Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - "Magyarország legkedvesebb embere" Göndöcs Benedek munkássága (Válogatott dokumentumok) (Ism.: Gergely Jenő) 1295

1296 TÖRTÉNETI IRODALOM 1296 Miután a lelkészkedő papság előmenetele nagyban függött az illetékes kegyúrtól, Göndöcs esetében a Wenckheimektől, természetes volt, hogy 1863-ban már ő Kígyós plébánosa, 1868-ban pedig ordinariusa pusztaszeri apátnak nevezte ki. 1873-ban választották meg a kegyúr ajánlatára Gyula város plébánosának, amely plébánia ugyancsak a Wenckheimeké volt. Ettől kezdve haláláig, 21 éven át Göndöcs gyulai apátplébánosként működött. Mint ilyen stallumát (jövedelmét) és titu­lusát tekintve tehát az egyházi „középosztályba" tartozott. Bőkezű mecenatúrája, gazdag irodalmi munkássága, gazdasági és politikai sikerei, kétségtelen Békés megyei népszerűsége dacára előme­netele itt megrekedt. Azt a tényt, hogy a püspöke sem tiszteletbeli, sem rendes kanonoknak nem nevezte ki, a helybéliek a vele szembeni bizalmatlanság megnyilvánulásának tekintették. (Az, hogy nem emelkedhetett a prelátusok közé, nem tekinthető neki szóló mellőzésnek, hiszen a korabeli egyházban nem az ilyen életutak vezettek a püspöki székbe.) Gyula városa Göndöcs plébánosi működése idején, a 19. század utolsó harmadában alapvetően mezőgazdasággal foglalkozó település volt, az agrár lakosság adta a társadalom gerincét. Nemzetiségileg többsége magyar, kisebbsége szlovák, de laktak itt németek, románok és zsidók is. A két jelentős nemzet vallása a többségi katolikus s a kisebbségi evangélikus volt. A katolikus apátplébános példás felekezeti békét valósított meg, számos helyi és regionális kezdeményezésben, szervezetben együttmű­ködtek a katolikus, evangélikus és református egyháziak. (Ami akkor ugyancsak nem volt természetes.) A Göndöcshöz hasonló színvonalú műveltséggel rendelkező (nem végzett egyetemet, nem volt doktorátusa, nem járta be fél Európát stb.) papok, akik egyébként híveik ambiciózus nevelésén, erkölcsi és gyakorlati („szakmai") művelésén fáradoztak, inkább a kegyes irodalom művelésében, imakönyvek, vagy tanulságos „népiratkák" közlésében jeleskedtek. Göndöcs Benedek azonban jó gazdaként felismerte, hogy a paraszti lakosság termelési szokásainak korszerűsítése igen fontos meg­élhetésüknek előmozdítása szempontjából. Innen adódott a méhészkedés, a selyemhernyó-tenyésztés, a gazdászati eszközök és módszerek népszerűsítése. Ezt a plébános autodidaktaként művelte, hiszen nem volt ilyen irányú szakképesítése, de önmagát képezve jutott országos hírnévre e téren. Göndöcs másik fontos működési területe volt a régészet. A helyi régészeti és közművelődési egyesület megszervezőjeként és vezetőjeként a nemzeti múlt tárgyi emlékeinek feltárását és meg­őrzését, bemutatását szorgalmazta. Ezek közül talán a legnevezetesebb a pusztaszeri ásatások kezdeményezése és támogatása. (Hiszen ez a szeri apátnak eleve szívügye lehetett.) Régészeti és történészi érdeklődésének felkeltésében bizonyára szerepe volt Ipolyi Arnoldnak is, aki bár csak igen rövid ideig - 1886. februártól ugyanezen év december 2-án történt elhunytáig nagyváradi püspökként Göndöcs ordináriusa volt. Gazdag életművéből még egy mozzanatot emelnénk ki, amely megint csak jellemzőnek mond­ható a korabeli magyar egyházra, illetve az azon belüli problémákra. A Gyulán osztatlan tekintély­nek örvendő apátplébánost hívei rávették, hogy induljon az 1881. évi országgyűlési képviselővá­lasztásokon. Nem csatlakozott sem a Szabadelvű Párthoz, sem a Függetlenségi Párthoz, hanem pártonkívüliként lépett fel. 1881. június 19-én, Gyulán elmondott rövid programbeszédének sum­mája a következő volt: „Tisztelt Választók! Egész életemnek az volt a célja: tenni, áldozni a közjóért annyit, amennyi tehetségemből kitelt." (104. o.) A választási győzelem után a képviselőházban is ebben a szellemben szólalt fel minden alkalommal. Tárgyai leginkább gazdaságpolitikaiak voltak, s gyakran hozta elő kedvelt témáját: a méhészetet. Korabeli lapvélemény szerint: „Nem cikornyázta, nem sallangozta fel beszédét, elmondta azt, amit tapasztalt, észlelt. Beszédét jóízű magyar humorral fűszerezve, még azt is kijelentette, midőn a méhészetről beszélt, hogy ő a magyar Kánaánból való és szeretné a magyarok életét megédesíteni." (115. o.) A T. Ház a kövérkés, joviális vidéki pap humorát méltányolta, gyakran megtapsolták, honorálva, hogy megnevettette őket. Javaslatait a­zonban rendre leszavazták, nem egyszer előfordult, hogy az általa beadott indítványra csak saját maga szavazott. Bár az egyházpolitikai küzdelmek dandárját még megélte (hiszen 1894-ben, elhunytakor jutottak azok a csúcspontra), de ekkor már távol volt az országos politikától: 1884-ben még egyszer megválasztották, de a következő választásokon már kibukott a parlamentből. Az 1880-as évek elején, sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem tartotta aktuálisnak az egyházpolitikai kérdések feszegetését. „Alulról jövő" kezdeményezésre — kérvények ezreinek beadása hatására — mégis csak téma lett a képviselőházban az egyházpolitika. Ebből a vitából Göndöcs sem vonhatta ki magát. Már csak azért sem, mert ekkor főpásztora, Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök (1887-1902), aki 1893-tól bíboros volt, a magyarországi „Kulturkampf' vezéregyéniségének számított. 1883 folyamán a képviselőházban a vegyes házasságból születő gyermekek vallása, illetve a katolikus autonómia körül bontakozott ki vita. Göndöcs szerint az 1868:53.tc. azon rendelkezése,

Next

/
Thumbnails
Contents