Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
MAGYARORSZÁG NÉPEI SZENT ISTVÁN KORÁBAN 7 tonsággal etnikumjelölő régészeti leletek hiányoznak. A határvédelem a Szent István előtti időben kizárólag az idegenek, a csatlakozott katonai segédnépek (kavarok) feladata volt,1 8 ez a szerepük a várispánságok (határispánságok) 1000 utáni megszervezésével sem enyészett el, sőt bizonyos határszakaszokon igen jelentős maradt.1 9 Azaz, ha ismernénk is a határvédelem szélső (külső) vonalát, az az idegenek (oroszok, besenyők, székelyek, kálizok stb.) őrhelyeit jelölné, és nem a magyarok szállásterületeit, amelyek (jóval) e vonalon belül helyezkedtek el. Kniezsa történeti érvei tehát nem alkotnak szilárd bázist ezen alapuló következtetések levonásához. Sokban más a helyzet a nyelvészeti bizonyítékokkal.2 0 Feltétlenül helyesel! hető itt leszögezett két alapelve: „Az elbeszélő kútfők adatait — mivel itt a múltba való visszavetítés lehetőségével állandóan számolnunk kell — elvből nem vettük fel. Kivételt csupán a nagyobb vizek neveivel tettünk, amelyeket későbbi előfordulásuk ellenére is felhasználtunk bizonyítékul". Meg kell azonban jegyezni: a-I mennyiben az elbeszélő kútfő bizonyítottan egykorú, az abban foglalt adatok hasznosításának nincs különösebb akadálya. A nyelvészeti érvek sorában Kniezsa hétféle adattípussal dolgozott. Vegyük ezeket sorra! Az első csoportban „а XI. szá-i zadból, legkésőbb a XII. század elejéről származó forrásokban előforduló... hely-és személynevek"-et vette számba, ezek sorából a legkorábbi a veszprémvölgyi I apácakolostor általa 1001-re tett, a legutolsó pedig az almádi monostor 1121. évi alapítólevele. Önmagában szemet szúr, hogy az írott források keletkezési ideje közti legnagyobb távolság 120 esztendő, ami négy-öt emberöltőnek felel meg. I Ennyi idő alatt nyelvcsere mehet végbe, vagyis a nyelvi viszonyok teljesen átala-I kulhatnak, azaz e 120 év adatait aligha lehet közös nevezőre hozni. Egy 1001. évi j irat a 10. század vége nyelvi viszonyaira vet fényt, egy 1121. évi pedig már a 12. század elejire. Ekkora távolság esetén szerfelett nehéz megállapítani, hogy mi volt I a 11. századi „sztenderd". Nem lehet azonban kellően fájlalni, hogy Kniezsa az 1 1001-1121 közti időszak írott forrásaiban előforduló helynévi adatokat erős szelekcióval közölte. Mint írta: ezeket „e munka megszabott terjedelme miatt nem sorolhatjuk elő. Csupán csak egyes fontosabb esetben támogathatjuk megállapításainkat néhány ilynemű adat bemutatásával". Sajnos, azon megállapítását sem tudjuk maradéktalanul megerősíteni, miszerint „minden eredményünkre, akár megemlítjük külön, akár nem, kivétel nélkül mindig ezeknek az adatoknak a szemmeltartásával és tekintetbevételével jutottunk".2 1 Ha így járt volna el, további összefüggésekre deríthetett volna fényt. Távolról sem problémamentes a második és harmadik helyen említett csoport adatainak felhasználása. Ide Kniezsa a „legrégibb királyi vármegyéink... központjai"-t, illetve a „honfoglaló magyar törzsek neveiből alakult helynevek"-et sorolta. A magyeközpontokat illetően Kniezsa Pauler Gyula és Hóman Bálint ku-18 Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. In: un.: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. A Magyar Néprajzi Társaság könyvtára. Bp. 1959. 93. 19 Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. Szegedi középkortörténeti könyvtár. 10. Szeged 1996. 62-65. 20 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 370-373. 21 Uo. 375.
