Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kalmár Melinda: Ennivaló és hozomány. A korai kádárizmus ideológiája (Ism.: Donáth Péter) 1301

TÖRTÉNETI IRODALOM 1301 kapunk lényeges információkat, ahhoz, hogy országos érvénnyel lehessen állításokat tenni, szükség lenne hasonló munkákra más tájakról is. Bács-Kiskun községeiben a tüntetések elmosták a régi vezetést, a falvak irányítását azonnal átvette egy választott forradalmi tanács, amely megszervezte a nemzetőrséget, és felügyelt a rendre. Ezt követően már csak a Kisgazdapárt szervezése volt hátra, aminek szinte mindenhol megtörténtek az első lépései. Utóvédharcuk pedig a téeszek felszámolására vagy átalakítására, a demokratizált községi vezetés legalább részbeni megőrzésére irányult. De az életrajzokból elénk tárulnak a korabeli társadalom legfőbb általános jegyei: a konzervativizmus, hiszen alig elvétve találunk egy-egy nőt a forradalom táborában, még kevésbé a forradalom idején választott testületekben, mutatva, hogy abban az időben jószerivel nem a nők dolga volt a politika. A helyi, forradalmi vezetőség kiválasztásánál alapvető szempont volt, hogy a községek nyakára kényszerített idegenekkel szemben helyi születésű emberek vegyék kezükbe az irányítását, de odafigyeltek arra is, hogy lehetőleg tanult ember legyen közöttük, ami a Rákosi-korban ugyancsak nem volt érdemi szempont. Mindeközben felemelő vagy hátborzongató, helyenként megmosolyogtató kis történeteket olvashatunk. A tiszakécskei plébánosról, aki az oltárterítőkből és a ministráns karingekből csinált tépést, hogy elsősegélyt tudjanak nyújtani a templomba vitt sebesülteknek (242-243. o.). Arról, hogy első és másodfokon is halálra ítélték a kiskunmajsai Klucsó Józsefet puszta névcsere alapján, mert két Klucsó József lakott a faluban, ráadásul mindketten 1929-ben születtek. Szerencséjére távollétében ítélték el, és mire 1960-ban elfogták, már rendeződtek annyira a viszonyok, hogy idejében kiderülhessen a tévedés (673. o.). A Kecskeméti Gépgyárban a munka felvétele mellett agitáló szovjet tiszt kérdéseket tett fel a munkásoknak: „Akarjátok-e Nagy Imrét? - Igen! Akaijátok-e Kádárt? - Nem! Akaijátok-e Kádárt, ha Nagy Imre programját hajtja végre? - Nem! Akaijátok-e Nagy Imrét, ha Kádár programját hajtja végre?" Erre már nem tudtak válaszolni a dolgozók (89. o.). 1956 szakirodalmának, a magyar történettudománynak nagy eredménye ez a kecskeméti levéltárban folyó komoly munkáról tanúságot tevő könyv - minden apróbb hibája ellenére. Megelégedéssel forgathatják mindazok, akik saját magukat (is) keresik benne, és azok is, akik csak kíváncsiak az akkor történtekre. Elsősorban talán mégis a szakmának szól, és bizonyos, hogy számos történeti, társadalomtörténeti munka fogja meghatározó jellegű vagy gondolatébresztő szakirodalomként használni. Szakolczai Attila Kalmár Melinda ENNIVALÓ ÉS HOZOMÁNY A korai kádárizmus ideológiája Magvető, 1998. 281 o. Különös ellentmondást tapasztalhat a hazai politikai közélet és a történeti irodalom újabb megnyilatkozásai iránt fogékony szemlélő. Miközben a médiumok által közvetített politikai nyilvánosságban ismét valamelyes teret nyerni látszanak a rendszerváltást megelőző évtizedekkel kapcsolatos sommás, egyszerűsítő ítéletek; addig a hazai történettudomány kitűnő munkák sorával gazdagítja tudásunkat az „ötvenes évekről", 1956-ról, s a Kádár-rendszer első évtizedéről. A továbbra is rendszeresen napvilágra kerülő dokumentum- gyűjtemények, forráspublikációk mellett az utóbbi években magas professzionális színvonalú monográfiák, tanulmányok sora segít megértenünk, hogy ténylegesen mi, mikor, ki által és hogyan történt; s egyre árnyaltabban azt is, hogy miért. A vizsgált folyamatokat hajdan felnőtt fejjel átélt, ezért mélységesen érintett, méltán híressé vált történészek mellett egyre többet hallatnak magukról az ifjabb nemzedékek képviselői is. Kalmár Melinda előszavában megvallja, hogy számukra/számára sem könnyű a közelmúlt feldolgozása: „... helyzetem az „érintett" és az „érintetlen" nemzedékek között nyilván köztes: néhány évvel a kommunista összeomlás után, itt vagyok egy rafinált diktatúra nyomasztó és feldolgozatlan emlékével, mégis biztosan utána, azzal a tudattal, hogy amikor benne voltam, már akkor is törvényszerűen kilógtam belőle, nemzedékemmel együtt. Ez a könyv talán éppen a köztes helyzetnek a lenyomata; valamiféle átvezetés vagy kapocs két korszak között." Rendkívül figyelemre méltó könyve tanúsága szerint a szerzőnek kifejezetten hasznára vált sajátos helyzete, s az ifjabb történészek között igencsak ritka reflektívitása, módszertani tudatossága: „A mai jelenkor-történetírás egyik problémája éppen az, hogy néhány évvel a diktatúra bukása után a történeti leírás és az ideológiakritika kényesen egyensúlyozó önuralom kérdésévé vált: teljesen el kell szakadni az