Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szovák Kornél: Szent László alakja a korai elbeszélő forrásokban (A László-legenda és a Képes Krónika 139. fejezete forrásproblémái) 117
142 SZOVÁK KORNÉL ván Váradon, a heiligenkreuzi sermőban nyomokban felismerhető legenda szerzője, s nem sokkal később a sermo-irodalom hatására a gráci legenda írója is átfogalmazta, s ezek az egyértelműen a kisebb legendából leágazó változatok szol-' gálhattak alapul Temesvári Pelbárt legendájához és a breviáriumi lectiókhoz egyaránt. Mindebből egyértelműen következik hogy a Bartoniek Emma által közölt kis és nagy legenda időbeli elsőbbsége megalapozottan továbbra sem vonható kétségbe. László királlyá választásának története a krónikában Krónikakutatóink mindezideig még nem mutattak rá arra az elvi jelentőségű tényre, amely szintén alkalmas az idoneista szemléletű fejezetek időbeli elsőségének alátámasztására s egyes krónikafejezetek forráskérdéseinek tisztázására. A 14. századi krónikaszerkesztmény két Árpád-házi uralkodóval kapcsolatban is megörökítette azt a felfogást, hogy nem saját akaratukból, hanem alattvalóik unszolására fogadták el a királyi hatalmat. I. Géza királyról a 124. fejezetben jegyezte fel a krónikás, hogy „akkor Géza Magnus herceg, mivel a magyarok kényszerítették erre, elfogadta az ország koronáját. "115 Később a 131. fejezetben az öccséről, László hercegről olvashatjuk, hogy „őt közös egyetértéssel, azonos kívánsággal és egybehangzó akarattal az ország kormányzásának elfogadására egyhangúlag megválasztották, sőt igazából igen szenvedélyes és állhatatos kéréseikkel kényszerítetté£."11 6 Valamivel alább a bővebb szöveget fenntartó Bécsi Képes Krónika még azt is hozzáteszi, hogy „őt a magyarok saját akarata ellenére (absque voluntate sua) választották királlyá. " A 124. fejezet álláspontja a szakirodalom megállapítása szerint vitathatatlanul idoneista, a 131. fejezeté viszont egyértelműen legitimista, így két ellentétes szemléletű szöveg tartott fenn azonos (egymástól bizonnyal nem független) hagyományt a Béla-ág uralmával kapcsolatban. Mikroíilológiai vizsgálatokkal azt is sikerült bebizonyítani, hogy a királyavatás hatását szem előtt tartó szerző ismerte az uralkodói alkalmasságot valló elődjének szövegét, és saját véleményét oly módon támasztotta alá, hogy érvelésébe beépítette az idoneista szerző által felsorakoztatott érveket.117 A kérdés ez esetben tehát az, hogy Géza és László ellenkezése melyik érvelésbe illik inkább. Felületes megközelítéssel a megállapítás a legitimista szerző felfogását igazolná inkább, hisz eszerint a hercegek nyilván azért ódzkodtak az uralom elfogadásától, mert maguk is tisztában voltak azzal, hogy királlyá kenése révén Salamont illeti törvény szerint a királyság. Ha azonban a szertartásos ellenkezés eredetét is szemügyre vesszük, más eredményre jutunk. Köztudott ugyanis, hogy a királykenő rítus kora középkori mintája a püspökszentelés szertartása volt. Mielőtt a püspököt felszentelték volna, a szentelők-115 Scriptores rerum Hungaricarum I, 394: „Tunc Geysa dux Magnus compellentibus Hungaris coronam regni suscepit." 116 „Eum communi consensu, parili voto et consona voluntate ad suscipiendum regni gubernacúlum concorditer elegerunt, ymo vere magis affectuosissimis et instantissimis precibus compulerunt. ... Et quamvis ipsum Hungari in regem absque voluntate sua elegerunt ... etc " Scriptores rerum Hungaricarum I, 403—404. 117 Gerics J.: Kálmán kori krónikáink és legendáink koronafogalmához. In: Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Mályusz Elemér Emlékkönyv. Szerk.: H. Balázs E., Fügedi E., Maksay F. Budapest 1984, 131-140.
