Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Tusor Péter: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia (A magyar klérus és a római kúria kapcsolatainak válsága és reformja) 431

446 TUSOR PÉTER személyi kérdések miatt véleményezte a római képviselet kérdését saját hatáskörében, és ezért nem akarta azt a konferencia elé vinni. Az értekezlet ugyanis — bár lényegében a kancellária elképzeléseit ismételte meg a problémák orvoslására — a magyar egyház egészét képviselő római ügyvivő (ágens praelatorum regni Hungáriáé) tisztét nem Lippay jelöltjére, hanem az esztergomi érsek egy évvel korábban alkalmazásba vett ágensére, Favillára ruházta (Lippay hónapokkal később is berzenkedett e döntés ellen).7

'7 A római képviseletet tárgyaló határozat szerint bármilyen, a magyar egyházat érintő ügy csak a közös ágensen keresztül juthat el a Küriához, feladatát mindazáltal a császári követtel szoros egyetértésben, annak felügyeletével és segítségével kell ellátnia. (A követ mellé küldendő hazai „szakértőre" vonatkozó kancellári javaslatról — talán annak anyagi vonzata miatt — nem esett szó.) A hazai vonatkozású bullák kiállíttatásának intézésében egyedül a püspökkari ágensnek lehet tárgyalási joga, ugyanakkor az ő felelőssége is, hogy ezek a megfelelő formában kerüljenek kiadásra. Javasolják továbbá, hogy az udvari kancellária mind a követet, mind az ágenst lássa el a magyarországi püspökségek hiteles katalógusával.7

8

Az uralkodó pápának címzett és püspökökre vonatkozó leveleiről7

9

mindketten kapjanak másolatot, s ezeket mind a követségen, mind az agentúrán vezessék be egy-egy protokollumkötetbe. A magyar klérus tehát a római Habsburg-követ elképzeléseivel ellentétben a lehetséges keretek között ugyan, de a magyar képviseletet mind a birodalmiétól, mind az örökös tartományokétól el kívánta különíteni. Sőt a püspöki kar még arra is tett egy halovány kísérletet, hogy a magyar képviselet függetlenül működjön a császári diplomáciától. A legcélravezetőbb és a leggyorsabb megoldásnak ugyanis azt tartották volna, ha a kancelláriától közvetlenül az érdekelt püspökök 77

Lásd az előző jegyzetet, és még Lósynak Nagyszombatból, 1639. dec. 11-én Lippayhoz írt levelét: „Ha Tinctustól hirtelen meg nem válhatik kegyelmed fogadásához képest, én úgy hiszem, hogy maga meg válik az kegyelmedtűi" PL AS Act. rad., caps. X, No. 196, 61. es., 76-78. fol. 78

Ennek végleges összeállítását a középkori oklevelekből és országgyűlési végzésekből a kancellária — ahol, mint hangsúlyozzák, szintén gondosan kell majd őrizni — feladatául szánják. Ehhez segítséget nyújtandó megemlítik, hogy a bácsi és kalocsai, a modrusi és zenggi, továbbá az almisiai és a spalatói, valamint a tribunici és a macarscai egyházmegyék kánonilag egyesítve vannak; néhány püspökségnek pedig több neve is van: a boszniainak diakovói, a rosoninak Castrum Novum. PL AEV п. 204, fol. 26-27. 79

A hazai adminisztráció javítása érdekében a konferencia azt is javasolta, hogy ezeket az ún. bemutató- és kinevezőiratokat (litterae praesentationales et collationales) a korábbinál gondosabban vezessék be a királyi könyvekbe. (PL AEV n. 204, fol. 27.) A bemutatóiratokat ennek ellenére a továbbiakban sem protokollizálták a kancellárián, a kinevezések közül viszont csupán hét esetben nem került sor erre 1639-1689 között: Scopie/1645, Zengg/1652, Csanád, Erdély, Almisia/1653, Trebinje/1654, Vác/1655. (Yó. MOL MKL Libri Regii [A 57] és Conc. exp. [A 35] passim.) - Az iratok terminológiájával kapcsolatban azzal találkozhatunk, hogy a kinevezéseknél ragaszkodni kell a Róma által vitatott nominamus et eligimus, damus et conferimus kifejezésekhez, mivel „Magyarország királyai ezt jogként bírják"; viszont elhagyható a praesentamus kifejezés, mivel a pápának a bemutatásról külön iratot küldenek. (Ez utóbbit csak a kisebb javadalmak esetén kell meghagyni, amikor a királyi kinevezés kánoni megerősítése az ország területén lakó ordinárius joga.) E fejtegetés nyomán felvetődhet bennünk egy esetleges kettős adminisztrációra való törekvés, ti. hogy a kinevezőiratokban a királyi jogot teljességgel körülíró kifejezések szerepeljenek, a pápának küldendő bemutatólevélben viszont csak a Róma számára elfogadhatóak. (PL AEV n. 204, fol. 27.) A bemutatóiratok formulája azonban mit sem változott 1639 után.