Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - 1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára (Ism.: Szakolczai Attila) 1297

1298 TÖRTÉNETI IRODALOM 1298 ról eddig alkotott képünket. Kiderül belőle, hogy a szovjetek még korábban indították meg támadásukat november 4-én, mint eddig tudtuk, hiszen már hajnali 2.30-kor elfoglalták a postát, és 3-kor a hadkiegészítő parancsnokságot például Kiskunhalason (725. o.). Mind ez ideig igazi, ténybeli ismeretekkel elsősorban a budapesti fegyveres harcokról rendelkeztünk. Most már tudjuk azt is, hogy kemény összecsapások zajlottak Kecskeméten is, de csak részben a szovjetekkel. A kötet alapján ugyanis újragondolandó az, amit eddig tudtunk a Magyar Néphadsereg 1956-os szerepéről. A Gyurkó Lajos vezérőrnagy által irányított III. hadtest tevékenységéről rendelkeztünk már információkkal, éppen Orgoványi István, valamint Horváth Miklós hadtörténész jóvoltából, tudtuk, hogy alegységeinek magatartása eltért az országos átlagtól, de hogy mennyire, az igazán ebből a kötetből derül ki. Következetes szigorral tettek meg minden tőlük telhetőt a forradalmi megmozdulások megakadályozása, kordában tartása érdekében, deklaráltan avagy kimondatlanul számos településen katonai diktatúrát vezettek be. A legkülönbözőbb eszközökkel előzték meg, vagy ha ez nem sikerült, számolták fel a tüntetéseket, vették őrizetbe a hangadókat, fegyverezték fel a kommunista hatalom képviselőit és szimpatizánsait. A katonák október 25-én megállították és átkutatták a Budapest-Cegléd között közlekedő vonatot, és noha fegyvereseket nem találtak, harminc gyanúsnak minősített személyt mégis letartóztattak (17. o.). Kecskeméten szabályos utcai harcokat vívtak a felkelőkkel. Gyurkó Lajos parancsa alapján a fegyverrel elfogottakat — még a statáriális eljárást is nélkülözve — a helyszínen kivégezték. Két ilyen halálesetről tesz említést a könyv (32. o.). Az általános megfélemlítés érdekében Gyurkó géppuskával lövette a tüntetőket (28. o.), légierőt vetett be a fegyveres megmozdulások felszámolására, (33. o.) de Tiszakécskén a békés tüntetők ellen is (242-243. o.). Kiskunfélegyházán tiszti különítmény rontott a felvonulókra, szétverve a tömeget, miközben a hadosztály-parancsnokság épületéből golyószóróból adtak le sortüzet (611. o.). Gyurkó nemcsak civileket vetetett őrizetbe, hanem letartóztatta a megyei rendőrkapitány politikai helyettesét is, Ott József századost, aki az érvényben lévő tűzparancs ellenére nem lövetett a rendőrkapitányságra benyomulókra, sőt hozzájárult ahhoz, hogy a felkelők közül húsz főt bevonjanak a rendfenntartásba, számukra fegyvert is hajlandó volt kiadni (24-25. o.). Arra a kérdésre nem ad választ a könyv, hogy vajon Gyurkó elszánt keménységét mennyire indukálták a felülről kapott parancsok, és mennyire saját személyisége. Baján ugyanis már október 23-án sor került letartóztatásokra, méghozzá a Honvédelmi Minisztériumból érkezett utasításra. Letartóztatták és Kecskemétre szállították azokat, „aki az elmúlt időszakban megbízhatatlannak bizonyultak" (259. o.). A III. hadtest működésének biztonságában a hatalmi szervek hasonló keménységgel léptek fel a társadalommal szemben. Jelenlegi ismereteink szerint az országban egyedül Bács-Kiskun megyében állították fel a statáriális bíróságot (14. o.), már október 24-én, amiben nagy része volt a megyei párttitkárnak is. Nem kizárt, hogy a statáriális bíróság hozott is ítéleteket, köztük két halálosat, erről azonban egyelőre csak különösen óvatosan kezelendő visszaemlékezés tesz említést (45. o.). Az ÁVH már október 25-én, vagyis lényegében a kecskeméti forradalom megindulása előtt megkezdte a letartóztatásokat (15. o.). A forradalom sajátos jellemzőjét mutatja másfelől, hogy a hatalom minden megmozdulással szembeni elszánt fellépése nem a kívánt eredményt, a lakosság megfélemlítését, megtörését, hanem éppen az ellenállás megkeményedését, kiszélesedését eredményezte. így történt ez Kecskeméten, ahol nemcsak a katonák folytatták a harcot a felkelőkkel, hanem azok is a katonasággal szemben. A bajai megmozdulás elfojtására irányuló törekvések lendítőleg hatottak a városban és a távolabbi szomszédságban is, Bajáról érkezett csoport forradalmasította Kalocsát (489. o.). Más esetben a fegyveres erőszakszervek kapkodása hozott a várttal ellenkező eredményt: az álhírre, hogy a dunaföldvári légvédelmi tüzérek a forradalom oldalára álltak, 265 katona és 13 harckocsi szállta meg a várost, érthető riadalmat keltve, megtörve az addigi viszonylagos nyugalmat. A könyv nagy előnye, hogy jelentős részletekkel gazdagítja a Magyar Néphadsereg 1956-os szerepéről eddig kialakult képet. Összességében azonban mégis úgy tűnik, hogy noha Gyurkó és a III. hadtest szerepe miatt Bács-Kiskunban az országosnál okvetlenül nagyobb szerepet játszott a katonaság, ez a könyvben mintha a valóságosnál is nagyobb súlyt kapna. Mintha több katonai forrást, ezáltal több katonai eseményt sikerült volna feltárni. A kötet készítői láthatólag a feltárt adatok teljességének közzétételére törekedtek. A válogatás hiánya következtében azonban féloldalasra sikerült a kép, a nagyobb forrásbázissal rendelkező katonai események elnyomják a forradalom civil eseményeit. A könyv nagy előnye az eddig kiadott 56-os (helyi és országos) kronológiákkal szemben, hogy minden esetben tudományos pontossággal megadják a közölt esemény forrását. Ezáltal a könyv