Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szovák Kornél: Szent László alakja a korai elbeszélő forrásokban (A László-legenda és a Képes Krónika 139. fejezete forrásproblémái) 117
SZENT LÁSZLÓ ALAKJA A KORAI ELBESZÉLŐ FORRÁSOKBAN 131 További támpontot talált a legendaíró az eszményi király bemutatásához a krónika Szent Imre-jellemzésében, ez ugyanis Imre erénykatalógusát azzal vezeti be, hogy „isteni adomány folytán a közönséges emberi természet fölé magasodott", Istentől származó adottságai eleve királyságra jelölték.6 1 Bollók János meggyőző érvelése szerint a fenti, a krónikából és az Imre-legendából vett passzusok szorosan összefüggenek és idoneista beállítottságú szerzőtől származnak.6 2 Guoth Kálmán hívta fel a figyelmet arra az újdonságra, mely a 12. század végének jelentős eszmei újdonsága volt, hogy tudniillik a gótikus szellem ébredésével az ábrázolni kívánt eszmény és a valóság közelebb kerültek egymáshoz, a szellemiséget húsból és vérből lévő test egészítette ki.6 3 A László-legenda a forrásában olvasott erénykatalógust kibővítette, és három különböző felsorolásra bontotta, végül pedig a meghatározó erény tekintetében vitába is kezdett forrásával, mert szerinte a bőkezűség volt a szent király legfontosabb erénye, nem a kegyesség.6 4 Polémikus hangvételén kívül a legenda másik jelentős bővítése forrásához képest László testi kiválóságának erőteljes hangsúlyozása volt. Guoth Kálmán, majd az ő nyomdokain Kurcz Ágnes és többen ebből a képből az eszményi lovag alakját vélték kiolvashatónak,6 5 Sólyom Károly azonban megállapította, hogy az ábrázolás hátterében valójában a mecénás markáns alakja rejlik. Felmerül a kérdés ezek után, hogy ez az ábrázolás valóban olyannyira lovagi jellegű-e, valóban olyan élesen szembeállítható-e egymással a legenda királytükör-jellege és az alakábrázolás? Ha ugyanis a szöveget közelebbről megvizsgáljuk, a Guoth Kálmán és mások által megállapított és az Anjou-kori szentkirály-kultusz nyomán agyonhangsúlyozott lovageszménynél többet, de mindenképpen mást olvashatunk ki ebből a leírásból. Az első erényfelsorolás végén tehát a következő, sokak szerint naturalisztikus jellemzést találjuk: „in naturalibus autem bonis divine miserationis gratia speciali eum prerogativa preeminentie supra communem hominum valorem pretulerat. Erat enim manu fortis et visu desiderabilis et secundum phisonomiam leonis magnas habens extremitates, statura quippe procerus ceterisque hominibus ab humero supra preeminens ita, quod exuberante in ipso donorum plenitudine ipsa quoque corporis species regio dyademate dignum ipsum declararet. Cum vero 61 „Supra communem naturam hominum divino munere sublimatus" Scriptores rerum Hungaricarum I, 319. 62 Bollók J.: Szent Imre alakja középkori krónikáinkban 61-75. 63 Guoth K.: Eszmény és valóság 40. 64 Forrásában tudniillik azt olvasta, hogy László legfőbb erénye a ,pietas" volt. Gerics J.: Krónikáink és a Szent László-legenda szövegkapcsolatai 118. sk. 65 Guoth K.: Eszmény és valóság 44. János István annak a véleményének adott hangot, miszerint „azzal a középkorban nem mindennapos jelenséggel állunk szemben, hogy egy alapvetően szakrális funkciójú szöveg ... hiteles emberi portrérészleteket villant fel. Mindjárt a legenda elején a lovagi szépség, a pulchritudo külső és belső harmóniáját ecseteli a szerző, ellentétben a többi magyarországi keletkezésű legenda ... aszkétikus szigorával, ahol is az írót a test mint az önsanyargatás tárgya, avagy az evilági lét esendő, bűnös objektuma érdekli. ... A legenda többi része a középkori királytükrök hagyományos rex pius felfogását követi, s sajátosan ellenpontozza ezt a lovagi habitust a jámbor király glóriás alakja. János I: „Légy hazádnak bajnoka. Szent László alakja a régi magyar irodalomban. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 27 (1992) 137-147, különösen 139-140. A szerzőnek is feltűnt, hogy meglehetősen korainak látszik a lovageszmény felbukkanása a László-legendában, id. mű 137.
