtörténeti tanulmány, és csak érintőlegesen kötődik az egyházak kérdéséhez. A szerző által bemutatott párt 1920. július 11., a keresztény oldal győzelmét hozó községi választások után, július 14-én alakult. 19 éven keresztül a főváros legerősebb pártjaként működött, majd 1939-ben beolvadt a Magyar Élet Pártjába. Soraiban a történelmi keresztény pártok tagjai kaptak helyet: katolikus, református, evangélikus sorrendben, de képviselve voltak a görögkeletiek és az unitáriusok is. A város felekezeti összetételének megfelelően itt is kialakult a katolikus túlsúly, de nem kizárólagosan. A felekezetközi pártban voltak lelkipásztor tagok is, de a vezetés a világiak kezén maradt. Összefonódott az egyházközségekkel, aminek a szervezet nagy tömegbázisát köszönhette.
