Századok – 2000

KISEBB CIKKEK - Veszprémy László: Mítosz és történelem a 13. századi Európában. Adalék Kézai communitas-elméletének hátteréhez 245

KISEBB CIKKEK 247 kinthető. A gyűlések rendszeressége esetleges maradt, feladata, funkciója, jogköre tisztázatlan és esetleges, a harmadik rendnek tekinthető közép- és kisbirtokos nemesek pedig 1326-ban kaptak először meghívást a parlamentbe. A „status" szó jelentésbővülése is nem véletlenül ezekre az évekre tehető. 1298-ban az angol király a skótokkal kapcsolatban a korona mellett a királyság rendjeit (status) emlegeti" (la dite Corone e lestat du dit Roiaume Dengleterre). Úgy tűnik azonban, hogy a skót forrásokban éppen az angliai „status" kifejezésnek felelt meg a „communitas", ill. „universitas regni" fordulat. Eredetileg, városi, testületi kommuna, „communitas" jelentésében még többes számban állt, míg az ország közössége értelemben már egyes számban. Az angliai gyakorlattal szemben, ahol a „communauté" a 13. század végére az arisztokráciával szembeni rétegeket foglalta magában (gentry), skóciai jelentésének tartalma vitatott, azaz kiforratlanabb. Előfordulásai, „nobiles et magnates et communitas regni", „barones et liberetenentes ac tota communitas regni ' ', arra engednek következtetni, hogy a 14. század elejére már a nemes középréteget is beleértették. A kommunitás nem egyesítette a királyt és az alattvalókat, sokkal inkább a király mellett, adott esetben a királlyal szemben a jogképes alattvalók, „incole terre" összességét foglalta magába. Az elmélet értelmezése szempontjából fontos az 1314. évi bannockburni angol vereséget követő bizakodó hangulatban megszületett, 1320. évi „Declaration of Arbroath", amelyben a skót bárók fordultak levelükkel a pápához. Eszerint a királyságok természettől fogva szabadok 10 F Graus: Nationale Deutungsmuster, im. 40. James Fergusson: The Declaration of Arbroath. E-dinburgh, 1970, 6. s a királyoknak sincsen más feladatuk — „nullo alienigena interveniente" —, mint e szabadságot megőrizni, s ha nem így tenne, akkor az alattvalók közössége azt nem fogadná el. A régi forrásokra való hivatkozás szerint — „ex antiquorum gestis et libris colligimus" — királyaik előkelőségét és függetlenségét igazolja, hogy maga András apostol térítette meg őket a keresztény hitre.10

E szemlélet már előbbre helyezi a kommunitás véleményét, amelyet magától értetődően az arisztokraták érdekei határoznak meg, szemben pl. 1291-gyel, amikor a kommunitás a király véleményét még hajlandó volt követni, vagy a skót klérus és nemesek 1309. évi „Declaration of St. Andrews"-ával, ahol a korona és a kommunitás kapcsolatában még mindig az előbbié volt a főszerep.11

A király maga is a kommunitás és a kommunitás céljainak a szolgálatában áll. Az 1320. évi dokumentum már azért is érdekes, mert míg az 1309. évi kiáltványt 39 nemes nevében készítették, s még annál is több pecsétet függesztettek rá, addig az utóbbi most már valóban a kommunitás, mint képviseleti testület nevében készült. Az angolok skótok elleni lépései a 12-13. században csak még fokozottabban hozzájárultak az Európában amúgy is népszerű nép-eredet, az „origo gentis" mondák helyi kialakulásához. Ennek része volt Angus pikt király megtérítésének 300 évvel való visszadatálása a 400 körüli évekre, majd Szt. András ereklyéi közbenjárásának a kiemelése. Scota mítosza, és a szkítáktól való leszármazás pedig ősi időkre vezette vissza a skót múltat és felülmúlhatatlan tárházat kínált a skót nemzeti öntudat számára.12

Egyúttal 11 Vo. Alexander Grant'. Independence and Nationhood. Scotland 1306-1469. London, 1984,26-31. 12 Vo. Norman H. Reid: Crown and Community under Robert I. In Medieval Scotland, im. 206.