Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377

TESTI FELKÉSZÍTÉS A HITLERJUGENDBGEN 1933-1939 1405 ajánlatos tudni, hogy a régi templomtornyok nyugati tájolásúak, a régi szőlőhe­gyek pedig délre néznek. A térképismerethez hozzátartozik egy térkép elkészítése, az említettek segítségével, illetve egy iránypont szerint, a térképjelek ismerete, a feliratozás, a magasságábrázolás, a talaj típusai, a természetes növénytakaró, a vizek, utak, lakóhelyek ismerete. Ezeket az ismereteket a német fiúnak 14 éves koráig meg kell tanítani. Úgy kell térképet olvasnia, mint a betűket. Miután az ismereteket mind elsajátították, azokat alkalmazni is tudni kell, fokozatosan be kell gyakorolniuk az elméletet, meg kell tanulniuk, hogy a térkép alapján egysé­gében lássák az adott területet.9 5 Mindehhez hozzátartozik a távolságok becslése és egyéni vázlatok készítése egy adott terepről. A főcél az, hogy az iljúság „terep­biztossá" váljék, úgy tájékozódjon egy adott terepen térkép segítségével, mint saját lakóhelyén.9 6 Ajánlatos a látást és a hallást is fejleszteni, amennyiben ez lehetséges, hiszen nem mindegy, hogy az ellenfelet 200 vagy 400 méterről ismeri fel valaki. Ugyanígy a fület rá kell szoktatni az éberségre, hiszen sötétben csak a fülére támaszkodhat az ember, gyakorlott fül pedig előbb hallja meg a lopakodó ellenséget.9 7 A fül az ember szeme a sötétben. Az ellenség észlelése, az ellenséges repü­lőgépek felismerése, a hang irányának megállapítása mind megkönnyítik a katona életét, ha fülét megfelelőképpen „kiképezte".9 8 A 20. életévig rendelkezésre álló 10 éves felkészítési idő alatt a leendő katonák látási és hallási képességeit tökélyre kell fejleszteni. A hallás gyakorlását kezdetben szobában kell megkezdeni, csukott szemmel felfigyelni zörejekre, mint például az óra ketyegésére, illetve tárgyakat a földre dobni és abból megállapítani, hova estek. A terepen célfelismerési gyakorlatokat kell végezni, kezdetben szilárd célpontokkal, majd mozgathatókkal. Nagyon nehéz azonban a zörejek távolságát behatárolni, messzebbről jövő hangoknál a hibaszá­zalék is nagyobb. Ezt is lehet azonban gyakorolni tárgyak eldobásával, lövésekkel. A zörejeket meg is kell tudni különböztetni egymástól: motorok hangját, emberi beszédet, szél süvítését. Különösen fontos, hogy a leendő katonák fel tudják is­merni a közeledő lépések hangját, a földön kúszó emberét, csapatok menetelésé­\ nek zaját. Ezeknek a gyakorlatoknak az idejét nagyon rövidre kell szabni, és já­tékos formába kell őket bujtatni, a végén pedig versenyt kell rendezni, ami csak ösztönzi a gyerekeket a még jobb teljesítményre.9 9 Szorosan kapcsolódik a látási gyakorlatokhoz a terepleírás. Nélkülözhetetlen ehhez a talajtípusok és a növényzet ismerete. A leírás az előtér általános, majd részletes leírásával kezdődik, majd ugyanilyen módon a háttér leírása következik. 95 Uo., 67-69. 96 Uo., 70. 97 Szem gyakoroltatása játékosan: ki lát ott valami furcsát, mi tűnik fel itt és itt? - minden héten legalább egyszer rendszeresen gyakorolni. A szem trenírozása együtt jár azzal, hogy a fiúk felismerik a búvóhelyeket, ahol esetleg valaki elrejtőzhet, és mindent észre kell venni, ami nem szokványos, ami feltűnő. Fel kell tudni ismerniük az álcázott ellenséget, s a gyakorlatokat fokozato­san nehezíteni kell. - Uo., 71-72. 98 Uo., 75-76. 99 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents