Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1086 TAKÁCS TIBOR Vaj ay Károly, a földművelésügyi minisztériumból Ricsóy-Uhlyarik Béla, a pénzügyminisztériumból Nikolits Mihály, aki az egyetlen nem-nemes volt közöttük; Thuránszky László a külügyminisztériumból, I. osztályú követségi tanácsosként lett főispán. Vajay Károly kinevezésében minden bizonnyal nagy szerepet játszott, hogy Rakovszkytól Kozmáig valamennyi belügyminiszternek a személyi titkára volt, így előbb-utóbb „kijárt" neki egy főispánság. Igen jellegzetes a régi nemesi családból származó Ricsóy-Uhlyarik pályája: az államtudományi doktorátus megszerzése után 1919-ben segédfogalmazóként állt a földmüvelésügyi minisztérium szolgálatába, majd a következő évtől miniszteri segédtitkár lett, előbb a termelési osztályon, majd 1931-től az elnöki osztályon. 1935-ben lett miniszteri titkár, és ugyanekkor kapott minisztériumi osztálytanácsosi címet is. Még ugyanebben az évben nevezték ki Békés, 1938-ban pedig Csongrád megye élére. Kevésbé volt „szabályos" 3 további személy pályája. Balku Gyula a gazdasági akadémiai oklevél megszerzése után előbb nagy uradalmak jószágfelügyelőjeként tevékenykedett, majd 1910-ben állami szolgálatba lépett: különböző vármegyei gazdasági felügyelőségek vezetője volt. О szervezte meg, majd vezette a bács-bodrog megyei felügyelőséget, ám 1920 októberében a szerbek kiutasították. A repatriált tisztviselőt a Földművelésügyi Minisztériumba osztották be, kis idő műlva pedig főispánná nevezték ki (Bács-Bodrog, majd Baja élére). Balku egyébként a csanád megyei Dombegyházán 221 holdas birtokkal is rendelkezett. Farkas Béla ügyvéd és bírósági jegyző volt, mielőtt állami alkalmazásba lépett volna. 1918-tól már „tipikus" életutat futott be a földművelésügyi minisztériumban; 1926-ban, főispáni kinevezésének évében miniszteri titkár volt. Kovacsics Dezső 1908-ban vármegyei szolgálatba állt, de már 1913-ban a belügyminisztériumba került, ahonnan 1920-ban, miniszteri tanácsosként ment nyugdíjba. A következő évben Bács-Bodrog főispánjának nevezték ki, de fél év után felmentették, és újra a minisztériumba osztották be; 1924-ben ismét főispán lett, ezúttal Békés megyébe nevezték ki. A vármegyei tisztviselők közé soroltam további 2 személyt, akiket a Jellegzetes" hivatalnoki életút határozott meg, még akkor is, ha azt feladták, és főispáni kinevezésükre már nem közvetlenül a minisztériumi bürokráciából került sor. Madarassy Gábort a budapesti adófelügyelőségtől helyezték át a pénzügyminisztériumba, ahonnan miniszteri titkárként ment nyugdíjba. Evekig a felvidéki menekültek segélyirodáját vezette, míg 1925-ben Csongrád megye élére nevezték ki. Ugyancsak a külső adóügyi közigazgatásból került a pénzügyminisztériumba Lingauer Sándor. Részt vett a Monarchia felbomlásával és a béke-előkészítéssel kapcsolatos munkálatokban, majd a jóvátételi osztályon dolgozott. 1923-ban osztálytanácsosként vált meg a közszolgálattól, és a Hitelbank érdekeltségébe tartozó Hazai Fésűsfonó Rt ügyvezető igazgatója, majd 1926-tól a Molinum Rt elnöke lett, amellett — mint láttuk — egy sor élelmiszeripari és malomipari cég vezetésében vett részt. Annak ellenére, hogy jelentős magántisztviselői pályát is befutott, az állami tisztviselőkhöz soroltam, mert ez volt a meghatározóbb, a „privát gazdasági szférában" befutott pályáját is ennek köszönhette. A tisztviselők után a főispáni kar meghatározó csoportját a földbirtokosok alkották: 39 személy, az összesnek több mint a harmada sorolható ebbe a kategóriába. Azokat vettem ide, akik mindenekelőtt gazdálkodtak, tehát semmilyen