Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
30 KRISTÓ GYULA Összességében tehát a személynévadásban is — a latin keresztény névadást leszámítva — ugyanazon eredetű nevek fordulnak elő a 11. század első felében és közepén, amit a helynevek esetében már láttunk, vagyis magyar, szláv, török és német nevek, legfeljebb a különböző eredetű nevek számarányában mutatkozik eltérés a helyneveknél tapasztaltaktól. A fentebb említett valamennyi (a 10. századtól — Gézát és Vajkot is beszámítva — az 1055. évig teijedő adatokig előforduló), összesen 43 személy közül török eredetű nevet visel 15, szlávot 13, németet 10 és magyart 5. A tihanyi alapítólevél kapcsán már Bárczi Géza szóvá tette „a magyar eredetű nevek igen csekély számá"-t, s ezt azzal magyarázta, hogy „e korban a személynévdivat két kulturális hatás határmezsgyéjén éppen a magyar eredetű úri neveknek kevés teret engedett", ő az „új divatú, idegen eredetű személynevek" közé a szláv és a német neveket sorolta.104 A névdivat egyébként nagymértékben korlátozza annak lehetőségét, hogy a személynevekből viselőik biztos etnikai hovatartozására vonatkozó megállapításokat lehessen tenni. Kniezsa István egyenesen úgy fogalmazott: „a személynév... elsősorban divat kérdése".10 5 Részint a divattal van kapcsolatban (de ugyanakkor társadalmi folyamatokat is tükrözhet) a személynevek változékonysága, így pl. az idő múltával a török nevek csökkenése, ami a névdivat változásán túl azzal is magyarázható, hogy a magyarság a Kárpát-medencében már egyre kevésbé tartott kapcsolatot a steppe török ajkú népeivel, míg a szláv nevek megszaporodása a magyar-szláv kapcsolatok intenzívvé válásának bizonysága. De más megfontolások is szólnak a személynevekből történő etnikai minősítések széles körű alkalmazhatósága ellen. Ilyen korlátozó tényező maga a személynévanyag alacsony száma, nyilván nagyobb anyagon biztosabbak a következtetések is. Ráadásul e 43 név viselője túlnyomórészt a hatalmi elitbe tartozott, számosan közülük frissen érkeztek idegenből Ma- ' gyarországra, sokukról azt sem tudjuk, hogy mikor, így idegen nevükből a helyi (kárpát-medencei) etnikai viszonyokra következtetést levonni aligha lehet. Mindent egybevéve azt kell mondanom: e 43 személynév a Szent István kori magyarországi társadalom egészének etnikai összetétel szempontjából való reprezentálására sokkal kevésbé alkalmas, mint a nagyjából hasonló nagyságrendben ránk maradt Szent István kori helynévanyag. Van azonban a személyek vonatkozásában két olyan metódus, amelyek alkalmazása révén mégsem teljesen kilátástalan Magyarország lakosságának etnikai minősítése Szent István korára nézve, ha nem is közvetlenül uralkodása 41 esztendejére, de arra a hosszabb időszakra (az Arpád-kor egy részére), amelynek nem csekély részét István országlása tette ki. Az egyik eljárás továbbra is a névtanhoz kapcsolódik. Amennyire kevés ugyanis a Szent István kori személynévanyag, és ezen belül is amennyire egyoldalú (hiányzik a társadalom döntő tömegét kitevő, etnikai besorolásra lehetőséget biztosító alsóbb rétegekbe tartozók névanyaga), oly mértékben nem érvényes ez az állítás a 1138-1240 közötti évszázadra nézve, amelyből öt nagy összeírás (1138: dömösi, 1202: aradi, 1211: tihanyi, 1237-1240: pannonhalmi összeírás, 1208-1235: Váradi Regestrum) maradt fenn, s ezek együt-104 Uo. 67. 105 Kniezsa István: A nyugat-magyarországi besenyők kérdéséhez. In: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére. Bp. 1937. 344.
