Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
A FŐISPÁNI KAR A HORTHY-KORSZAKBAN 1083 kényszerültek, és csak évekkel később kerültek ismét magas tisztségbe, Huszár Aladár kivételével, aki 1922 márciusáig volt Nógrád főispánja, majd 1923 februárjában nevezték ki Esztergom és Komárom élére. A többség (Kovacsics Dezső előbb bács-bodrogi, majd békési főispántól eltekintve) korábbi helyére került viszsza. A „volt főispánokat" elsősorban a Bethlen- és (első éveiben) a Gömbös-kormány preferálta. Egyes esetekben a politikai aktivitás nem kötődött intézményes pozíciókhoz. Fernbach Bálint és Bonczos Miklós a Gömbös-féle pártszervezésben játszottak szerepet: előbbi pest megyei párttitkár, utóbbi csongrád megyei pártvezető is volt. Az ilyen jellegű aktivitás csak kivételesen vezetett a főispáni székbe, hiszen Gömbösnek a párt építésében volt rájuk szüksége, a következő kormányok viszont nem a korábbi „élharcosok" közül választották ki bizalmi embereket. Megvizsgáltam még, hogyan alakult az 1919-es „ellenforradalmi" műlttal rendelkező főispánok aránya. (Csak a publikus források által megemlített eseteket vettem figyelembe, ennél az aktív ellenforradalmárok száma — minden valószínűség szerint — magasabb lehetett.) Összesen 8 olyan főispán volt ebben az időszakban hivatalban, akik valamilyen formában részesei voltak a szegedi ellenforradalomnak: 3 „civil" és 5 katonatiszt. Előbbiek közül Aigner Károly még 1920-ban Szeged főispánja lett, Korossy Györgyöt — egykori államtitkárát — pedig Károlyi Gyula neveztette ki; Simkó Elemér 1939-es főispánságában már kevés szerepet játszhatott ellenforradalmi múltja. A második csoportból 3 személyt a Gömbös-érában, 1935-ben, további kettőt pedig Imrédy és Teleki alatt neveztek ki. Érdekes, hogy Bethlen István idejében, legalábbis 1924 után, egyáltalán nem került „szegedi" a karba. Néhány főispán (6) esetében az 1919-es tevékenységet a források alapján nem lehetett Szegedhez kötni. Közülük 3 személy Bethlen alatt jutott ide, igaz, (Keresztes-)Fischer Ferenc és Mokcsay Zoltán elsősorban a „nemzeti" ellenállás! ban vett részt, előbbi a szerb megszállás alatti Pécsen, utóbbi pedig a ruszin nemzeti törekvésekkel szemben a Kárpátalján. A Gömbös által kineveztetett 3 személy, különösen Igmándy-Hegyessy László, már sokkal inkább az aktív katonatiszti-ellenforradalmi elemekhez sorolható. A többség (akik nem lettek a húszas I évek elején főispánok) más irányú politikai tevékenységet is folytatott: 5 fő a képviselőházból, 1 pedig a felsőházból került a főispáni székbe. Előfordulhatott 1 persze, például Aigner, Fischer, esetleg Kovacsics esetében, hogy a kormányzat figyelmét ez hívta fel az illetőkre. Néhány személynél — ugyanúgy, mint a „szegediek" esetében — ténylegesen megragadható, hogy volt ellenforradalmárként I Gömbös alatt, a hasonló múlttal rendelkező Kozma Miklós minisztersége alatt tértek vissza a politikához (Jékey Ferenc); Fejér Miklós és Simkó Elemér viszont később, Teleki alatt lett csak főispán. Az ellenforradalmi aktivitás „főispán-kiválasztó" szerepe tehát még a „volt szegediek" esetében sem volt jelentős, noha a személyi kapcsolatok kialakításában szerepet játszhatott. Főispáni életutak Az „életút-elemek" különálló vizsgálata után — fenntartva a tipizálással szembeni korábbi aggályokat — megpróbálkoztam bizonyos, a főispánsághoz ve-
