Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1092 TAKÁCS TIBOR A korszak legelső éveit leszámítva a domináns csoportot a főispáni karban mindvégig a földbirtokosok alkották. A húszas években 8-9, a harmincas évek első felében 10-11, majd pedig 11-12 (sőt 1935-ben 13) személy képviselte ezt a kategóriát. Számuk 1927 és 1936 között még a megyei és állami tisztviselők együttes létszámát is meghaladta. Arányuk 1937-38-ban némileg visszaesett, ám a felvidéki főispánok kinevezésének, majd a Teleki-kormány kiválasztási politikájának köszönhetően számuk újra megnőtt (14), ismét meghaladva a vármegyei és állami hivatalnokok együttes arányát. Kisszámú új emberéhez képest különösen a Károlyi-kormány részesítette előnyben őket; Gömbös alatt már inkább az ebbe a kategóriába tartozó főispánok cseréjéről volt szó, azaz hiába neveztek ki ekkor viszonylag sok földbirtokost, a leváltások miatt arányuk a karban nem nőtt számottevően. A Darányi-kormány még kevésbé vette figyelembe ezt a csoportot, a következőkben azonban — mint láttuk — már jobban támaszkodtak rájuk. A köztisztviselők 1926-ig (10-12 fő), majd 1937-ban és 1938-ban (12-16 fő) alkották a kai- többségét, a húszas évek végén és a harmincas évek nagy részében azonban szerepük kevésbé meghatározó, együttes létszámuk mindössze 6-9 között mozgott. Ebből a szempontból a 1931-ben és 1932-ben volt legkevésbé meghatározó a bürokrácia jelenléte a főispáni karban. A nagyobb csoportot mindvégig a vármegyei tisztviselők alkották: számuk a kezdeti 10-ről hamar lecsökkent, és az időszak nagy részében 6 körül mozgott. (Az 1932-es „mélyponton" viszont csak 4 volt helyi hivatalnok volt a karban). Az utolsó évekre — döntően a Darányikormány idejében foganatosított kinevezéseknek köszönhetően — ismét megnőtt számuk, és 1938-ban elérték a földbirtokosok arányát. 1939-re számuk ugyan 13-ra emelkedett, ez azonban alatta maradt a földbirtokosokénak. Az állami tisztviselők az 1920-as években többnyire 3, az 1930-as évek első felében 2 személlyel képviseltették magukat a karban. 1935-től egyre több miniszteriális hivatalnokot neveztek ki, miközben egyet sem váltottak le, így számuk 5-re emelkedett. 1939 márciusában azonban — egyetlen kivétellel — gyakorlatilag kikerültek a főispánok közül. A tisztviselők főispáni kinevezésére döntően 1926-ig, majd 1935-1938 között, Gömbös és Darányi miniszterelnöksége, Kozma Miklós és Széli József belügyminisztersége alatt került sor. Vagyis sem a Scitovszky-, sem pedig a Keresztes-Fischer-féle belügyi kormányzat nem preferálta a „tipikus" helyi és az állami bürokratákat a főispánok személyének kiválasztásában. A többi csoport sokkal kevésbé határozta meg a főispáni kar arculatát, szerepük csak kisebb időszakokban volt viszonylag jelentős. Az ügyvédek jelenléte az 1920-as évekre korlátozódott (nagy részük mái- 1924-ben hivatalban volt), súlyuk ekkor megközelítette a megyei tisztviselőkét. Károlyi és Gömbös alatt azonban a jellegzetes „bethlenista" ügyvéd-főispánok kiestek: Hadházyt, Aignert, Simont leváltották, Németh meghalt, Keresztes-Fischer miniszter lett. Ezután csak mutatóba neveztek ki ügyvédet főispánnak, mint a Gömbös-hívő Mikecz Ödönt 1932-ben, Preszly Elemért másodszor 1936-ban és a felvidéki Siménfalvy Árpádot 1939-ben. „Politikusok" kinevezésére leginkább Bethlen alatt, döntően Scitovszky belügyminisztersége idején került sor. A következő kormányok és belügyminiszterek kevésbé támaszkodtak rájuk, habár Kozma és Széli éveitől eltekintve valamennyi kormány választott ebből a csoportból bizalmi embert. A „besorolhatatlanok " nem