Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377
1406 VITÁRI ZSOLT A terepfelmérést minden testhelyzetből gyakorolni kell, állva, térdelve, fekve, majd álcázásból is.10 0 Ha a fiúk le tudják írni a terepet, akkor következhet a terep megítélése, melynek során kiválasztják a legmegfelelőbb utat, megfigyelőhelyet, pihenőhelyet. A terep megítélésének központjában azonban azoknak a helyeknek kell állniuk, ahol számítani lehet ellenségre, fedezékben vagy álcázva, illetve ahonnan legjobban látható vagy megközelíthető az ellenség. A körülményeket gyakorlatok során fokozatosan nehezíteni kell.10 1 A célfelismerésnél elsősorban lövészek felismeréséről van szó, kezdetben 400 m távolságból, utána álcázva, sötét háttérrel. Itt kell megismertetni a fiatalokat az álcázás fogalmával. Utána át lehet térni 600 m-es távolságra. El kell érni, hogy ilyen távolságból a fiúk még jól álcázott célpontokat is távcső nélkül felismerjenek.102 A távolságbecslésnél fokozatosan kell eljárni, kezdetben 10, 25, 50 m távolságokat kell megbecsülni, aztán ugyanilyen távolságokból ferdén és keresztbe futó szakaszok megbecslésére is sor kerülhet. A célok távolságának megbecslését minden testhelyzetben be kell gyakorolni, utána pedig fokozni lehet, hirtelen megjelenő, aztán hirtelen eltűnő célpontok megbecslésével. Ezek után a távolság tovább növelhető. Meg kell ismertetni a fiúkat a hibalehetőségekkel, ha például nappal szemben, vagy nap irányában becsülnek távolságot, vagy csak részlegesen belátható terepen. A távolságok becslése csak állandó gyakorlással válhat tökéletessé, erre főleg a túrák és a táborozások alkalmával nyílik lehetőség.103 Az eddig felsorolt követelmények mind szükségesek ahhoz, hogy a terepet megfelelően használják. A megfelelő terephasználathoz elengedhetetlen az álcázás is. Az ember nem lehet mindig tökéletes fedezékben, később katonaként is ki kell emelkednie a fedezékből, hogy lőni tudjon. így tehát nagy jelentősége van az álcázásnak, amellyel a katona beleolvasztja magát környezetébe.10 4 A legjobb példa az álcázásra az állatok rejtőzködési szokásainak megfigyelése. Az első észrevétel, hogy tökéletes álcázás csak tökéletes mozdulatlanság esetén lehetséges. Sötét részek, mint erdő stb. alkalmasak az álcázásra, hiszen az árnyékban mindig rosszabbak a látási viszonyok, mint a napos helyeken. Különösen nehéz az álcázás szabad területen és mozgás közben. Az álcázás fontos a | légi megfigyelés ellen is, ezért a leendő katona mindig ügyeljen, hogy ne világos utcán menjen, hanem a fák árnyékában, illetve sötét talajon. Az álcázás művészet, megtanulni annál könnyebb, minél korábban kezdi el az ember, ezért az ifjúság védfelkészítésénél az álcázás megtanítása maradandó tudást jelent a későbbiekben.10 5 100 Uo, 77. 101 „Ügy akarjuk nevelni fiainkat, hogy úgy tudjanak az erdőn és a mezőn átszaladni, átosonni mint a farkasok és a rókák. [...] Úgy akarjuk őket kitanítani, hogy a terep mesterei legyenek. A terep pedig minden órában felkínálja magát erre a nevelésre." - Uo. 102 Azután a feladat fokozható: célokat mozgás közben, fedezékből felismerni. Szürkületkor és éjszaka különleges képzés szükséges. A felismerés után a célt le is kell tudni írni: mit lát, embert vagy tárgyat, milyen színű, mit csinál, milyen mozgást végez. - Uo, 79-80. 103 Minden fiúnak van egy ún. becslési könyve, amibe az elért eredményeit bejegyezték. - Uo, 80-81. 104 Uo, 81-83. 105 Uo.