Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: A belgrádi kápolna-viszály (1612-1643). Kereskedelem és katolikus egyház a hódolt Magyarországon 373
384 MOLNÁR ANTAL sak: egyre gyakrabban és egyre nagyobb összegeket követeltek rendkívüli adók, bírságok, büntetéspénzek, vérdíjak és különféle engedélyekért (különösen a templomok helyreállításáért) járó illetékek címén, a katonák mind sűrűbben keresték fel a kolostorokat, ahol napokig ettek-ittak a ferencesek kamrájából, nem is beszélve az ortodox püspökökkel való viszályokról, amelyek mindig a török bíróságok előtt végződtek, és hatalmas anyagi veszteséget jelentettek mindkét félnek.4 7 A számtalan nehézség ellenére a bosnyák ferencesek alapvetően sikeresen alkalmazkodtak az 1463 után teljesen megváltozott viszonyokhoz, szultáni és pápai kiváltságaikra támaszkodva a hódolt Észak-Balkán legfontosabb katolikus egyházi intézményévé váltak. A középkori missziós egyházmodellt a török uralom nemcsak konzerválta, hanem az oszmán valláspolitikához való alkalmazkodás szükségszerűségei szerint tovább is fejlesztette. Az oszmán hatóságok a ferenceseket a boszniai katolikusok egyházi és világi képviselőinek, vezetőinek tekintették. Ez a szerep a középkori bosnyák állam egyetlen legitim örököseivé tette őket, és amíg a bosnyák királyságban csak az egyházi funkciók összességét töltötték be, a török korban ez egyfajta politikai képviselettel is kibővült (akárcsak a szerb vagy bolgár ortodox papság esetében). A ferencesek saját és híveik megmaradása érdekében foggal-körömmel ragaszkodtak a kialakult struktúrákhoz, a Trienti Zsinat után sem voltak hajlandóak a római kúria által irányított reformnak alávetni magukat, és a boszniai katolicizmus szerkezetét a tridentinumi episzkopális egyházmodell alapján átalakítani. A rendtartomány vezetése a ferencesek közül kinevezett boszniai püspökök tevékenységét a szakrális cselekményekre (bérmálás, papszentelés) kívánta korlátozni, az egyházkormányzatot pedig továbbra is a kezében tartotta. Ennek értelmében a plébániák betöltésének joga a ferences tartományfőnököt és a kormánytanácsot illette, a püspök (vagy később az apostoli vikárius) csak a megerősítés jogával bírt. Ez a sok vitára alkalmat adó kiváltság eredményezte a boszniai katolikus egyház egészen sajátos szerzetesrendi jellegét.4 8 A bosnyák ferencesek missziós hagyományaik jegyében és követve a folyamatosan észak felé vándorló katolikus lakosságot a török hódítással együtt megjelentek a Száván túli területeken. A szlavóniai, szerémségi és bácskai települések plébániáit már a 16. század folyamán elfoglalták, jórészt az itteni gazdag egyházközségek jövedelmeiből tartották fenn a boszniai kolostoraikat.4 9 A boszniai püspök 1600. évi jelentése alapján a bosnyák ferencesek elsősorban a hódolt Szlavónia középső és nyugati felében, a Pozsega környéki, illetve a velikai és nasicei kolostorok vonzáskörzetébe tartozó plébániákat látták el. A püspök Temesvárra is küldött helynököt, ami temesközi terjeszkedésük kezdeteire utal.5 0 Az 1580-as években már a kalocsai egyházmegye területén is működtek: egy 1584-ben kelt beszá-47 S. M. Dzaja: Konfessionalität und Nationalität i. m. 184-190. 207-212. 48 Petar Capkun: De organisatione curae pastoralis Franciscanorum apud Croatorum gentem. Sibenici, 1940. 29-109. Bonitius (Ivan) Rupcic: Entstehung der Franziskanerpfarreien in Bosnien und der Herzegowina und ihre Entwicklung bis zum Jahre 1878. Breslau, 1937. (Breslauer Studien zur historischen Theologie. N. F II.) 71-91. 49 Franjo Emanuel Hoskcr. Djelovanje franjevaca Bosne Srebrene u Slavoniji, Srijemu, Ugarskoj i Transilvaniji tijekom XVI. i XVII. stoljeca. In: Povijesno-teoloski simpozij u povodu 500. obljetnice smrti bosanske kraljice Katerine. Sarajevo, 1979. (Analecta Croatica Christiana 11.) 103-115. 50 Hodinka Antal: Tanulmányok a bosnyák-djakovári püspökség történetéből. Budapest, 1898. (Értekezések a Történeti Tudományok Köréből XVII/3.) 103-114. Karlo Horvát: Novi historijski
