Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1088 TAKÁCS TIBOR szó. Igaz, a sok közéleti pozíció a támadási felületet is növelhette és összeütközésre is alkalmat adott, amire Vay László és Szilágyi Lajos (két főispán!) konfliktusa szolgáltatta a konkrét példát.14

5 Ez a kategória sem tekinthető egységesnek, tovább bontva több kisebb csoportot lehet elkülöníteni. 19 személy, a csoport több mint a fele „tipikus földbirtokos". Ok nagyobb részben nagybirtokosok, akik semmilyen más állással nem rendelkeztek. Közéjük tartoztak a helyi, egyházi és gazdasági közélet legaktívabb elemei, mint Vay, Purgly, vagy Tarányi. A fentieken kívül megemlíthető még Teleki Béla vagy Mikszáth Kálmán (az író fia), utóbbi nógrádi birtokosként került Miskolc város főispáni székébe. A kisebb birtokosok jellegzetes képviselője Thuránszky Pál. Az ősi liptói nemesi családból származó Thuránszky jogi tanulmányait a háború miatt nem tudta befejezni; katonai szolgálatot teljesített, majd a forradalmak alatt liptói birtokaira vonult vissza. Ezeket később eladta, Magyarországra jött át, ahol egy ideig ismét katona volt, majd Szabolcs vármegyében, Besenyődön vásárolt egy kisebb birtokot (1925-ben 265, 1935-ben 274 hold). É-vekig gazdálkodott, amellett a község bírája, illetve a tiszai evangélikus egyházkerület gondnoka volt. Gömbös személyes híveként egyre aktívabban politizált, kerületi NEP-elnök lett, az 1935-ös választáson szerzett mandátumát viszont a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette. Pár hónappal később, 1935 decemberében Szabolcs megye főispánjának nevezték ki. A földbirtokosok másik csoportja abban különbözött az előzőtől, hogy rendelkezett valamilyen más „előélettel", háttérrel is. Az egykori katonatisztek 7 fővel képviseltették magukat: köztük voltak igazi nagybirtokos arisztokraták (Benyovszky Móric és Széchényi Viktor), középbirtokos nemesek (Lukács Béla, Tabódy Tibor és Lossonczy István), és kisbirtokosok (Igmándy-Hegyessy László, Szendrey László). Többnyire ők is a közéletben aktív személyek, az alig 100 holdas Szendrey László például Csongrád vármegye vitézi széktartója, majd vitézi székkapitánya volt. Mások vármegyei (illetve Jékey Ferenc állami) tisztviselői mülttal rendelkeztek, ám a főispánságuk előtti években már gazdálkodtak, illetve elsősorban birtokosként vettek részt a közéletben. (Összesen 9 fő. Ide soroltam Kállay Miklós kállósemjéni földbirtokost is, aki ugyan 1919-ben elhagyta a közigazgatási szolgálatot, ám egyes források szerint 1920 és 1922 között ismét főszolgabíró volt; 1922-es kinevezésében mindenesetre mint „földbirtokos" szerepel.) Hevessy László Gömör vármegye szolgálatában állott, és 1910-től főszolgabíró volt. 1919-ben a csehszlovák hatóságok eltávolították, ezek után birtokain gazdálkodott, illetve a felvidéki magyar mozgalmakban vett részt. Péchy Miklós Szabolcs Bereg megyében volt alkalmazásban, 1910-től mint főszolgabíró. 1923 végén azonban Csonka-Bereg megszűntetésével (Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vm. felállításával) kérte 145 ya

y

Lászlónak 1936 januárjában a belügyminiszterhez írott levele alapján régebbi eredetű szembenállásról volt szó, amelynek csak betetőzése Szilágyi Lajos indokolatlan támadása a Vay elnöklete alatt álló Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, illetve Vay református egyházkerületi főgondnoki működése ellen. Vay szerint pedig „helyi közéleti harcai"-nak sikere éppen annak volt köszönhető, hogy kamarai elnökként a mezőgazdasági népességre, főgondnokként meg a református népességre (ne feledjük, református többségű tiszántúli területekről van szó!) nagy befolyást tudott érvényesíteni. Mindazonáltal kormányzati állásfoglalást kér, hogy ezen állások összeegyeztethetőek-e a főispánsággal. (MOL K429 20.cs. 121/1936)