Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
1074 TAKÁCS TIBOR inkább Gömbös alatt ebből a szempontból romlott a helyzet, a főispánok kiválasztásánál a felekezeti kérdés — a jelek szerint — kisebb szerepet kapott. Hasonló tendencia érvényesült a későbbi kormányok alatt is. Római katolikus főispán csak ritkán állt protestáns törvényhatóság élén: számuk többnyire 2-4 körül mozgott, de 1929-ben és 1930-ban nem állt katolikus személy protestáns megye élén. Reformátusok és evangélikusok már nagyobb számmal szerepeltek más — többnyire katolikus törvényhatóságok főispáni székében: számuk évente 4 és 12 között (leggyakrabban 8-10 körül) mozgott. Látszólag tehát jogosabbnak tűnhettek a katolikus panaszok, hiszen szám szerint több protestáns főispánt neveztek ki római katolikus megyébe, városba, mint fordítva. Figyelembe kell azonban venni, hogy eleve jóval több volt a katolikus többségű törvényhatóságok száma, így a kevesebb katolikus a kevesebb protestáns megyében nagyobb arányt képviselt. A viszonyok tehát sokkal kiegyenlítettebbek, az arányokat tekintve körülbelül ugyanannyi katolikus volt protestáns megye élén, mint fordítva. A legtöbb törvényhatóságban mind „többségi", mind „kisebbségi" felekezetű főispán megfordult. Viszonylag kevés az olyan vármegye, város (a felvidéki megyéket nem számítva), ahol valamennyi főispán az előzőekhez tartozott. Nem véletlen, hogy néhány fontos katolikus centrumba, mint például Székesfehérvár és Fejér, Pécs és Baranya, Szeged vagy mindenekelőtt Komárom és Esztergom vármegye, nem neveztek ki protestáns főispánt. Ugyanígy nem állt katolikus a „kálvinista Róma", Debrecen (illetve Hajdú megye) élén. Az már inkább véletlennek tekinthető, hogy a periférikus Szatmárban vagy Bács-Bodrogban mindvégig többségi, református illetve katolikus személy volt főispán. Elenyészően kevés azoknak a törvényhatóságoknak a száma, amelyek élén csak a többségi vallástól eltérő felekezetű személy fordult elő. Mindössze Kecskemét és Miskolc tartozik ide, esetükben azonban különleges, mert noha katolikus többségűek, a hagyományos városi polgárság vezető csoportjai mindkettőben protestánsok.13 3 Szembetűnő még, hogy az erősen protestáns többségű Hódmezővásárhely és Békés főispáni székében szinte végig katolikusok ültek, mint ahogy az is, hogy a katolikus Nógrádba csak az általam vizsgált időszak legvégén nevezték ki az első katolikus főispánt. Összességében azt lehet elmondani, hogy a főispán személyének kiválasztásakor a kormányzat nem mindig vette figyelembe a törvényhatóság felekezeti megoszlását, nem a vallás volt az elsődleges szelekciós szempont. Ugyanakkor az a tény, hogy a korszakban a megyék és városok többségének élén a többségi valláson lévő főispán állt, azt mutatja, hogy a kormányok, ha különböző mértékben is, de törekedtek az egyensúlyra. A főispánok jövedelmi viszonyairól viszonylag pontos képet kaphatunk. Az állás 1931-ig az V osztályba volt sorolva, ennek megfelelő fizetéssel és ezen felüli átalánnyal. Az 1929:XXX. tc. 95.§-a már külön rendezte a főispánok fizetését: a hivatal havi 850 P nyugdíjba beszámítható fizetéssel és havi 400 P nyugdíjba be nem számítható terhes átalánnyal járt. (Két, össze nem kapcsolt főispáni állás betöltése esetén a második pozíció után pótlékként a fizetés fele és az átalány 133 Miskolcon „az evangélikusok a lakosságnak csak 5-7%-át tették ki, a város vezetésében azonban — különösen gazdasági téren — városi arányuknál lényegesen súlyosabb részt foglaltak el." (Tóvári Judit: Az elit Miskolc város társadalmában 1872-1917, Nyíregyháza, 1997. 31.)
