Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
6 KRISTÓ GYULA hetnek mérvadók, vagyis közel száz évnyi távolságra vannak a 11. század elejétől, és csaknem 200 évnyire all. század végétől. E távolságokat csupán akkor lehetne gond nélkül áthidalni, ha bizonyítani lehetne — de éppen ez az, amit nem lehet, sőt az ellenkezője igaz —, hogy a honfoglaló magyarok szállásterülete a 11. század végéig egy jottányit sem változott. Másrészt az vethető ellen — s ez talán még az iménti kifogásnál is erősebb —, hogy a honfoglalás korának m agyai' települési viszonyait nem ismerjük, nem tudjuk, hogy melyik törzs hol szállt meg. Több tudósnemzedék ennek megállapítására irányuló erőfeszítései ellenére is azt kellett mondanom a közelmúltban: „Valamelyes biztonsággal csak a X. század második felétől, végétől kezdődően lehet a települési viszonyok körvonalait felvillantani. Ekkor azonban a magyarok már nem csupán a honfoglaláskor elfoglalt területet népesítették be, hanem — a mozgó életmód feladásával, a földművelés terjedésével — újabb térségekben jelentek meg a honfoglalók utódainak szállásai, egyre inkább házai és falvai".15 Kniezsa másik történeti bizonyítékát „az Árpád-kori magyar határvédelemre vonatkozó adatok" alkotják. Karácsonyi János kutatásai1 6 alapján azt állapította meg, hogy „ahonnan sem régészeti leletekkel, sem korhatározó helynévi adatokkal nem rendelkezünk, a magyarság X-XI. századi szállásainak határát főképpen a legrégibb gyepűvonal alapján határozzuk meg", mivel „a magyarságra vonatkozó adataink határa a legrégibb időben pontosan összeesik a határvédelem vonalával". Kniezsa ezúttal ismeretlent próbált ismeretlennel meghatározni, aminek természetesen csak ismeretlen lehet a végeredménye (nem pedig biztos ismeret), ugyanis nem csupán a honfoglalás kori szállásterület szélső határait nem ismerjük még megközelítő pontossággal sem, de hasonlóan nincs megbízható ismeretünk arról, hogy hol húzódott a legkorábbi határvédelmi vonal. Az újabb kutatások arra mutattak rá, hogy a 9-10. századi magyaroknál a határvédelem funkcióját többnapi járóföldre kiterjedő lakatlan területek biztosították, a mesterséges határvédő objektumok az 1000 utáni időben jelentek meg, első adat ilyenre 1043-ból való. További nehézség forrása, hogy amiként a magyarság birtokába vette, benépesítette vagy benépesíttette a Kárpát-medencét, „oly módon tolódtak mind kijjebb a gyepűk. Mivel nem egy esetben a már túlhaladt gyepű is megmaradt, így a gyepűk többszörös rétegben helyezkedtek el (mélységben tagozódott védelmi vonalként). Magyarország gyepűvonalának rekonstrukcióját nagymértékben megnehezíti, hogy fénykorukban, a 11-12. században alig vannak adataink gyepükről, hogy a még rendelkezésre álló adatok sem egyazon időpontra vonatkoznak, s az sem bizonyos, hogy folytonos, az egész Kárpát-medencét körülölelő, önmagába visszatérő vonalat alkotott".17 Kétséges továbbá, hogy mit kell értenem „legrégibb idő"-n, mert ha a 10. század elejét értem, akkor nincs írott adat, ha pedig a 11. század végét, akkor a pogány sírok elenyésztével a viszonylagosan nagyobb biz-15 Kristó Gyula: A honfoglalók megtelepedése a Kárpát-medencében. In: Honfoglaló őseink. Szerk. Veszprémy László. Bp. 1996. 218. 16 Karácsonyi János: Halovány vonások hazánk Szent István-korabeli határairól. Századok 35 (1901) 1039-1057.; uö.: A honfoglalás és Erdély. Bp. 1916. 17 Kristó Gyula-Makk Ferenc-Szegfü László: Szempontok és adatok a korai magyar határvédelem1 kérdéséhez. Hadtörténelmi Közlemények 20 (1973) 639-660.; Kristó Gyula: Gyepű. In: Korai magyar történeti lexikon. Főszerk. Kristó Gyula. Szerk. Engel Pál-Makk Ferenc. Bp. 1994. (a továbbiakban: KMTL.) 242.
