Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1084 TAKÁCS TIBOR zető „tipikus életutak" felvázolásával. Az egyes személyek által ténylegesen befutott életpályák ugyanis teljesen nem hagyhatók figyelmen kívül, külön elemzésük, csoportosításuk jól kiegészíti a korábbiakat. A tipizáláskor elsősorban a foglalkozást, élethivatást, majd a földbirtokot, illetve a politikai aktivitást vettem figyelembe, annak függvényében, hogy az egyes életút-elemek milyen súlyúak, fontosságúak voltak (lehettek) a főispánságot megelőzően. A besorolás szubjektivitását csökkentendő, a nagyobb típusokon belül igyekeztem alcsoportokat, altípusokat meghatározni. A főispánok legnagyobb csoportja, mintegy 44 személy a köztisztviselők közül került ki. A nagyobb társaságot természetesen a helyi, vármegyei tisztviselők alkották. A „tipikus megyei hivatalnokokat" összesen 31 fő képviselte, közülük 22 nemesi és 9 nem-nemesi származású. Többségük (24 fő) földbirtokkal nem rendelkezett. Pályájuk kizárólag közszolgálatban telt, végigjárva a helyi hivatali ranglétrát a közigazgatási gyakornokságtól vagy tiszteletbeli hivataloktól a főszolgabíróságig vagy főjegyzőségig, amelynek mintegy „betetőzéseként", a kormány bizalmának elnyerésével, főispánok lettek. Közéleti aktivitásuk csekély, jórészt helyi szintre korlátozódott; hasonló mondható el gazdasági szerepvállalásukról is: csak a legritkább esetben voltak igazgatósági, felügyelő-bizottsági tagok, akkor is kizárólag helyi cégekben. Horváth István főszolgabíró, Baranya megye későbbi főispánja például 1931-ig a Szentlőrinci Takarékpénztár alelnöke, míg Baross József nógrádi főispán a Pest- és Nógrádmegyei Egyesült Kőbánya és Útépítő Rt alelnöke, majd, immár főispánként, 1942-től elnöke volt. Az egész csoportot jól szemlélteti Hagymássy Zoltán, illetve azon belül a repatriáltakét Barcsay Ákos pályája. Hagymássy a kolozsvári egyetem elvégzése, a jogi és államtudományi doktorátus megszerzése után 1903-ban lépett Tolna vármegye szolgálatába, közigazgatási gyakornokként. Három év múlva már szolgabíró, 1917-től 1927-ig pedig főszolgabíró. Ezután megyei főjegyző, és ilyen minőségében is nevezték ki 1933-ban Tolna megye főispánjának. Barcsay Ákos közszolgálatát Hunyad vármegyében kezdte 1905-ben, a következő évben már szolgabíró, 1917-tól pedig a puji járás főszolgabírója. 1918 decemberében azonban a románok eltávolították, az állását vesztett Barcsay így repatriált. 1924-ig a belügyminisztériumba beosztott tisztviselőként különböző megyékben látott el átmenetileg főszolgabírói feladatokat, majd 1926-ig ideiglenesen nyugdíjazták. Ezután kernlt Somogy megye szolgálatába, ahol előbb aljegyző, majd 1927-től főszolgabíró lett (a barcsi, majd a kaposvári járásban). Tíz esztendei működést követően került a kormány bizalmából Bihar, később Somogy, majd pedig Pest megye élére. Voltak olyanok, akiknél a „szabályos" hivatali pályát bizonyos elemek „zavarták". Fernbach Bálint például Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye szolgálatában állott, és végül árvaszéki ülnökként, tiszteletbeli főszolgabírói címmel került Bács-Bodrog és Baja élére. Közben azonban aktívan részt vett Gömbös pártépítésében, és a NEP pest megyei adminisztratív titkára is volt. Bonczos Miklós változatosabb, kevésbé „tipikus" pályát futott be: a Ludovika Akadémiát végezte el, 1925-ig katonai szolgálatban állt, közben azonban jogi doktorátust szerzett, valamint bírói és ügyvédi vizsgát tett. Evekig ügyvédként működött, de 1926-tól — Gömbös híveként — bekapcsolódott a helyi politikai életbe is. 1933-ban megyei tisztséget