Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Rácz György: A magyarországi káptalanok és monostorok magisztrátus joga a 13-14. században 147
152 RÁCZ GYÖRGY fia Pál Zala melletti egyházát szegénységük miatt teljesen felmentették a magisztrális jog alól, azaz ezt követően nem fizettek semmit sem a tizednegyedből, sem a többi jövedelmekből. Fontos, hogy ebben az esetben sem — amikor is a kápolnákat a magisztrátusi-jog alól teljesen (penitus) felszabadítják — térnek ki a pap kijelölésére és beiktatására, valamint nem említenek bármiféle magisztrális joghatóságot. Az oklevél szerint tehát a pap kiválasztásába eddig sem volt beleszólása a magisztereknek, ez nyilvánvalóan a kegyúrra tartozott. Balics Lajos1 9 és Erdélyi László helyesen mutatott rá arra, hogy ebben az oklevélben arról van szó: „természetbeni adózást pénzbelire" változtattak. Erdélyinek a magisztereket jószágkezelőként történő értelmezése2 0 azonban a későbbiekben nem talált visszhangra. Ez az oklevél fontos sarokköve volt Mályusz Elemér magisztrátus-elméletének, amelyet a középkori magyar egyházi társadalomról szóló monográfiájában az egyházi középréteg, a kanonokok értelmiségivé válása kapcsán fejtett ki. Szerinte ugyanis a királyság kormányzatában az írásos munkát végző, és általa „magister-réteg"-nek nevezett 13. századi értelmiségiek álltak az egyházi rend 1222-es privilégiumának a hátterében. A tanult klerikusok azonban nem érték be annyival, hogy ezáltal felemelkedtek a felszentelt papok közé, hanem munkájuk jelentőségéhez méltó anyagi ellenszolgáltatásokra is igényt tartottak. A püspökök és a király kanonokjaik jövedelmét előszeretettel növelték az alsópapság kárára, mégpedig úgy, hogy javadalmuk kiegészítésére egyes parochiák jövedelmeit használták fel. Ezek ellen több zsinati rendelkezés is született (1179, 1215), míg végül Magyarországon az a gyakorlat valósult meg, hogy azokat a parochiákat, amelyek jövedelmére a kanonokok igényt tartottak, véglegesen káptalanukhoz csatolhatták, abba bekebelezhették. „Az inkorporációval együtt járt ugyanis, hogy a káptalan magára vette a plébánia fenntartásának terhét és gondoskodott a plébános kellő javadalmazásáról."2 1 Mályusz behatóan elemezte és néhány forrás alapján kitűnően mutatta be az 1220-as évektől kezdődő négy évtizedes küzdelmet, amelyet a kanonokok az alsópapsággal vívtak a jövedelmek meghatározott hányadáért, és amely küzdelem a káptalanok győzelmével és az alsópapság kényszerű meghátrálásával zárult, többnyire királyi segítséggel. „Végleges szabály lett: a papoknak a tizedből a tizenhatod jár, ennél több csak kivételesen."2 2 Mivel szerinte a káptalanok egyetemet — többnyire a párizsi artium facultas-1 — végző és végzett tagjait hívták ekkor magiszternek, a cím „átment azután a kapcsolat megjelölésére, amely a kápolnajavadalmakat a káptalani tagokhoz fűzte. lus magistratus vagy ius magistrale elnevezés szolgált a censualissal ellentétben a káptalantól függő viszonyban lévő egyház megjelölésére, pars magistralisnak pedig az egyházak birtoklásán a plébánosokkal osztozó félt hívták."23 Mályusz tehát a magisztrátust a kanonokok javadalmazási formájaként értelmezte és elnevezését is ebből vezette le. Az 1247-es oklevélből szerinte egyértelműen kiderül, hogy abban az esetben, ha a falusi kápolnák magisztrátusi-jog alá tartoztak, ez azt jelentette: 19 Balics, Egyháztörténet, II/2. 462-463. 20 A kápolnákat kivették a „magisterek (jószágkezelők?) — itt a Du Cange-ra hivatkozik — hatalma alól." PRT VII. 464. 21 Mályusz, Egyházi társadalom 49. 22 Mályusz, Egyházi társadalom 53. 23 Mályusz, Egyházi társadalom 53-54.
