Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szovák Kornél: Szent László alakja a korai elbeszélő forrásokban (A László-legenda és a Képes Krónika 139. fejezete forrásproblémái) 117
SZENT LÁSZLÓ ALAKJA A KORAI ELBESZÉLŐ FORRÁSOKBAN 125 nutu, quoniam puer toto conamine virtutis arripuit gradum, quem divina pietas praesciebat martyrio finiendum,"34 Abbo apát megfogalmazása mindenesetre vitathatatlanná teszi, hogy a kérdéses felfogásnak megvolt az egyenes vonalú nyugati fejlődése is, mely a hagiográfiára is élénk hatást gyakorolt, s a szentek életrajzai gyakorta szolgálták a maguk eszközeivel az uralkodói hatalomról vallott elképzelések széles körű elterjesztését. A korai középkor a késő-római császárokban többnyire az egyetemes zsinatok császárait magasztalta, ezért ennek a kornak a császárkánonja változatos volt, Constantinuson és Theodosiuson kívül belefoglaltak több keleti és nyugati uralkodót is. A 9. században azonban a kánon lerövidült, ettől fogva Constantinus képe mellett csak Theodosiusé szerepelt, s a hangsúly az orthodoxiáEról az uralkodói éthoszra tolódott. Ezen felfogás szerint Theodosius már nem azt a császártípust testesítette meg, aki az első konstantinápolyi egyetemes zsinaton az ariánus vitát lezárta, hanem azt az uralkodót, aki az egyház autonómiáját a maga szférájában elismerte és alávetette magát a bűnbánati fegyelemnek. Az új Constantinus-Theodosius kánon kitűnően reprezentálta a Karoling fénykor kéthatalmi felfogását.35 Reimsi Hincmarus De divortio című munkájában a két bűnbánó uralkodót, Dávidot és Theodosiust állította követendő például.3 6 A rövidebb kánon azután feltűnt VII. Gergely pápának abban az 1081. évi levelében is, amelyet Gerics József ismertetett a magyar szakirodalomban, s ahol a pápa kifejtette álláspontját a császárok és királyok szent mivoltát illetően. Kegyes emlékű császároknak tartotta a pápa az igazságosság pártfogóit, a keresztény vallás terjesztőit és az egyházak védelmezőit, nevezetesen Constantinust, Theodosiust, Honoriust, Nagy Károlyt és Jámbor Lajost, anélkül azonban, hogy szentként való tiszteletüket elismerte volna.37 Míg Bizáncban az egyházi és a profán hagyomány szerves egységben nőtt bele a Sólyom Károly által bizánci szövegekkel illusztrált elképzelésekbe, addig a latin Nyugaton a 12. század folyamán erősödött fel a hatalomgyakorlás profán hagyományának hangsúlyozása, elsősorban Barbarossa birodalmában. Ha hihetünk abban, hogy Ricardus Londoniensis okoskodása más helyütt független a forrásától, az Itinerárium peregrinorum Béla-ábrázolásától, akkor az uralkodói küllemről vallott, az antik császárok profán hagyományában gyökerező csakúgy, mint a Vita Oudalrici episcopié, valószínű azonban, hogy ez kizárólag műfaji azonosságból ered. 34 Migne, J. P: Patrologiae Latinae cursus completus 139, 509D-510A . Ordericus Vitalis (1075-1142) História ecclesiasticajában Fulco, Anjou grófja leányáról hangzanak el hasonlók: „cuius probitas et pulchritude ас summa ingenuitas imperio digna existeret", uo. 188, 901B. Teulfus francia szerzetes (1147 к.) VI. Lajos szerencsétlenségben elhunyt fiáról, Fülöpről („veluti puer regius et totius orbis dignus imperio, quippe qui forma corporis et egregia faciei simplicitate prae cunctis mortalibus sui temporis et aetatis eminebat", uo. 180, 160B), Meaux-i Fulcoius (tl084 u.) Dudo apátról („Cuius nobilitas sedes possedit avitas, imperio digna specie per idonea signa exstitit illustris", uo. 150, 1558B) jegyzett fel hasonló hagyományt. Utóbbi helyek feltárásában nagy segítségünkre volt a Chadwyck-Healey Ltd által forgalomba hozott Patrologia Latina Database. 35 Ewig, E.: Das Bild Constantins des Großen in den ersten Jahrhunderten des abendländischen Mittelalters. Historisches Jahrbuch 75 (1956) 1-46, különösen 39-40. 36 Anton, H. H.: Fürstenspiegel und Herrscherethos in der Karolingerzeit. (Bonner Historische Forschungen 32). Bonn 1968, 329 sk. 37 Hivatkozik rá Gerics J.: Judicium Dei a magyar állam XI. századi külkapcsolataiban (A Szent László-kori jogi és politikai ideológia történetéhez). In: Athleta Patriae. Tanulmányok Szent
