Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - 1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára (Ism.: Szakolczai Attila) 1297

TÖRTÉNETI IRODALOM 1299 Bács-Kiskun megye kronológiáján kívül a forradalomra vonatkozó, jelenleg ismert források és forrásőrző helyek eddig legteljesebb gyűjteménye is. A hivatkozások legnagyobb többségét kitevő korabeli bírósági iratokon kívül felhasználták az egykorú vagy közel egykorú katonai jelentéseket, tanácsi és pártiratokat, valamint a rendőrségi-ügyészségi vizsgálatok során keletkezett aktákat. Megtalálhatók a korabeli és a későbbi sajtóközleményekre való hivatkozások, ezek között többségben vannak a rendszerváltozás idején keletkezett írások. Az írott dokumentumokat jól egészítik ki a szóbeli visszaemlékezések, és szakirodalomra is támaszkodhattak: elsősorban Gergely Ferenc Bajáról szóló írására és a Tajti Erzsébet szerkesztésében megjelent tiszakécskei kiadványra. Ilyen adattömeget nehéz szabatosan rendezni, sok esetben lehetetlen a pontos napi kronológiát felállítani, túl azon, hogy ez megbontaná egy-egy eseménysor belső logikáját. A könyv azonban lehetőséget ad az összefüggések megrajzolására, az események egymásra hatásának feltárására. Ehhez több segítséget is nyújthattak volna a kötet készítői. A névmutató használatát megnehezíti, hogy az azonos nevű szereplőket semmilyen adattal nem különböztetik meg, így a tizenegy Szabó János között keresve nehéz eldönteni, hogy melyikük az a fegyveres felkelő, akit a forradalom leverése után halálra ítéltek és kivégeztek. Ráadásul csak a kecskeméti események bemutatásakor teljes a leírás (27. o.). A Tiszakécskén történtek megrajzolásakor, ahol Szabó Jánosék megostromolták a rendőrséget, már csak mint kecskeméti felkelőket említik a csoportot, egyedül a lábjegyzet ad némi útbaigazítást (241. o.). Máshol az adatgyűjtő forráskritikai éberségének átmeneti lankadása okoz zavart. Elhiszi a megyei párttitkár magamentését, aki az általános szokás szerint illegalitásba készülésnek nevezte a menekülés fontolgatását (72. o.). Vagy a karhatalmi alakulat jelentéséből kritikátlanul átemelik azt az állítást, hogy Nyárlőrincen lövöldöző fegyvereseket fogtak el 1957. február 13-án (230. o.). Ekkor statárium volt, vagyis ha valóban lövöldöztek fegyveresek, és azokat valóban elfogták, akkor ellenük szükségképpen rögtönítélő eljárást folytattak volna le, ennek azonban sem a könyvben, sem máshol nincsen (egyelőre) nyoma. Szinte lehetetlen feladat ilyen adatmennyiség megfelelő egyeztetése, ennek elmaradása azonban sok esetben zavaróan hat. Természetesen lehetetlen és sok esetben is értelmetlen lenne az egy napon belüli események pontos sorrendjéhez ragaszkodni, de ez olyan esetekben is elmarad, amikor ésszerű lenne. A lászlófalvi események kronológiája rekonstruálható a leírásokból, érdemes lett volna ezeket az országos vagy megyei analógiák alapján megfelelő sorrendbe rendezni (228. o.) A kiskunfélegyházi események leírásakor olvasható, hogy a hadosztály katonai tanácsának elnöke november 4-én hajnalban parancsot adott a szovjetekkel szembeni ellenállásra. Mikor Kiskunhalasról közölték, hogy a parancsot nem tudják teljesíteni, mert a szovjetek már körülzárták őket, a leírás szerint Szabadella József őrnagy azt válaszolta: „Magukkal nem tárgyalok, mert Önök már hadifoglyok" Az esemény forrása a Szabadella őrnagy ellen lefolytatott bírósági eljárás (628. o.). Ugyanez a történet olvasható a kiskunhalasi alakulat szempontjából is. Ez a variáns természetesen bővebb Kiskunhalas vonatkozásában, itt tudjuk meg, hogy a laktanyát szovjet harckocsik vették körül, és hogy a magyar lövegek nem voltak harckész állapotban. A forrás ez esetben a kiskunhalasi tüzérezred 1956 végén adott jelentése. E verzió szerint Szabadella őrnagy válasza: „Önökkel nem tárgyalok, mert Önök nem egyebek, mint orosz hadifoglyok és árulók" (726. o.). A két forrás az események fő vonalaiban megegyezik, kölcsönösen igazolják egymást, de lényeges a különbség, hogy míg az első esetben Szabadella őrnagy válasza egyszerű ténymegállapítás, a második esetben fontos értékelést is tartalmaz: árulónak nevezi a szovjeteknek nem ellenálló kiskunhalasiakat. Ráadásul utóbbiak november 4-ei magatartásáról egy oldalon is különböző információkat kapunk: az egyik szerint a meglepetésszerű szovjet támadás lehetetlenné tett minden ellenállást, a másik szerint felkészültek a védelemre, attól csak a hadosztály-parancsnokságtól és a Honvédelmi Minisztériumtól kapott utasításra álltak el (728. o.). A különbséget feltehetően az magyarázza, hogy a leírások forrásai, az alakulatoknak 1956 végén a vezérkari főnök utasítására írt jelentései a maguk „ellenforradalmi" szerepét akaiják mérsékelni, másokra hárítva a felelősséget, de ezzel csak az tudja feloldani az ellentmondást, aki maga is ismeri ezeket a dokumentumokat. Az 1956-os források hiányossága miatt máig sok esetben alsóbb, helyi szinten keletkezett iratokból kaphatunk információkat felsőbb, sok esetben központi döntésekről. A kiskőrösi járási tanács végrehajtó bizottsága például 1956. december 5-én a járás több községében elfogadta, hogy a tanácselnököt leváltották, és a helyére választott vezetőt neveztek ki (567., 569. és 572. о.). A kiskőrösi események bemutatása ugyanakkor november 16-ával befejeződik, mit se tudunk meg magáról a járási tanácsról (563. o.).