Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szatmári Péter: Az osztrák nemzet és nemzettudat (küldetéstudat) kérdései az 1920-30-as években 1361
AZ OSZTRÁK NEMZETTUDAT HISTORIGRÁFIÁJA 1365 ségesen szolgáló, karrierjét látványosan építő Engelbert Dollfuß személyében olyan kancellár került Ausztria élére, aki fanatikusan hitt önmaga kiválasztottságában és saját küldetéstudatának lényegét a keresztény Nyugat-Európa szellemi és kulturális örökségének megőrzésében látta Ausztria vezetésével. Bécsi diákévei során politikus nemzedékének tagjaihoz hasonlóan (Kurt Schuschnigg, Emmerich Czermak, Arthur Seyß-Inquart, Anton Rintelen, Oswald Menghin, Othmar Spann stb.) került közel az 1918 végén megalakult, egyetemistákból és értelmiségiekből álló Német Közösség nevű titkos szervezethez, melynek célja a pángermán ideológia népszerűsítése és a marxizmus, szocializmus elleni harc volt. Ebből a kapcsolatból a harmincas évek elejére döntően szigorú és merev katolicizmusát, baloldal-ellenességét, megszállottságát és az újkonzervatív forradalom vonatkozásában a hatalom „akarását" {Wille zur Macht) őrizte meg. Gondolkodásmódja és meggyőződése - Dollfuß mint egyén, megegyezően kortársaival, sokkos állapotban fogadta a kisállamiság adottságait - kiegészült egy határozott poroszellenességgel (párosulva a protestantizmus kritikájával, különösképpen Hitler hatalomra jutásától kezdődően) és egy, az osztrák történelmi hagyományokra, illetve egyediségre hivatkozó újkonzervatív autoriter-hivatásrendi állameszmével.8 Az 1932-38 közötti időszakot részben felfoghatjuk mint kényszerintézkedések sorozatát, melyben megnőtt a jelentősége az osztrák nemzettudat gondolatának, és melyben önálló életet kezdett élni. A náci Németországban kiépülő etatista-totalitárius struktúra a döntő többségében keresztényszociális érzelmű osztrák vezető politikai garnitúra számára nem látszott szalonképesnek. Szinte ösztönösen fordultak a viszonylag stabil létkeretet és biztonságot nyújtó, az állami iniciatívát és primátust elfogadó keresztény értékrenden nyugvó, egyedien közép, európai „osztrák mitológia" irányába. Ezt a mitológiát markáns attribútumok díszítik és teszik teljessé. Ezek közé tartozik a küldetés-elhivatottság sokoldalúsága és belső jelentésrendszerének összessége. Elsőként a németséghez fűződő viszony tisztázandó. Ebből a gondolkodásmódból, a kor viszonyaihoz igazodva, még hiányzik vagy csak részlegesen van jelen a szecesszió9 víziója, pusztán a németségen belüli különállás , és sajátos egyedi jelleg kerül előtérbe. Vagyis elfogadva az osztrákok évezredes együttélését és ezerszálú kötődését a német világhoz, épp az évezredes egymás mellett élés hangsúlyozódik, és nem együttélésről esik szó. Vitathatatlan a német kultúrkörhöz kötődés, de hasonlóan látványos a kölcsönhatás Közép-Európa más népeivel. Az előbbiekből következik az osztrák ember egyedisége és utánozhatatlansága, azaz hogy része is a németségnek, de mégis különálló, független és szabad a németségtől. (A harmincas években mindezt a Német-Ausztria elnevezésnek „német nyelvű Ausztriává" szelídülése is plasztikusan szimbolizálja.) Az új szerepvállalás „életrevalóságát" a Németországtól eltérő feladatok, földrajzi fekvés és kiválasztottság adhatják meg, és egyben mindezek a függetlenség dinamikáját is biztosítják. ( 8 Gordon Brook-Shepherds: Engelbert Dollfuß. Wien, 1961., továbbá: Eva Dollfuß: Mein Vater. Hitlers erstes Opfer. Wien, 1994. 9 Szó szerint értendő ezalatt a kivonulás a „német nemzettestből", és az életképesség vállalása Németország nélkül.
