Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1082 TAKÁCS TIBOR tűzésekbe keveredett, leggyakrabban Gömbös környezetével. 1933-ban aztán Gömbös Gyula kormánya nevezte ki főispánnak. A felsőházi tagok tulajdonképpen a második kamara felállításától kezdve, 1927-től képviseltették magukat a főispáni kinevezettek között: Németh Károly a pár héttel korábban elnyert felsőházi tagságáról mondott le Győr főispáni székéért. Rajta kívül még 6 személy került közvetlenül a felsőházból a karba, ám Lichtenstein László 1932-es kinevezése is tulajdonképpen a második kamarából történt (1932-ig volt tag). Volt felsőházi tag kinevezésére tehát gyakorlatilag nem volt lehetőség, Lichtenstein 1938-as példája volt az egyetlen, amikor nem közvetlenül a felsőházból került ki főispán. Súlyuk 1932-ben volt a legnagyobb, amikor ugyanannyi korábbi felsőházi tag (5) volt a karban, mint egykori képviselő. Számuk ezután visszaesett, 1935-től 3, 1939-ben aztán már csak 2 személy képviselte őket. A főispáni kar és a felsőház közötti személyi kapcsolódás mértéke tehát már jóval kisebb, amiben szerepet játszhatott annak erősen konzervatív jellege. A Gömbössel kezdődő kormányok — elvileg — híveiket, bizalmi embereiket kevésbe találhatták meg ott. Ennek némileg ellentmond, hogy a Gömbös-kormány alatt több felsőházi tagot neveztek ki főispánnak, mint korábban együttvéve. Ezen személyek kiválasztására azonban kizárólag kormányzatának első hónapjaiban, Keresztes-Fischer belügyminisztersége idejében került sor, s a szelekciós tényezők között általában a helyi jelleg, helyi ismertség lehetett a döntő. 1933-tól azonban — mint azt már korábban említettem — szinte semmi esély nem volt a felsőházi múlttal rendelkezők kinevezésére: Lichtenstein utolsó főispánságát leszámítva csak egy esetben fordult elő. A parlamenti tevékenységet tekintve legaktívabb főispán Németh Károly volt, aki 1910-től munkapárti képviselő, a világháború után pedig a második nemzetgyűlésnek majd a felsőháznak a tagja (még ha utóbbiban semmilyen munkát nem tudott végezni). Szintén mindkét kamarában tevékenykedett Lichtenstein László, míg Szilágyi, Borbély György és Széchényi Viktor 1918 előtti törvényhozó ténykedésüket folytatták 1919 után is. Emellett voltak olyan személyek is, akik a csehszlovák parlament kisebbségi képviselői voltak: a felvidéki főispánok közül Koczor Gyula és Korláth Endre Prágában, Nagy Nándor pedig a szlovák tartománygyűlésben képviselte a magyar kisebbség érdekeit. Első reprezentánsuk viszont Körmendy-Ekes Lajos, aki a húszas évek első felében volt a cseh parlament tagja: 1925-ben kiutasították Csehszlovákiából, a következő évben már Veszprém megye élére nevezték ki. A többiek 1938-39-ben lettek a visszacsatolt területeken főispánok. Mindent egybevéve, a főispánoknak valamivel kevesebb mint harmada, 34 személy rendelkezett valamilyen parlamenti tapasztalattal. Kezdetben nem játszottak nagy szerepet, ám az 1920-as évek végétől számottevő lett arányuk, és általában 8-10 személy mindig képviselte őket a karban. A vizsgált személyek közül 14 volt már, a vizsgált időszakot megelőzően, korábban is főispán. (A korszakunkban kétszer pozícióban lévők nélkül.) 1919 előtt 8 személy, Feilitzsch Bertholdtól eltekintve valamennyien 1906 után, a koalíció, majd a munkapárti kormányok idejében. Közülük Széchényi Viktor, Benyovszky Móric és Ostffy Lajos képviselők is voltak. 6 személy a húszas évek elején töltött be főispáni hivatalt, a politikai változások miatt azonban távozni