Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - 1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára (Ism.: Szakolczai Attila) 1297

TÖRTÉNETI IRODALOM 1299 Bács-Kiskun megye kronológiáján kívül a forradalomra vonatkozó, jelenleg ismert források és for­rásőrző helyek eddig legteljesebb gyűjteménye is. A hivatkozások legnagyobb többségét kitevő ko­rabeli bírósági iratokon kívül felhasználták az egykorú vagy közel egykorú katonai jelentéseket, tanácsi és pártiratokat, valamint a rendőrségi-ügyészségi vizsgálatok során keletkezett aktákat. Megtalálhatók a korabeli és a későbbi sajtóközleményekre való hivatkozások, ezek között többségben vannak a rendszerváltozás idején keletkezett írások. Az írott dokumentumokat jól egészítik ki a szóbeli visszaemlékezések, és szakirodalomra is támaszkodhattak: elsősorban Gergely Ferenc Bajáról szóló írására és a Tajti Erzsébet szerkesztésében megjelent tiszakécskei kiadványra. Ilyen adattömeget nehéz szabatosan rendezni, sok esetben lehetetlen a pontos napi krono­lógiát felállítani, túl azon, hogy ez megbontaná egy-egy eseménysor belső logikáját. A könyv azonban lehetőséget ad az összefüggések megrajzolására, az események egymásra hatásának feltárására. Ehhez több segítséget is nyújthattak volna a kötet készítői. A névmutató használatát megnehezíti, hogy az azonos nevű szereplőket semmilyen adattal nem különböztetik meg, így a tizenegy Szabó János között keresve nehéz eldönteni, hogy melyikük az a fegyveres felkelő, akit a forradalom leverése után halálra ítéltek és kivégeztek. Ráadásul csak a kecskeméti események bemutatásakor teljes a leírás (27. o.). A Tiszakécskén történtek megrajzolásakor, ahol Szabó Jánosék megostromol­ták a rendőrséget, már csak mint kecskeméti felkelőket említik a csoportot, egyedül a lábjegyzet ad némi útbaigazítást (241. o.). Máshol az adatgyűjtő forráskritikai éberségének átmeneti lankadása okoz zavart. Elhiszi a megyei párttitkár magamentését, aki az általános szokás szerint illegalitásba készülésnek nevezte a menekülés fontolgatását (72. o.). Vagy a karhatalmi alakulat jelentéséből kritikátlanul átemelik azt az állítást, hogy Nyárlőrincen lövöldöző fegyvereseket fogtak el 1957. február 13-án (230. o.). Ekkor statárium volt, vagyis ha valóban lövöldöztek fegyveresek, és azokat valóban elfogták, akkor ellenük szükségképpen rögtönítélő eljárást folytattak volna le, ennek azonban sem a könyvben, sem máshol nincsen (egyelőre) nyoma. Szinte lehetetlen feladat ilyen adatmennyiség megfelelő egyeztetése, ennek elmaradása a­zonban sok esetben zavaróan hat. Természetesen lehetetlen és sok esetben is értelmetlen lenne az egy napon belüli események pontos sorrendjéhez ragaszkodni, de ez olyan esetekben is elmarad, amikor ésszerű lenne. A lászlófalvi események kronológiája rekonstruálható a leírásokból, érdemes lett volna ezeket az országos vagy megyei analógiák alapján megfelelő sorrendbe rendezni (228. o.) A kiskunfélegyházi események leírásakor olvasható, hogy a hadosztály katonai tanácsának elnöke november 4-én hajnalban parancsot adott a szovjetekkel szembeni ellenállásra. Mikor Kiskunha­lasról közölték, hogy a parancsot nem tudják teljesíteni, mert a szovjetek már körülzárták őket, a leírás szerint Szabadella József őrnagy azt válaszolta: „Magukkal nem tárgyalok, mert Önök már hadifoglyok" Az esemény forrása a Szabadella őrnagy ellen lefolytatott bírósági eljárás (628. o.). Ugyanez a történet olvasható a kiskunhalasi alakulat szempontjából is. Ez a variáns természetesen bővebb Kiskunhalas vonatkozásában, itt tudjuk meg, hogy a laktanyát szovjet harckocsik vették körül, és hogy a magyar lövegek nem voltak harckész állapotban. A forrás ez esetben a kiskunhalasi tüzérezred 1956 végén adott jelentése. E verzió szerint Szabadella őrnagy válasza: „Önökkel nem tárgyalok, mert Önök nem egyebek, mint orosz hadifoglyok és árulók" (726. o.). A két forrás az események fő vonalaiban megegyezik, kölcsönösen igazolják egymást, de lényeges a különbség, hogy míg az első esetben Szabadella őrnagy válasza egyszerű ténymegállapítás, a második esetben fontos értékelést is tartalmaz: árulónak nevezi a szovjeteknek nem ellenálló kiskunhalasiakat. Ráadásul utóbbiak november 4-ei magatartásáról egy oldalon is különböző információkat kapunk: az egyik szerint a meglepetésszerű szovjet támadás lehetetlenné tett minden ellenállást, a másik szerint felkészültek a védelemre, attól csak a hadosztály-parancsnokságtól és a Honvédelmi Minisztériumtól kapott utasításra álltak el (728. o.). A különbséget feltehetően az magyarázza, hogy a leírások forrásai, az alakulatoknak 1956 végén a vezérkari főnök utasítására írt jelentései a maguk „ellen­forradalmi" szerepét akaiják mérsékelni, másokra hárítva a felelősséget, de ezzel csak az tudja feloldani az ellentmondást, aki maga is ismeri ezeket a dokumentumokat. Az 1956-os források hiányossága miatt máig sok esetben alsóbb, helyi szinten keletkezett iratokból kaphatunk információkat felsőbb, sok esetben központi döntésekről. A kiskőrösi járási tanács végrehajtó bizottsága például 1956. december 5-én a járás több községében elfogadta, hogy a tanácselnököt leváltották, és a helyére választott vezetőt neveztek ki (567., 569. és 572. о.). A kiskőrösi események bemutatása ugyanakkor november 16-ával befejeződik, mit se tudunk meg magáról a járási tanácsról (563. o.).

Next

/
Thumbnails
Contents